A vers 1846. szept. 27-én Szatmárban íródott, alig három héttel Petőfi és Szendrey Júlia megismerkedése után.

A költő először szeptember 8-án Nagykárolyban látta meg a lányt egy bálon, és már a megismerkedést követően levelet írt neki, amelyhez mellékelt egy versbe foglalt szerelmi vallomást (Júliához). A versben udvarolni kezdett Júliának, és bár rábeszélése, udvarlása könnyed hangvételű, sorain átérződik türelmetlensége, rögtön-akarása.

Egy-két napos ismeretség után Petőfi már érezte, hogy az élete fordulóponthoz érkezett, Júliában megtalálta azt potenciális társat, akivel leélne egy életet. A lány vonzó megjelenése is magával ragadta, de nagy hangsúlyt kap Júlia lelki-szellemi gazdagsága, amelyhez hasonlóval Petőfi addig nem találkozott.

Az a 19 nap, amely eltelt a megismerkedéstől a Költői ábránd volt, mit eddig érzék megírásáig, sűrű időszak volt Petőfi életében. 19 nap rövid időnek tűnik, a költő számára mégis elegendő volt ahhoz, hogy halálosan beleszeressen Júliába.

Tudta, hogy nemcsak a boldogsága, de egész további élete a lány döntésétől függ. Kétség és remény között hányódott, mert bár voltak ígéretes pillanataik, Júlia tartózkodása miatt nemigen tudta megfejteni a lány érzelmeit.

A Júlia-versek egészen újszerűek Petőfi korábbi szerelemi költeményeihez képest, mivel Etelke és Berta iránti érzéseit a költő még a konvencionális, hagyományos keretek között verselte meg, alkalmazkodva a kordivathoz, az átlag-olvasó igényeihez.

Ezért Etelke és Berta alakja csak halványan körvonalazódik a versekben: inkább személytelenül, elvont eszményként jelennek meg, mint hús-vér nőként, egyéni jellegzetességeiket nem ismerjük meg. Hozzájuk képest Júlia alakja olyan egyéni a versekben, hogy senki mással nem lehetne behelyettesíteni.

Formailag is egész mások a korábbi szerelmes versekhez képest. A Júlia-verseket Petőfi nem rendezte ciklusba: olyan erőteljes volt az érzelem és olyan változóak a körülmények, amelyek közt ennek a szerelemnek a sorsa alakult, hogy a költő állandóan új formát alkalmazott, a költemények nem tűrték a ciklusba szorítást.

A Költői ábránd volt, mit eddig érzék 1847. március 15-én jelent meg először az Összes Költeményekben, majd az Unio c. zsebkönyvben.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!