A verset tömör képszerűség jellemzi. Szemléletes, érzékletes képi beszéd kell a hatásossághoz, de nem lehet bonyolult a kifejezésmód. Petőfi egyetlen érzékletes képbe foglalja a forradalomról alkotott véleményét. Ez a kép az egymással harcoló tenger és hajó motívumát tartalmazza.

Legfontosabb költői eszköze a szimbólum (Petőfi leggyakrabban forradalmi témájú verseiben használ szimbólumot, s általában konvencionális szimbólumokkal él, pl. lánc, kard – köznyelvben is használt jelképekkel. Jelen esetben azonban régóta használt szimbólumot ruház fel más jelentéssel).

A Föltámadott a tenger egy szimbólum következetes alkalmazására épül: a tenger és a hajó a szembenálló feleket jelképezi, de a motívumnak közvetlenül semmi köze nincs ahhoz, amit jelöl. A hasonlítás alapjául csupán elvont minőségi hasonlóság szolgál.

A tenger a népet, a hajó az uralkodó osztályt jelenti (Petőfi egy másik verséből, az 1848-ból az is kiderül, hogy a hajó kormányosa a királyt jelképezi). A hánykódó, pokolra süllyedő hajók a királyság mint államforma vesztét vetítik előre.

Az elemek erejének kiszolgáltatott hajó, a tépett vitorla, a tört árboc a víz uralmát jelzi, a haragos tenger pedig a népmozgást, a forradalmat fejezi ki. Ezzel Petőfi már konkrétan utal a történelmi jelentőségű összeütközésre (nemcsak áttételesen, mint pl. A Tisza c. vers végén, ahol a víz szintén a nép metaforájaként jelenik meg).

Érdekes, hogy esetünkben a tenger önmagától mozog. Petőfi kiiktatta a szelet, a természet hajtóerejét, amely a valóságban a tengert mozgatja. Itt a tenger magától kezd dühöngeni, nincs semmi, ami kívülről irányítaná. Azaz természeti erőként (önmagában rejlő, önmagától mozgó erőként) van megjelenítve.

Gyakori fogása Petőfinek, hogy a szimbólum jelentését megmagyarázza, rámutat a kép és a jelölt tárgy kapcsolatára. A Föltámadott a tenger esetében már a vers elején nyílt magyarázatot ad: a „népek tengere” kifejezés és az egész 2. strófa ezt a célt szolgálja. Szándékosan megadja a konkrét fogalmi jelentést, ezzel kiküszöböli azt, hogy a szimbólumot önkényesen lehessen értelmezni.

Egyébként a „népek tengere” azért is érdekes megfogalmazás, mert Petőfi többes számot használ (népek), azaz nemcsak a magyar népről van szó. Bár a verset konkrétan a magyar forradalom eseményei ihlették, a költő ezzel a szóhasználattal általánosabb érvényűvé, szélesebb látókörűvé teszi. Petőfi más költeményeiben sem ritka a népek együttes említése (pl. Egy gondolat bánt engemet, Dalaim), a költő ugyanis a magyar forradalmat az Európában mindenütt meginduló nagy mozgalom részeként értékelte.

Retorikai eszközök: szónoki kérdés („Látjátok ezt a táncot? / Halljátok e zenét?”), felszólítás („Tombold ki magadat”), megszólítások (a megszólított személye változik: először az általánost kifejező többes szám 2. személy, aztán a megszemélyesített tenger), ismétlések, felsorolás

Motívumok: két fő motívum a hajó és a tenger.

Bibliai motívum: özönvíz – 4. versszak: „Tombold ki, te özönvíz, / Tombold ki magadat” – A beszélő a népet szólítja meg és nevezi özönvíznek. Ez arra utal, hogy a népben történelemformáló erőt látott Petőfi. Versében a tömegek által teremtett történelem törvényét fogalmazza meg.

„Most megtanulhatjátok, / Hogyan mulat a nép”: a mulatás és a harc azonosítása a hagyományos költői képkincs része, nem Petőfi találmánya. A háborgó tenger és a mulató nép párhuzama a történelmi változás kétarcúságát is kifejezi: ami az egyik számára fenyegetés és rémület, az a másik számára mulatság.

A „tombol” ige a düh és a mulatozás féktelenségére is utalhat, tehát a tenger és a nép féktelenségére is vonatkozhat.

A harc céltudatos, mivel befejezett igét használ a költő: „tombold ki” – ez a céltudatosság azt is sejteti, hogy a harc akkor fejeződik majd be, amikor elérte célját.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!