Alexandr Szergejevics Puskin: Jevgenyij Anyegin (elemzés)
Jevgenyij Anyegin: Puskin főműve, ezzel az alkotásával került be a világirodalom nagyjai közé.
Egyik legjobb barátjának, Pletnyovnak ajánlotta, aki maga is író volt, emellett könyvkiadó. A megilletődött hangvételű dedikáció arról tanúskodik, hogy Puskin csak néhány nagy műveltségű olvasónak szánta a művét, akik értékelni tudják majd a mű sokféle rejtett üzenetét.
Az Anyegin egyik jellegzetessége ugyanis az „irodalmisága”: a szövegben száznál is több nyílt vagy burkolt célzás, utalás, hivatkozás található a világirodalom nagy íróira-költőire, műveikre vagy műveik szereplőire. Olyan nagyságokra, mint pl. Homérosz, Vergilius, Horatius, Cicero, Ovidius, Seneca, Dante, Petrarca, Shakespeare, Tasso, Corneille, Racine, Rousseau, Schiller, Goethe, Grimm testvérek, Byron.
Puskin lépten-nyomon hivatkozik rájuk, költői képeket, sorokat kölcsönöz tőlük, hőseit párhuzamba állítja az ő hőseikkel. Esetenként egész szövegrészleteket beemel saját művébe. Ez egy irodalmi játék, ami mozgásba hozza az olvasó korábbi olvasmányélményeit, olvasói tapasztalatait, és arra ösztönzi, hogy további jelentésekkel töltse meg ezeket a kapcsolódásokat.
Puskin nyilván olyan művelt olvasókra számított, akik jártasak az irodalomban, és könnyen felismerik, élvezik a mű irodalmi vonatkozásait. Feltételezi róluk, hogy ismerik az ő korábbi munkásságát is és olvasták korábbi művét, a Ruszlán és Ludmillát.
A fentieken kívül megtalálhatók a műben az orosz irodalom korabeli alkotói is és mindenki, akinek a korabeli Oroszországban a művészetekhez valami köze volt: színészek, balett-táncosok, tudósok, kritikusok, festők, zenészek stb.
Az Anyegin esetében a szövegköztiség (intertextualitás) azt példázza, hogy a romantika minden eredetiségeszmény mellett is sok szállal kötődött az előző korok irodalmi hagyományához.
Korstílus: romantika, ugyanakkor Puskin túl is lépett a romantikán és útnak indította az orosz realizmust. A szereplőkben (Anyegin, Lenszkij) még bőven vannak romantikus vonások, de az író fenntartással, kritikával szemléli az egész romantikus életstílust. Maga a műfaj is, bár a romantika terméke, a realizmusra jellemző jegyekkel is bír.
Műfaj: verses regény. Ez a műfaj a 19. században jött létre, a romantika műnemi, műfaji határokat elmosó törekvésének terméke. Előzménye az eposz ill. a verses elbeszélés. Az európai irodalomban főleg Byron művei tették népszerűvé (Don Juan). Byron hatása kimutatható Puskinnál is és a magyar verses regényekben is (pl. Arany János: Bolond Istók, Arany László: Délibábok hőse).
A verses regény nem pusztán versbe szedett történet, hanem fontos szerepük van a lírai elemeknek (az író személyes érzelmeinek, az elbeszélői kitérőknek, magyarázatoknak, reflexióknak). Tehát e két műnem, a líra és az epika egyenrangú szerepet játszik benne, és fokozza egymás hatását.
A műfajt az eposz modernizációs kísérleteként is lehet értelmezni. Nyomaiban még megvannak benne a klasszikus eposzi kellékek, de a hőseszmény és az eposzi téma ekkor már nem volt hiteles. Az Anyegin főhőse és témája nem mérhető eposzi mértékkel, nem egy közösség vagy hős nagy sorsfordító küzdelméről szól.
Tágabb értelemben verses regénynek tekintünk minden olyan nagyobb terjedelmű költeményt, amelynek témája és szerkezete regényszerű, így nem sorolható az eposzok közé.
Puskin tehát Byrontól vette át a műfajt, melyre műve végén egy másik meghatározást is ad: szabad regény. Ez arra utal, hogy a történetet nem Puskin írja, hanem a modern esztétika terminusát használva a „regény írja önmagát”.
Téma: a „felesleges ember” típusának bemutatása.
Cím: a főszereplő neve.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Alexandr Szergejevics Puskin: Jevgenyij Anyegin (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>