A Hajnali szerenád 1912 júliusában jelent meg a Nyugat 14. számában, majd az 1913-as Hajnali szerenád című gyűjteményes kötet címadó verse lett.

A költő első korszakának egyik jellemző alkotása, melyre világirodalmi minták (a francia szimbolista-expresszionista lírikusok) is hatottak, de ezek az idegen formák a költő saját érzéseihez, lelki alkatához idomultak. Tóth Árpád formateremtő leleményét is megcsodálhatjuk benne.

Egyébként a Hajnali szerenád volt Tóth Árpád első verseskötete, 43 költeményt tartalmazott, a költő 6 év verstermését gyűjtötte össze benne.

Hajnali szerenád

Virrad. Szürkűl a város renyhe piszka,
De túl, az enyhe, tiszta messzeségben
Új rajzlapját kifeszíti az égen
A hajnal, a nagy impresszionista.
Ezüst ónnal szeszélyes felhőt rajzol
És álmodozva pingál enyhekéket
S ragyogva tűzi az isteni képet
Az űrbe a hold, nagy rajzszög, aranyból.

A sötétség, az éji, rút csuha
Lebomlik a fák törzsén nesztelen
S borzong a jó hüvösben meztelen
Az erdő, az örök, buja csuda:
Most, mielőtt pompás testét kitárja
Mindenkinek, nyujtózik hallgatag
S várja, hogy a vén, dús kéjenc, a Nap
Aranyfésűt tűzzön nagy, zöld hajába.

De itt, a szűk utcák közé bezárva
A szürke hajnal szennyes és sivár,
Nagy, sárga szirmát elhullatta már
A lenge gázláng, az éj bús virága.
Itt-ott mered csak s furcsán, betegen
Lobog a kétes és nehéz homályba
Egy-két borús fa, mint fakózöld fáklya,
Mely vakon leng a siket tereken.

Annuska, alszol? bús utcák során
A bús hajnalban járok egyedűl,
S hogy vígasztaljon, halkan hegedűl
Fantáziám, a magános cigány:
Erdőkkel, éggel, ajkad mosolyával
Hangfogózza dalát, míg ballagok,
Jó volna most megállni ablakod
Alatt egy édes, fájó szerenáddal.

A szívem adnám oda hegedűnek,
A szívem, melyből bú és vágy zokog,
Lopjon szivedbe enyhe bánatot
És kósza vágyat, mely árván röpűlget,
Hogy szűz álmodban, halkan, édesen,
Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz,
Álmodban, mit reggelre elfelejtesz,
Sirasd el az én züllött életem.

A Hajnali szerenád a szerenád műfajával játszik el. A címből tudható, hogy játékról van szó, hiszen a szerenádnak mindenképpen este kell elhangzania, ez a szerenád viszont hajnalban hangzik el. A költemény lényege, hogy fölveti a szerenád lehetőségét, ami azonban nem születik meg, így a vers tárgya a megírandó mű lesz. Ebben rokona Lope de Vega Szonett a szonettről című munkájának.

A Hajnali szerenád városi tájvers, szerelmes-elégikus felhanggal, értékszembesítő vonásokkal. Hangulata lelkesült, majd melankolikus, szelíd, lemondó.

Korstílus: klasszikus modernség, modern klasszicizmus. Tóth Árpád stílusát impresszionistának és szimbolistának is szokás tartani.

Kifejezőeszközök: metafora, hasonlat, megszemélyesítés, allegória, ellentét, költői kérdés, ismétlés, halmozás, paralelizmus, alliteráció, szinesztézia („renyhe piszka”), rengeteg a költői jelző (40 sorban 43 jelző van).

Egy tájverses indítás után a voltaképpeni téma a költői alkotás folyamata, okai és célja.

Tóth Árpád ironizál a trubadúri helyzeten, hisz a versben megjelenő befogadó (Annuska) alszik, és a lírai én hangsúlyozza, hogy a vershallgatás öntudatlanul zajlik, és reggelre nyoma se lesz. Így a mű a szerelmi költészet e fajtájának lehetetlenségéről szól, s a tájverses nyitó képek visszamenőleg e költői közlés díszletévé válnak.

Alapmotívumok:

• klasszikus tájvers elemek: a hajnal megszemélyesített figurája homéroszi örökség, de ezt a szerző impresszionista festővé értelmezi át, így a festészet kellékei is szerepelnek (rajzlap, ezüst ón, rajzszög), a természet mint asszony Petőfitől lehet ismerős (Itt van az ősz, itt van újra)
• a városi táj elemei: szűk utcák, gázláng, piszok, siket terek
• a költői tevékenység szimbolista jelképei: kóborló gyalogos, cigány (Rimbaud: Kóborlásaim), hegedű (Verlaine: Őszi chanson)

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!