A vers 1846. május 22-én íródott Dömsödön, Petőfi a Felhők-ciklus után ezzel a verssel adott hírt arról, hogy túljutott a magánéleti és költői válságon. A vers kedélyes, tréfálkozó hangneme érzékelteti, hogy Petőfi újra derűlátó, bizakodó és magabiztos. Sőt, új célok felé indult el.

A mű egy episztola, azaz költői levél, amely egy kortárs irodalmárnak, Várady Antalnak szól, aki Petőfi barátja volt.

Petőfi levelei általában közvetlenek, meghittek, baráti hangulatúak. Ha gúnyolódik vagy ironizál, hangja akkor sem kioktató.

Levél Várady Antalhoz

Hát megtörtént a párbaj? s élsz-e még?
Ha főbelőttek, – tudósits felőle,
Ird meg tüstént, hogy Pestre felrohanjak;
És bosszut álljak éretted, barátom…
Szó ami szó, de nekem igazán
Nem tetszik, hogy te minden balgaságért
Kész vagy kockára tenni éltedet.
Azt gondolod: lelked-tested szakáll? s ha
Leborotválnak, ujolag kinősz?
Csalódol; mert az élet csizmatalp,
S ez nem lesz uj, ha egyszer elkopott,
Azért kiméld a drága csizmatalpat,
Amelyet nem szab kétszer senkinek
Az ég vargája, a kőszivü sors. –
S azt gondolod tán: annyi a barátom
Mint fönn az égen a csillag? ha egy
Lehull közülök, észre sem veszem?
Hiszen tudod jól: mily kis számotok van
Nektek, kik engem őszintén szerettek,
Kik föntartjátok szivem melegét.
Mért e kis számot megfogyasztani? –
És Ida, Ida, e kedves leány,
Ha téged elveszt ő, mivé lesz? ő
Kinek kivüled nincsen senkije.
Te vagy világa… Lennél oly kegyetlen,
Reászakadni hagynád a világot?
S van még egy… a hon! vagy már elfeledted,
Feledhető-e, amiről beszéltünk
A lelkesülés lángóráiban?
Ki tudja, mit hoz a kétes jövendő,
Mely álmainknak legkedvesbike,
S akkor hazánknak ránk szüksége lesz. –
Látod barátom, élted mily becses,
Azt a világhoz mennyi lánc köti,
S te mégis könnyelmün kockáztatod.
Ha még nem tértél, térj eszedre már,
S ne légy, mint voltál, olyan balgatag,
Vagy igazabban: oly kétségb’esett…
Kétségbeesni!… milyen gyávaság!…
Kinek van erre több s nagyobb oka,
Mint énnekem? de én szégyenleném ezt.
A szenvedésnek lángjában szivem
Szét fog pattanni, mint a porcellán,
De, mint a jégcsap, szétolvadni nem!…
Megállj, ha Pestre ismét fölmegyek,
Majd megtanitlak én kétségbeesni,
Hogy unokád is megemlegeti.
Vásárra ott benn termek nálatok,
S viszek portékát, de nem holmi gyapjút,
Vagy bőrt, vagy posztót s efélét, azért
Nagyon hiszem, hogy nem lesz kelete.
Mert haj, jó gazda ám a magyar ember!
Amit kutyákon, kártyán s más egyében
Eltékozol, meggazdálkodja könyven.
A könyvvel ugy van, mint hajdan zsinóros
Nadrágjával s prémes mentéivel volt,
Melyet nagyapja s édesapja vett;
Az szolgált még az ő fiának is.
Hazám, mégsem vagy oly boldogtalan,
Minőnek első pillanatra látszol,
A lelki szükség nem bánt tégedet,
Minden szükséged van; de lelki nincs,
Ettől az egytől megmentett az Isten…
– – – Amint mondottam: a vásárra majd
Meglátsz barátom: akkor fölmegyek,
S te rám sem ismersz, ugy megváltozám;
A szép természet megváltoztatott,
Beteg kedélyek e hü orvosa,
Beteg valék én ott tinálatok
A pesti utcák holt hideg kövén,
Hosszu sötét árnyként vonult utánam
A csüggedés, az életunalom. –
Ujjászülettem!… a falusi lég, a
Sötét erdőknek zugó lombjai,
Lombok felett a csattogó madár,
A fák alatt a hallgatag virágok
Föléleszték elájult lelkemet;
Nem gyülölöm, mint eddig, a világot:
Már csak haragszom rája, csak haragszom…
Hogy olyan gyáva, hogy föl nem kiált
Elzárt, elorzott boldogságaért, hogy
Meg nem torolja kincse elrablóin
Évezredeknek szenvedéseit. –
De hinni kezdem, hogy dicső napoknak
Érjük maholnap fényes hajnalát,
Midőn a népek mind fölemelik
A föld porába gázolt fejöket,
S végigmennydörgik a föld kerekén:
„Legyünk rabokból ismét emberek!”
Ez nagyszerü, de véres kor leszen,
És ugy is illik, hogy véres legyen!…
Már vizözön volt, most egy vérözön kell,
Hogy megtisztuljon a világ a szennytől,
Amely fölötte meggyülekezék;
Egy vérözön kell! és ha az lefolyt majd,
A megmosdott föld tiszta szép leend,
És lakni fognak emberek fölötte,
Hasonlitók az isten képéhez.

A Levél Várady Antalhoz hangvétele nagyon elüt a válságot jelző Felhők-ciklus hangvételétől: vérbő, humoros, csipkelődő, ironizáló, pergő, energikus beszédmodorú vers. Petőfi bőven alkalmaz modalitást.

Várady Antal egy kortárs irodalmár volt, Petőfi egyik nemesi származású barátja (heves vérmérsékletű plebejus lévén Petőfinek kevés nemesi barátja volt, arisztokrata, főnemes pedig csak az egyetlen Teleki gróf). Várady éppen párbajozott valamiért (a nemeseknek engedélyezve volt a párbaj), ezért kérdezi Petőfi a vers elején barátjától, hogy életben van-e még.

A vers két fő témája a barátság és a hazaszeretet. Az elején tárgyalja a személyes ügyeket (előbb a címzett, Várady hogylétéről érdeklődik, majd a saját hogylétéről ír), a végén a közügyeket (haza, emberiség ügyét).

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!