Alexandr Szergejevics Puskin: Jevgenyij Anyegin (elemzés)
2. az alapkonfliktus felől nézve: az alapkonfliktus Anyegin és Lenszkij között van. – Anyegin szereti Lenszkijt, aki a barátja, saját fiatalkori énjét látja benne (fiatalság bolondság – juventus ventus). Valójában Lenszkij személyisége pont ellentétes Anyeginéval (őt a végtelen szabadság vonzza, idealista). A két fiatalember nagyon különbözik egymástól, mint a tűz és a víz, a két végletet képviselik.
Anyegin azért vállalja a párbajt, mert a párbajmester, Zareckij kellemetlenkedéseit akarja elkerülni (azaz kényelemből).
Párbaj csak egyenlő felek között lehetséges. Lenszkij még nem felnőtt, így a párbaj a felnőtté avatás szertartása lehet (egyenlő félnek tekinti Anyegint).
Lenszkij meghal, így megmenekül a felnőttségtől: nem kell feladnia az ideákat. A párbaj megmenti a csalódástól, a kiábrándulástól, ami elkerülhetetlen lenne, ha életben maradt volna. Így azonban az ifjúság jelképévé válhat. (A 19. századi irodalomban annak a szereplőnek, aki meghal, nincs igaza: az adott szereplő halála azt jelenti, hogy nem végigvihető elveket vall.)
Lenszkij halála, fizikai megsemmisülése egy bírálat Puskin részéről: a romantika szélsőségességének kritikája. Anyegin morális kiüresedése szintén végpont, büntetés, kritika, így a romantikus műben a romantika kritikáját is megkapjuk.
3. az elbeszélő felől nézve: az Anyegin felfogható úgy is, mint az elbeszélő regénye. – Az elbeszélő a romantikára jellemző módon közvetlenül van jelen a történetben. A műnek mondhatni két főhőse van: Anyegin és az elbeszélő, aki maga Puskin. Az író sorsa, érzelmei, vágyai legalább olyan súllyal jelennek meg, mint a főhős és maga a történet, így az elbeszélő is főszereplő.
Az elbeszélői hang önálló szólamot alkot, amelynek meghatározó jellemzője a vallomásos, személyes (szubjektív) jelleg. Ezáltal az alapvetően epikus mű elmozdul a líraiság irányába.
Az elbeszélő (Puskin) nemcsak a szereplők gondolataira és cselekedeteire reflektál. Önvallomások sora található a műben: értesülünk az író érzelmi-hangulati változásairól, mesél önmagáról, a korról, vágyairól, kortársairól, az egész orosz életről. Számos kitérőt tesz, elmélkedik, magyaráz, nosztalgiázik, panaszkodik, elégikus, fájdalmas gyónásokat tár elénk.
Újra meg újra félbeszakítja a történetet azért, hogy önmagáról beszéljen (fejezetenként változik ezeknek a kitérőknek a mennyisége). Szinte többet tudunk meg a szerzőről, mint a mű hőséről, pl. az első fejezet fele nem Anyeginről szól, hanem Puskinról. (A legtöbb lírai kitérő az első és az utolsó fejezetben van, a mű végén a szerző az egész addigi életét felidézi.)
Az elbeszélő (Puskin) a valóság és a megtörténhetőség illúzióját teremti meg azáltal, hogy végig úgy beszél Anyeginról, mintha élne, mintha jó barátja lenne, holott kitalált személy. Elmondja, hogy személyesen ismeri, és hogy az ő birtokába került Tatjána levele, ő fordította le franciáról előbb orosz prózára, aztán ő tette közzé verses formában.
Puskin tehát nemcsak írója, hanem szereplője is az általa elmondott történetnek. A többi szereplőt nem elfogulatlanul szemléli: van, akihez bensőséges viszony fűzi, van, akivel együtt érez, van, akit elítél.
Az olvasó előtt nem titkolja viszonyát a szereplőkhöz:
- Anyeginnek jó barátja, elmondja, hogyan ismerkedtek meg, és hogy tetszett neki Anyegin „különc világa”, éles esze stb. Ugyanakkor ambivalens viszony fűzi hozzá: az elismerés és a bírálat egyszerre van jelen attitűdjében. (Az I. fejezet 2. versszakában lelki rokonának nevezi, a VI. fejezet 43. vagy a VIII. fejezet 8-9. versszakában viszont távolságtartóan, iróniával szemléli jellemének hibáit.)
- Tatjánát szereti, rokonszenvvel és részvéttel beszél róla.
- Olgát nemigen kedveli.
- Lenszkijt afféle csodabogárnak tartja, de becsüli tisztaságáért, majd halála után rámutat a lenszkiji eszmék életképtelenségére (Lenszkijt nem sok kapcsolat fűzi a rideg valósághoz, álomvilágban él, azt látja, amit látni akar).
Puskin nemcsak a mű szereplőivel áll bensőséges kapcsolatban, hanem a Múzsával is, aki fiatalkorától végigkísérte életét, de többször megszólítja magát a készülőfélben levő regényt is, és gyakran kiszól az olvasóhoz is (úgy, mintha az olvasó is ott lenne hallgatóként a mesélő mellett – ettől olyan élő és eleven a szöveg, ettől érzi magát személyesen benne a műben az olvasó).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Alexandr Szergejevics Puskin: Jevgenyij Anyegin (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>