Véleményét a költő úgy adja tudtunkra, hogy meg sem szólal a versben, nem mond ítéletet: rábízza a versre, hogy beszéljen önmagáért. Az önmagát istenítő nemes szájába adja azt az ítéletet, amit az olvasónak kell magában megfogalmaznia. Vagyis a nemes önmaga felett mondja ki az ítéletet.

Bár az egyes versszakokat nézve humoros hatású az, amit elmond, a vers egésze összességében gúnyos, tehát valójában kritikáról van szó: Petőfi bírálja a világ ferde, torz jelenségeit. Így tulajdonképpen a javítás vágya íratja a verset: a költő célja az, hogy a bírált jelenség megszűnjön, ennek érdekében kipellengérezi, nevetségessé teszi azt. A kinevettetés olyan fegyver, amely egyenlő a bírálattal.

Az irónia és a szatíra is kitűnő eszköz célja elérésére, mivel mindkettőnek egy belső ellentmondás az alapja: az, hogy az ember úgy utasít el valamit, hogy közben úgy tesz, mintha elfogadná. Tehát lényegében „tettetés”-ről, „színlelés”-ről van szó: a költő az elutasítást az elfogadás színében tünteti fel.

A versben megszólaló magyar nemes azzal dicsekszik, amit szégyellnie kellene, szinte kérkedik hibás magatartásával, amellyel akadályt gördít a haza és a haladás ügye elé. Büszke a tunyaságára, tehetetlenségére, ostobaságára, szűk látókörűségére, hazafiatlanságára.

Az ilyen művészi önellentmondás mindig humoros hatású, és több fokozata van: lehet szelíden enyhe (irónia) és maróan éles (szatíra). A magyar nemes esetében inkább szatíráról van szó.

Petőfi életszerűen ábrázolja a nemesi életformát: faluba zárkózás, műveletlenség („Nem irok, nem olvasok”), provincializmus elevenedik meg a versben. És egymás után kerülnek elő a nemesi kiváltságok („Ősi joggal, ősi házban”): az adómentesség („Milyen jó, hogy nem adózok”) és a jobbágymunka elvégeztetése („Jól készítsd, paraszt, az útat”).

A versből az a nemesi világ rajzolódik ki, amely szerint minden változás veszélyes, és a bajok majd maguktól elmúlnak. A költő sokoldalúan mutatja meg ezt a világot: munka, jobbágyélet, harc, tudomány, életmód, gazdaság és a haza érdeke szempontjából is.

Típusalkotása figyelemre méltó: a versben megszólaló magyar nemes jellegzetes figurája volt a kornak, Petőfi a nemesekre általában jellemző tulajdonságokkal ruházta fel.

Feltűnő, hogy a mozgást, az erőteljesebb cselekvést kifejező igék előtt tagadószó áll: „nem járhatok”, „nem írok”, „nem olvasok”, mintha a vers beszélője minden előrehaladást eredményező cselekvést tagadni akarna. Viszont igent mond a következőkre: „henyélek”, „enni”, „inni”, „elmulnak”, „elpipáztam”. Petőfi egyfajta „negatív programot” fogalmaztat meg a magyar nemessel.

A halmozás eszközével élve sorolja a nemesi életvitel mozzanatait, amelyből összeáll a végén egyfajta „program”, „ideológia”. Ennek a programnak semmi pozitív pontja nincsen, egészében véve nemcsak nevetséges, hanem félelmetes is, mert akkora tehetetlenség, akkora erőtlenség és fejlődésképtelenség van benne, hogy érezni, hogy egy nap összeomlik az egész, a semmittevés és az adósságok egyszer visszaütnek és megfojtják a nemest.

A 3. versszakban megjelenik a paraszt is, aki a nemesi kiváltságok szempontjából áldozat. Ő készíti az utat, amelyen a nemes jár, ő vontat a lovával, ő dolgozik, hogy a nemes meg tudjon élni. Petőfi tehát a parasztot munka, a nemest henyélés közben mutatja meg, ezzel a nemesi életforma és a munkakerülés közé egyenlőségjelet tesz. (A paraszt szorgalma, munkálkodása és a nemes tétlensége több más versének is témája, pl. Palota és kunyhó.)

A vers egyetlen jelzője az „ősi”, amely egyrészt a jogra, másrészt a házra vonatkozik. Mindkettő negatív színben jelenik meg. Az ősi jog értelmében a nemes nem adózik és a paraszttal készíttetheti el az utat, az ősi házban pedig csak eszik-iszik és henyél a nemes, nem törődve a haza sorsával („Mit törődöm a hazával?”) és leszólva a tudományokat, mert a tudósok szegény emberek („Tán a tudománynak éljek? / A tudósok mind szegények”).

A költő-elődök nemesi származásúak voltak és náluk az „ősi” jelző mindig pozitív értelmű volt (Vörösmartynál „ősi dicsőség”, Kölcseynél „ősi kard”), Petőfi ezt a jelzőt is idézőjelbe teszi, megfosztja magasztos értelmétől. Így forgatja ki a nemesi szemlélet többi elemét is.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!