Rainer Maria Rilke Őszi nap című verse 1902-ben keletkezett. Először A képek könyve című versgyűjtemény 1902-ben publikált első kiadásában jelent meg. (A kötet két részletben látott napvilágot: az első kiadás még 1902-ben, a második, teljes kiadás 1906-ban jelent meg.)

A képek könyve fordulópontot jelentett, mivel egy újfajta verstípus alakult ki Rilke költészetében, amely később önálló műfajjá is vált. A „tárgy-vers” vagy „dologi vers” célja a „tárgyszerűség”, plasztikusság. A szobrász Rodin és a festő Cézanne alkotási technikája hatott rá.

A személyes élményt közvetlenül kifejező versekkel szemben a tárgyvers középpontjában nem a költő személyisége, hanem a megfigyelt és ábrázolt jelenség áll. Olyan tárgyat választ a költő, amely nem áll kapcsolatban saját személyiségével, tehát valami külső, önmagától független dologról ír. Teszi ezt annak ellenére, hogy a líra lényege a személyesség, a személyes világa teszi a szöveget líraivá.

A tárgyvers olyan, mint egy szobor: a költő élménye csak közvetve jelenik meg benne. Rilke szándékosan távolodik el a személyes lírától és a lírai hangtól. Bár egyéni mítoszt hoz létre (világa mitikus, egyéni mítoszvilág), költészete mégis tárgyiasult, személytelen.

Hazánkban közmondásosan népszerű volt ez a prágai, de német nyelven alkotó költő, aki a legnehezebbnek tartott műfaj, a szonett egyik legnagyobb mestere (Petrarca és Shakespeare szintjéhez közelít). Afféle költőfilozófusról van szó, aki a lét és nemlét, élet és halál kérdéseivel viaskodott, és határhelyzeteket szőtt verseibe.

Rímbravúrjai, enjambement-jei, retorikus mondatfűzése és impresszionisztikus állóképei csak a külső manírt jelentették a gondolati lényeget megfogalmazó, a „művészi mélyvizek” tájait bejáró költészetében. Utánzói csak ezt a manírt követhették, a létért való örökös küzdelmet, amit Rilke vívott, nem tudták leutánozni.

A magyar irodalom költői közül főleg Kormos István, Nemes Nagy Ágnes és Jékely Zoltán vonzódtak nagyon Rilke költészetéhez, aki nem csupán érzelmeket fogalmaz meg, hanem megélt, átlényegült tapasztalatokat, melyeket elégikus kicsengésű verseiben összegez. Jellemző rá a részvét a többi ember iránt és önmaga esendősége iránt, az időnként misztikumba hajó, de mélyen őszinte ábrázolás, a gazdag formakultúra és az egyedi zeneiség.

Alapélménye a szorongás, a félelem és a magányérzet, valamint az ember otthontalansága, idegensége a világban. Ez az élmény kap hangot az Őszi nap című versben is, amely az ember kiteljesedés iránti vágyát és ennek a vágynak a lehetetlenségét fejezi ki. Az ember ugyanis képtelen változtatni saját helyzetén, ki van szolgáltatva a végzetnek, ezért otthontalan és magányos, élete pedig céltalan.

Az Őszi nap szomorkás, világtudó felismerései, elégikus alaphangulata, a magányábrázolás tökélye által válik egyszerűségében is szép verssé. A misztikus verskezdet után Rilke nagyon is realista mozzanatokat és benyomásokat ragad meg.

Őszi nap

Elég, Uram. Olyan nagy volt nyarad.
A napórákon árnyadat terítsd el,
engedd rohanni orkánjaidat.

Érleld be még fanyar gyümölcseid,
két délies napot még adj fölébük,
nehéz borrá hadd forrjon sűrü mézük,
beteljesítve őszöd ízeit.

Kinek nincs fészke, nem rak soha már.
Ki társtalan, soká marad magára,
virraszt, olvas, levelet ír, hiába;
sötét fasorban űzve-hajtva jár,
míg fenn a lombot őszi szél cibálja.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Az Őszi nap műfaja dal, imádság. Hangneme áhítatos, ünnepélyes, melankolikus, beletörődő, elégikus (a zárlatban reményvesztett). Stílusa a késő modernséghez köthető: szimbolizmus, impresszionizmus, tárgyias költészet.

A vers összegző jellegű. Témája a beteljesedés és az elmúlás, a sors betöltése. Hasonló témájú Kosztolányi haikuja, az Őszi reggeli.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!