A Tétova óda 1943-ban keletkezett és a Tajtékos ég című kötetben jelent meg. amely Radnóti utolsó verseskötete (anyagát még ő maga állította össze, de csak halála után, 1946-ban jelent meg, kiegészítve a bori táborból hazaküldött versekkel).

Ekkor már egymást érték a munkaszolgálatok a költő életében, de a feleségéhez fűző erős kötelék sokszor átsegítette a legnehezebb időszakokon is.

A Tétova óda a hitvesi költészet egyik legszebb példája, a költő szerelmi vallomása feleségének, Gyarmati Fanninak. Radnóti szerelmi líráját mindvégig egyetlen nő ihlette, ami ritkaságszámba megy a költészetben. A vers motivikus kapcsolatban áll Petőfi Sándor Minek nevezzelek? című alkotásával.

Radnóti nem először énekli meg azt, amit felesége iránt érez. A Pogány köszöntőtől kezdve számos versben próbálta megfogalmazni ezt az érzést, hol játékos boldogsággal, hol himnikus hangon, hol diákkori kamaszos érzelemvilágról, hogy a felnőtt férfi áhítatos rajongásáról téve tanúbizonyságot. Ez a szerelem egyre több színnel gazdagodott és egyre összetettebb, bonyolultabb lett. Ennek köszönhető a verset indító töprengés, megtorpanás.

Amikor a Tétova óda íródott, Radnóti már tudta, milyen sors vár rá. A történelem, a háború elvette tőle a szabadságát, az életét, a szerelmét. Több versében olvashatunk hasonló gondolatokat, s tudjuk, hogy az utolsó percekben is csak ennek a szerelemnek a biztos tudata tartotta a lelket a költőben. Ez tartotta életben, ez adott neki hitet és reményt, hiszen akkor már semmi más nem maradt számára, csak a szerelem emléke.

Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, –
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.

A vers műfaja óda, hangulata patetikus, ódai, de később elégikussá válik.

Kifejezőeszközök: metafora (pl. „szerelmem rejtett csillagrendszere”), hasonlat (pl. „nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét”), ellentét, megszemélyesítés (pl. „a tárgyak összenéznek”), figura etymologica (szótőismétlés, pl. „kőben megkövesült”), hangutánzó szavak („zeng”, „csendül”).

Az apró képek csodája teszi varázslatossá Radnóti versét, amilyen pl. a zengő, fél darab cukor. És az ellentétek is fontosak, mert a szerelmi érzést főleg ellentétekben tudja megragadni a költő (pl. mozgalmas-mozdulatlan, változó-állandó).

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!