A 4. egység (4. versszak) a vers zárlata, melyben a beszélő győzelmet arat a folyó felett, s lélekben visszatér Laurához a boldogságba.

A kettőspont után Petrarca még egyszer összefoglalja és hatásosan lezárja mindazt, amiről a versben szó volt. Visszatér az 1. versszak alapellentéte, a zárlat és a nyitás képei egymásnak válaszolnak.

A halhatatlan szerelem diadalmaskodik a halandó test felett (a földi részt, vagyis a halandó részt magával viszi a Pó, de a halhatatlan szerelem fölött nincs hatalma). A középkorban még a halandó test és a halhatatlan lélek ellentéte szerepelt volna a versben, Petrarca ezen túllépve a halandó testet és a halhatatlan szerelmet állítja szembe egymással.

Az antik mitológiában egy folyón jutnak át a halottak az Alvilágba, így maga a folyó-motívum a halál képzetét is előhozza. Az elutazás, a hajózás, a szerelmétől való elszakadás a halálhoz hasonló érzés lehetett a költő számára, ezért támadhatott fel benne a halandó porhüvely és a halhatatlan szerelem ellenétének gondolata.

A mű végkicsengése, hogy a természetnek csak a test van kiszolgáltatva, a lélek nincs. Az emberi szellem felül tud kerekedni a külső körülményeken, szembe tud szegülni a természeti erőkkel. Amikor Petrarca megmászta a Mont Ventoux-t, a hegyet győzte le azzal, hogy felülkerekedett a hegymászás okozta testi fáradtságon és feljutott a csúcsra. Ebben a versben pedig a folyóval szegül szembe.

Petrarca az emberi szellem nagyságát, az emberi lélek belső szabadságát is dicséri e versben. A gondolat, a szellem erejét minden fizikai erőnél hatalmasabbnak tartja, mozgását minden földi járműnél gyorsabbnak érzékeli. Ez az értéktudat (az emberi lény értékességének érzete) tipikus reneszánsz sajátosság.

Azt az ókori gondolatot is sugalmazza a vers, amely a reneszánsz költői öntudat alapját képezte. Az ókori (főleg római) költők többször is megfogalmazták, hogy halálukkal csak a testük pusztul el, a nevük örökre fennmarad, mert alkotásaik halhatatlanná teszik őket.

A reneszánszban a költői öntudat, a örökre fennmaradó hírnév gondolata nagyon népszerű volt. Petrarca is érezhette úgy, hogy egy örök életű alkotás (mint amilyen a halhatatlan szerelem megéneklése) halhatatlanná teszi a költőt is. És valóban örök emléket állított magának az újfajta szerelem megéneklésével.

Lírája többek között a magyar költészetre is nagy hatást gyakorolt: a reneszánsz korból Janus Pannonius és Balassi Bálint lírájára, a későbbi korokból a romantikus Kisfaludy Sándor (Himfy) költészetére.