Radnóti Miklós: Hetedik ecloga (elemzés)
A Hetedik ecloga az utolsó időszak verse, Radnóti legtragikusabb verseinek egyike, a bori notesz egy darabja, amelyet Radnóti 1944 júliusában írt a bori munkatáborban.
Radnótit és fogolytársait Szerbiába vitték kőtermelésre, útépítésre. A tábornak Lager Heidenau volt a neve, és Žagubica fölött a hegyekben helyezkedett el. Innen a táborból küldte haza verseit a költő.
A Hetedik ecloga szögesdrótos kerítések közt, a munkatáborban született néhány hónappal Radnóti halála előtt. A vers egy utolsó szerelmi vallomás feleségéhez, amelyet a legelkeseredettebb állapotban, a legkilátástalanabb helyzetben tett. A magyar irodalom egyik legszebb vallomáslírája.
Hetedik ecloga
Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.
Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,
Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.
Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?
Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?
És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?
Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?
Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,
úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,
vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;
zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager
őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.
Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, –
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,
s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.
Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák
ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.
Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság
és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra
rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,
s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya
lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.
Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.
A Hetedik ecloga műfaja csak a címe szerint ecloga, valójában inkább életkép. Az eclogák párbeszédesek, de ez a vers nem az. „Levélnek” szokták tartani, de az ecloga címre tekintettel inkább párbeszédszerű monológnak lehet felfogni. A lírai én többször is elhangzó kérdéseire csak az emlékek, a belső hang válaszolhat.
A vers a munkatáborban levő költő valós helyzetét és álmait, képzelődéseit mondja el. Mindvégig kettősség jellemzi: valóság és álom világa, tények és vágyak élesen elkülönülnek.
A jelen, a valóság nem érthető, hiszen a költő helyzetét semmilyen észérvvel nem lehet megindokolni. Egy kiszolgáltatott ember szavait olvassuk a versben, aki csupán játékszer volt a történelem kezében. Élete kettétört, jövőjét elvették, ugyanakkor felháborodásnak, lázadásnak nyoma sincs a hangjában. A sorok mögött egy hatalmas tragédia húzódik meg, amely az emberiség szégyene: a háború.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Kedves Szerkesztő!
Érdeklődni szeretnék, hogyan tölthetők le a verselemzések.
Köszönöm a választ!
Üdvözlettel: Eszter
Kedves Eszter! Az oldal anyagai nem letölthetőek, interneten keresztül lehet használni.
Köszönöm, nagyon sokat segítettél ezzel az elemzéssel!
Évek után is rengeteget segítenek az elemzéseid, reálosként ez megmentő:)