A cím ugyanazon névelős főnév háromszori megismétlése, témajelölő. Nem Hugo adta, ő csak sorszámot adott, mivel a vers eredetileg egy epikai kompozíció része volt. Mi használjuk az első sor első szavait címnek a megkülönböztetés végett. A címben megjelenő éj képe egyfajta egyetemes éjszakát jelent, amely a „földi pokol”, a kárhozottság, az elvetettség természeti, szimbolikus megjelenítése.

Az éj, az éj, az éj metaforikus szerkezetű vers. Az „éj” képe alkalmas a halál és az elmúlás képzetének felidézésére, alapot teremt a vizionárius képek megteremtésére.

Már az első strófában az éj szó ismétlése felerősíti a képi hatást. A látvány látomássá nő. Ennek vizionárius és hallucinációs elemeiből bomlanak ki a versen végigvonuló képek.

Beszédhelyzet: a beszélő valójában nem egy lírai én, hanem a világ beszél. Ugyanakkor a lírai én mindvégig jelen van, talán még intenzívebben is, mintha beszélne magáról. Hiszen ő idézi fel az éjszaka káoszában rejlő lényeket és tájakat, ő firtatja ezek létezésének értelmét.

Fő motívum az éjszaka-motívum. Ez a motívum nyomatékosan jelenik meg az első sorban a háromszori ismétlés miatt, de később észrevétlenül elmarad, háttérbe szorul: önálló lényegiségből merő közeggé válik, amelyben a természeti lények iszonyú, megmagyarázhatatlan élete zajlik.

Ebben tér el Hugo éjszakája a német romantikusok, pl. Novalis éjszaka-himnuszaitól. A németeknél a sötétség a lelki élet élésének időszaka és bensőségességet teremt, Hugónál viszont külsődleges dolog.

A vers másik fő motívuma a panasz, melyet vallási, liturgiai utalások is erősítenek, pl. a 130. zsoltárt idézi az óceán de profundisa (Kosztolányinál siralma), és az 51. zsoltárt idézi az irgalomkérés szava, a „Misere”, amely az eredetiben 4-szer hangzik el egymás után. A lírai én az erdőt szörnyű székesegyházhoz hasonlítja, s a nagy költői kérdés is az, hogy „Mi e roppant zsoltár”, melyet „nem fojt el semmise”?

Hugo világképe az európai gondolkodástörténetben évszázadokon át elfeledett gnosztikus tant eleveníti fel, amely az anyagi világot mindenestül a rossz művének tartja. E tan szerint az isteni teremtő akarat elveszett a természeti világban.

A zsidó-keresztény világmagyarázat választ ad a világban található szenvedésekre: egy ok-okozati kapcsolattal megvilágítja azt, amikor az eredendő bűnt tanítja. Ezért hangzik el a 3. versszakban: „Mindegyikük talán egy bűnös, ősi Káin / s jaj, a fényt keresik itélet éjszakáin”. Káin központi jelkép a romantikában, róla szól a Századok legendája egyik leghatásosabb verse, A lelkiismeret is.

De Hugo nem fogadja el a keresztény magyarázatot, mert úgy látja, a szenvedésre nincs ok: „könnyük van, s nincs szemük” (az eredetiben: „övék a szenvedés, s nem övék a fény”). Tehát nincsen ok, csak okozat. Nem követett el semmit a természet, a szenvedés nem valamilyen bűn következménye, hanem a lét maga szenvedés.

Ez a szenvedés végső soron hiány. Ha a természet egészére vetítve nézzük, akkor valamilyen rendezőelv, a világot tagoló, értelmező szerkezet, akarat hiánya. Vagyis Hugo szerint a káosz uralkodik a világban. Az éj, az éj, az éj valójában a káosz verse, a káosz uralkodik benne a teremtés fölött.

A zárlat igen hatásos: egy megszemélyesítő metaforával ér véget a költemény. Az elmúlás orgonájának képe azonban nem ad választ a versben tobzódó, nyomasztó kérdésekre. Ezek a kérdések ugyanis nem a halálra vonatkoznak, hanem a kaotikus világra, az öntudatlanul szenvedő természetre, a magárahagyottságra. Persze, a költői kérdés pont attól költői, hogy a kérdező nem vár rá választ.

A vers fő gondolata a szenvedés, és ettől a zárlat eltér, hiszen a szenvedés miértjére a halál nem válasz. És mégis olyan ez a befejezés, mintha megoldást, választ akarna kínálni.

A verset panteista természetszemlélet jellemzi: a beszélő Istent a természettel azonosítja, a természetben mindenütt jelenvalónak tartja. Erre utalnak a megszólított természeti jelenségek mitikussá felnagyított képei.

Az éj, az éj, az éj hatsoros strófákból áll, melyeknek 1., 2., 4. és 5. sora hosszú, a 3. és a 6. sora pedig rövid. Az egyes versszakokat változatos mondatfajták, szabálytalan hosszúságú versmondatok alkotják. Rímképlet: a a b c c b.