Kifejezőeszközök: a romantika korára jellemzőek, pl. végletek, ellentétek, festőiség, hatalmas tablók, monumentalizmus. Epizódok, váratlan és meghökkentő fordulatok a cselekményben.

A térszimbolika használata bravúros, pl. Frollo halálakor a mélybe zuhan, ez párhuzamba állítható erkölcsi hanyatlásával. Esmeralda és Quasimodo emberi értékei azonban szinte az égbe emelik a pozitív hősöket.

Cselekményvezetés: a romantika történetkomponálásának megfelelően váratlan fordulatok, félreértések és véletlenek irányítják az eseményeket.

Sorsszerű véletlenek, amelyek meghatározzák a történet alakulását:

• Quasimodo ártatlanul kerül pellengérre, ahol Esmeralda vizet ad neki, s jóságával elnyeri a szívét
• Phoebus gyilkosa Claude Frollo, de Esmeraldát ítélik el helyette
• a csavargók meg akarják menteni a lányt, de Quasimodo ellenséges támadóknak hiszi őket
• Esmeraldát végül saját anyja adja – akaratlanul – a hóhér kezére, mert csak késve ismeri fel a lányban tulajdon gyermekét, akit kiskorában elraboltak tőle

Üzenet: az ember alapjában jó, a rossz a világban, a sorsban van.

Értelmezés: a regényben a romantika szinte minden jellegzetes stílusjegye megtalálható. Ezek közül kiemelhető a történelem, az építészet, Párizs és lakói, a végletes szenvedélyek, a végzetes sorsok ábrázolása. Egyszerre kapunk hiteles kordokumentumot és izgalmas, képzeletgazdag mesét.

Egy szerelmi négyszög szervezi a cselekményt. A történet középpontjában Esmeralda egyoldalú szerelme áll Phoebus kapitány iránt. Míg az ő szerelme tiszta, Frollo szenvedélye végzetes és pusztító. Bár megpróbál ellenállni az érzéki vágynak, ez nem sikerül, így elsöprő erejű szenvedélye uralja és mozgatja. A torz külsejű, de jólelkű harangozó, Quasimodo pedig titokban és önfeláldozó szerelemmel szereti a lányt.

A történet a Jó és a Rossz harca, amely nem egészen a Jó győzelmével ér véget, de azért megbékéléssel zárul.

Fogadtatás: a mű tovább növelte az ekkor már híres szerző dicsőségét és népszerűségét. A regény sikerének titka, hogy afféle prózában írt népi eposz, hiszen valódi hőse nem Esmeralda, sem Quasimodo, hanem a párizsi nép. Hugo nem királyokról, lovagokról, történelmi személyiségekről ír, hanem kisemberekről, akiket típusformáló zsenijével a halhatatlan hősök sorába emel.

Jelentősége: talán máig a legjobb francia történelmi regény (valósággal életre kel a középkori Párizs – Hugo mítoszteremtő, mesélő ereje lelket tudott lehelni a középkori templom ódon köveibe, ez adja a regény sajátos varázsát).

Utóélete: a mai napig népszerű történetből számos filmfeldolgozás született. A legismertebb adaptáció 1956-ban készült Jean Delannay rendezésében, Gina Lollobrigida és Anthony Quinn (a kor híres színészei) főszereplésével. 1996-ban A Notre-Dame-i toronyőr címmel a Disney készített belőle animációs filmet.

Aktualitás: a regény „címszereplője”, a híres katedrális 2019. április 15-én kigyulladt. Victor Hugo 187 évvel korábban lefestette regényében a lángoló székesegyházat, mintha előre látta volna ezt a megrázó eseményt.

„A láng fölött nyersen és élesen vált ki a két roppant torony egy-egy oldala, koromfeketén az egyik, tűzvörösen a másik; maguk a tornyok még óriásabbnak látszottak attól a végtelen árnyéktól, amelyet az égre vetettek.”