Mítoszteremtés. Petőfi a forradalmi erőt szinte mitikus nagyságúvá növeli a szimbólumok által. Ez a természeti képek tudatos, következetes megválogatásának köszönhető. Szembetűnő, hogy a költő csak a legáltalánosabb és a legvégletesebb természeti jelenségeket emelte be a versbe: tenger, ég, föld, hullám, özönvíz, meder, felleg, tajték, víz. Ezek a képek hordoznak mitikus tartalmakat is, ám közvetlenül mitikus tartalmú kép csak egy van, a pokol.

A pokol mint szimbólum funkciója többféle. Előlegezi a tenger-hajó szimbólum megfejtését, ill. megfejtésének történelmi értékelését. A természet jelenségei önmagukban nem hordoznak semmilyen értéket, ezért volt szükség egy nem természeti jelenségre, a pokolra. Az ugyanis, hogy a pokol milyen értékítéletet közvetít, nem kétséges.

Magyarul ha a hajók mondjuk „szent hullámsírba” süllyednének, az azt jelentené, hogy a költő értékpusztulásként éli meg a királyság bukását. Az, hogy a pokolra süllyednek, azt jelenti, hogy alaposan megérdemelt bukásról van szó, hiszen pokolra a bűnösök kerülnek. Itt tehát nem egy érték pusztul el, hanem valami rossz dolog, aminek a pusztulása nemcsak megérdemelt, hanem kívánatos is.

Szerkezet: a rövid vers a szerkesztés mesterműve, két egységre osztható fel.

Az 1. egység (1-4. versszak) a tengeri vihar realisztikus leírása. Persze, már a második sorban kiderül, hogy nem természetleírásról van szó, a költő felfedi a kép valódi értelmét. A tenger a „népek tengere”, a vihar pedig a forradalom.

A nyitó strófa rendkívül dinamikus és fenyegető, amely máris a később részletesebben kifejtendő metaforával kezdődik.

A  2. versszak ezt a fenyegetést tovább élezi (metsző gúnnyal hangzanak el a kérdések és a felkiáltójel nélküli felkiáltó mondat). Nem nevezi meg a megszólítottat, de világos, hogy kiket fenyeget.

A 3. versszak részletezi a vihar képét: a zajos tombolást, a nép ellenállhatatlan erejét Petőfi mesterien érzékelteti a magas és mély magánhangzók szeszélyes váltakozásával.

A 4. versszakban a beszélő személyes állásfoglalását ismerjük meg: lelkes biztatást fogalmaz meg a tengerrel azonosított nép felé.

A 2. egység (5. versszak) a vers zárlata, mely egy nagy erejű csattanót tartalmaz. Petőfi itt robbantja ki a gondolati mondanivalót, de nem fogalmi szinten, hanem képszerűen közli, az eredeti kép keretei között maradva. A verset záró három sor élesen elkülönül a vers eredeti beszédhelyzetétől.

A záró strófa bekapcsolja a versbe az eget is és az örökkévalóságot említi: „Jegyezd vele az égre / Örök tanúságul” – örök igazságként hangzik el a verset záró tanulság, hiszen a természeti törvények állandóak.

A zárlat csupán az erőviszonyokat jelzi, az összecsapás végkimeneteléről nem szól: „Habár fölül a gálya, / S alúl a víznek árja, / Azért a víz az úr!” A vihar következménye csak abból sejthető, hogy korábban a „Süllyednek a pokolra” képet használta a költő, tehát a viharban a hajók a pokolra süllyednek, azaz a forradalom győzni fog és a nép megdönti a királyságot.

A Föltámadott a tenger végkicsengése kicsit komor, vagy inkább feszült, mivel az általános igazság levonásán túl a vers elsősorban – a konkrét történelmi helyzetben – fenyegetésként hat. Nincs nyíltan lázító hang, Petőfi visszafogja magát, de érzékelteti a nép fenyegető erejét. Ennek az önmérsékletnek az oka a konkrét történelmi helyzetben, a magyar forradalom erőviszonyaiban rejlett.

Petőfi felismerte a magyar plebejus forradalmi erők gyengeségét és azt, hogy a Habsburgok elleni harcban szükség van a nemességre is (ezért más verseiben a kiegyezésre, az együttes cselekvésre szólította fel a magyar nemességet, pl. Dicsőséges nagyurak).

Tehát az önmegtartóztatással mérsékelt fenyegetés csak figyelmeztetés: felhívja az uralkodó osztály figyelmét egy népfelkelés lehetőségére. Nem a valóságról beszél, hiszen 1848 márciusában ilyen népi indíttatású, „végső” tömegmozgalom, amilyenre ő vágyott, nem volt. Ezt maga Petőfi is felismerte, ez az oka, hogy az egész vers mintegy elméleti jellegű, tanulság vagy példázat jellegű.

Ez természetesen nem jelentette azt, hogy Petőfi kevesellte volna a magyar március eredményeit, hanem csak azt, hogy józanul, reálisan látta a helyzetet.