Samuel Beckett Godot-ra várva című színműve 1948-ban született, és 1952-ben jelent meg franciául. 1953-ban mutatták be Párizsban.

Samuel Beckett (1906-1989): ír származású dráma-és regényíró, költő és esszéista, aki angol és francia nyelven alkotott. Élete eseménytelen volt.

Dublinban született, és tanulmányait is ott végezte (a dublini Trinity College-ban). 1927-ben francia-olasz szakon bölcsészdiplomát szerzett.

1928-ban angol lektor lett a párizsi Ecole Normale Supérieure-ön, 1931-ben pedig francia előadó a dublini főiskolán.

1932-ben otthagyta állását, majd néhány éves angliai és németországi tartózkodás után 1937-ben Párizsban telepedett le. Ekkor kezdődött az a kétnyelvűség, amely későbbi írói tehetségét adja (angolul kezdett írni, 1945 után azonban már általában franciául írt, és műveit néha ő maga fordította angolra).

Párizsban James Joyce, a nagy ír származású angol író baráti köréhez tartozott. Nemcsak barátja, hanem fordítója és tanítványa is volt Joyce-nak. Ez volt élete legfontosabb mozzanata.

Tevékenyen részt vett az ellenállási mozgalomban, de a felszabadulás után visszavonult a politikai szerepléstől. Ezután csak az irodalomnak szentelte életét.

1969-ben Nobel-díjat kapott.

Munkássága: Beckett 1928-tól jelentette meg írásait, esszéit, kritikáit, verseit, később regényeit és drámáit. 1931-ben írta híres Proust-tanulmányát. A filozófiai igénnyel megírt munkát a szakirodalom ma is kiemelkedő teljesítményként tartja számon.

Kétnyelvű szerző volt: szépirodalmi műveit kezdetben angolul, majd nagy részüket franciául írta. Műveinek francia és angol változata lényegesen eltér egymástól.

A francia csak tanult nyelv volt Beckett számára, mégis franciául írt művei is a nyelv magas szintű művészetéről tanúskodnak. Az író viszonylag szűk francia szókincséből egy nyelven belüli nyelvet teremtett.

Legjelentősebb műveit Beckett 1947 és 1950 között írta, teljes ismeretlenségben.

• Murphy (regény, 1938) – Beckett első regénye. Alig van külső cselekménye. Egy Londonban élő ír fiatal összeáll egy utcalánnyal, majd elhagyja, és ápoló lesz egy elmegyógyintézetben. A mű a szürrealisták által kedvelt „fekete humor” egyéni változata. Magyarul is olvasható.
• Molloy (regénytrilógia, 1951) – a szerző már 1947-ben elkezdett dolgozni rajta, de csak jóval az elkészülte után jelenhetett meg. A főszereplő haldokló anyját keresve eltéved a városban, aztán hason csúszva folytatja kutatásait az erdőben, majd ájultan az árokba hull. A trilógia 2. része: Malone meghal (1951), 3. rész: A megnevezhetetlen (1953).
• Mi ez? (regény, 1961) – sok tekintetben egyedülálló mű az avantgárd világirodalomban: se nagybetű, se központozás nincs benne, egyedül a bekezdések nyújtanak támpontot az olvasáskor. Nehéz eligazodni a szövegben, ami nem más, mint 177 oldalnyi érthetetlen gagyogás. Jól mutatja, hogy Beckett a széteső értelem írója, formailag pedig az irodalom peremén helyezkedik el – önmagát tagadó stílus, önnön dugájába dőlt nyelv és antihős szereplők jellemzik.

Beckett regényei átmenetet képeznek Proust, Kafka és Joyce művei és az „új regény” irányzata között.

• Godot-ra várva (színmű, 1952) – negatív mitológiát teremt, és ezt Beckett következetesen továbbfejleszti a később írt színműveiben (A játszma vége, 1957; Az utolsó tekercs, 1958; Ó, azok a szép napok, 1961)

Beckett műveit az elidegenedés, az illúziótlanság, a reménytelenség víziói, a heroikus pesszimizmus jellemzik. Életműve klasszikusan tiszta formában fejezi ki az elidegenedés, a magány, a reménytelenség élményét. Műveiben felmutatja a részvétet és a szeretetet érdemlő embert, de iróniájával rögtön kérdésessé teszi, vajon érdemes-e a szánalmunkra.

Beckett kompromisszum nélkül nézett szembe az ember kétségbeejtő és kilátástalan helyzetével – anélkül, hogy valami olcsó vigaszba kapaszkodott volna. Írásai azt bizonyítják, hogy az ember léte talán mégsem olyan értelmetlen és reménytelen – amíg bajait, problémáit ilyen szellemi fölénnyel tudja megfogalmazni, addig van számára remény.

Fogadtatása: művei sokáig nem találtak kiadóra, mivel a háború után a francia közönség elkötelezett irodalmat igényelt. Beckett felfogása szerint pedig a művész csak magánemberként lehet társadalmilag elkötelezett.

Hosszú ideig csak a szakma által ismert író volt, a szélesebb közönség csak az 50-es években kezdte megismerni. A sikert 47 éves korában a Godot-ra várva c. darabjának párizsi bemutatója hozta meg számára 1953-ban. Ez a mű világhíressé tette.

A 60-as években műveit már egyre szélesebb körben olvasták, 1969-ben megkapta a Nobel-díjat.

Jelentősége: Beckett művészi hatása igazán az 1950-es években volt jelentős, mindenekelőtt a Godot-ra várva c. drámája révén.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!