Stéphane Mallarmé: Sóhaj (elemzés)
Stéphane Mallarmé Sóhaj című verse 1864-ben keletkezett. A költő a szimbolistákkal indult, de nem az ő bohém világukat élte: kiegyensúlyozott, rendezett polgári életet élt.
A költészetben sem ismert tréfát: nem adta alább, nem volt hajlandó a megalkuvásra, nem kereste a közönség kegyeit, nem akart a „jöttmenteknek”, a „betolakodóknak” írni. Mivel versei egy kis létszámú, értő közönséghez szólnak, többnyire homályosak és nehezen érthetőek. A kiválasztottak költője volt.
Akárcsak szimbolista kortársai, ő is a lét mélyebb értelmét akarta kifejezni. Verseiben egy sejtelmesebb, látensebb (rejtettebb), a világot átszövő mindenség üzenetét szeretné hallatni. Ám ezt a maga egyéni módján teszi, vagyis sok tekintetben eltér az addigi költészettől. Mindenekelőtt nyelvében található nagy eltérés: a mondat szintagmatikus felbontásáig is elmerészkedett. Neki már nem volt szüksége erre a kohéziós erőre.
Bár a hagyományos, szigorú versformát költeményei nagy részében nem tördelte szét, a mondat grammatikáját nagyon fellazította. Nem a mondatok „élnek” a verseiben, hanem a szavak, amelyek szinte lángolnak, égnek. Verseiben nem a mondat egésze a fontos, hanem az alkotóelemek, amelyekből összeáll.
A szavak Mallarmé költészetében elveszítik megszokott, szótári jelentésüket és új jelentéseket vesznek fel, többértelmű jelképként hatnak. Ide kívánkozik Degas (1834-1917) francia impresszionista festő híres mondása, mely szerint a vers nem gondolatokból, hanem szavakból készül.
Mallarmé verseiben gyakoriak a szimbólumszerű motívumok, az áttételes jelentésű képek. A költői kép, a metafora önállósul, és a képek által felidézett képzettársítások összessége szuggerál valamilyen jelentést, rejtett üzenetet, amit az olvasónak kell megfejtenie. Mallarmé hitt az intuícióban, a megérzésben, az ösztönös ráérzés képességében, és olvasóinak erre a képességére hagyatkozott.
Úgy gondolta, a génjeinkben hordozott emberségünkből kifolyólag érzünk rá dolgokra. Ebből adódik a szándékolt, keresett nehézség, nehezen érthetőség: Mallarmé szándékosan homályban tart nyelvileg megfogalmazható összefüggéseket.
Versei megértésében a fogalmi logika nem segíti az olvasót: Mallarmé bonyolult jelentéseket, jelentésszöveteket alkot. Egy komplett világlátást akar átadni: költeményeinek mély filozófiai tartalmuk van, de jelentésükre csak intenzíven ráérezni tudunk, logikailag megérteni nem lehet őket.
Az önmagáért való művészet, a l’art pour l’art elve talán az ő lírájára igaz leginkább: egyszerűen nem lehet verseinek a jelentését megfogalmazni. Elvontan, derengően írta meg őket, ezért nagyon nehezen értelmezhetőek. Szuggeráló, szuggesztív jellegűek, mint egy varázslás szövege vagy egy ráolvasás. Vannak olyan versrészek is, amelyek az olvasó személyiségét akarják hatásuk alá vonni.
Kevesen tudnak ráhangolódni Mallarmé költészetére, mivel nagy munkába kerül a vers közelébe kerülni. Mallarmé nyitottságot, elfogulatlanságot és munkakészséget vár az olvasótól. Meg kell dolgozni a megértésért, a ráhangolódásért.
Mallarmé szerint a tiszta mű a költő helyett átveszi a kezdeményező szerepet, ezért nála már a mű személytelenül hat. Nem ő, a költő közöl vagy tanít valamit, és nem is élményt mesél, hanem sugall, sejtet, ösztönöz, szuggerál.
Költészetének másik jellegzetes vonása, hogy az anyagi világgal szemben, amelyet értelmetlennek tartott, a tiszta Szellem és a Szépség birodalmát akarta megteremteni költészetével.
Egyik tanítványa, Paul Valéry (1871-1945) így vallott mesteréről: „Senki ilyen határozottan, ilyen elszántan, ilyen állhatatosan nem vallotta a költészet elsőrendű fontosságát, amin kívül minden más számára csak merő esetlegesség volt.”
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Stéphane Mallarmé: Sóhaj (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>