Radnóti Miklós: Mint a bika (elemzés)
A Mint a bika 1933-ban keletkezett, az 1935-ben megjelenő Újhold című kötet nyitó verse. Ennek a kötetnek az elején és a végén is olyan verset helyezett el Radnóti, amely egy magatartásformát rögzít: hogyan kell viselkedni a vészterhes időkben. A kötet verseit a halálsejtelem szövi át, a költő magányosan áll egy számára ellenséges világban, és csendes, de szívós ellenállásra készülődik.
A világ, a történelem ugyanis nagyot változott Radnóti körül, kezdtek elterjedni a fajüldöző náci eszmék. Amikor Hitler hatalomra került Németországban, egy embertelen világ rettenetét keltette fel. Eközben Radnóti Miklós is felnőtté érett, bölcsebb lett, elmélyültebb, így költészete is változott, mindenekelőtt egyszerűsödött, közérthetőbbé és világosabbá vált.
Ekkor még csak készülődött a baj, de a költő már ebben a vészterhes, baljós időszakban is érezte fenyegetettségét. Egy hasonlatból kibontva bemutatja eddigi életét, eddigi „szerepét”, s ugyanez a hasonlat (mint a bika) jelzi a jövőt is: az elesést, elpusztulást.
Mit tehet a sorsa ellen? Semmit. Vállalnia kell azt bármilyen körülmények között. Nem menekül, nem adja meg magát, méltósággal várja a sors beteljesülését.
Mint a bika
Úgy éltem életem mostanig, mint fiatal bika,
aki esett tehenek közt unja magát a déli
melegben és erejét hirdetni körberohangat
s játéka mellé nyálából ereszt habos lobogót.
És rázza fejét s fordul, szarván a sűrű,
repedő levegővel és dobbantása nyomán
gyötrött fű s föld fröccsen a rémült legelőn szét.
S úgy élek mostan is, mint a bika, de mint
bika, aki megtorpan a tücskös rét közepén
és fölszagol a levegőbe. Érzi, hogy hegyi erdőkön
az őzbak megáll; fülel és elpattan a széllel,
mely farkascsorda szagát hozza sziszegve, –
fölszagol s nem menekül, mint menekülnek
az őzek; elgondolja, ha megjön az óra, kűzd
és elesik s csontjait széthordja a tájon a horda –
és lassan, szomorun bőg a kövér levegőben.
Így küzdök én is és így esem el majd,
s okulásul késő koroknak, csontjaim őrzi a táj.
Műfaja elégia, hangulata kezdetben idilli, majd elégikus, a végzetbe belenyugvó.
Típusa szerint létösszegző vers, idő-és értékszembesítő. Témája: a költő értékeli önmaga helyzetét, lehetőségeit. Áttekinti múltját, jelenét, meglátja jövőjét.
Az egész vers egy „homéroszi” (eposzi) hasonlat, ugyanolyan részletező és jelenetező, mint az epikus művekben. A költő részletesen kibontja a hasonlatot.
Ez az epikus hasonlat láncszerűséget, egymásba játszást hoz létre a kapcsolatos és ellentétes logikai viszonyok által. A hasonlított fogalmi tartalom a lírai én élethelyzete, az, amit megtapasztalt, amit jelenleg megél, és amit előrevetít.
A természet, a táj afféle dekoratív lírai keret, ugyanakkor elvont tartalmakat is kifejez: érzékelteti a szorongást, a halálfélelmet, a vállalt emberi magatartást. Helyenként groteszk képiség jelenik meg.
Érdekes, hogy a bikára az „aki” vonatkozó névmást használja, amelyet csak emberre használunk. Ezzel az a célja, hogy elmossa a hasonló (a bika) és a hasonlított (az ember, a költő, azaz önmaga) közti fogalmi különbséget.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Radnóti Miklós: Mint a bika (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>