Prédikációk: Pázmány legjelentősebb műve (irodalmi és nyelvi szempontból is), amely élete végén jelent meg. A terjedelmes kötet egy prédikációgyűjtemény, amely a szerző több mint három évtizedes prédikátori gyakorlatának összefoglalása is. Célja az erkölcsi tanítás és a vallásos lelkület megerősítése.

Pázmány a latin szónoklattant alkalmazta magyar nyelvű szövegeire, ami fokozta a szövegek kifejezőerejét és szemléletességét. Ugyanakkor nem kizárólag retorikai teljesítményre törekedett. Pázmány szónoki eszménye ugyanis az olyan prédikátor volt, aki egyesíti a retorikai tudást és az erkölcsi tanítást. Úgy gondolta, ez a kettő elválaszthatatlan egymástól, ezért egységben kell kezelni.

Forrás, minta: Pázmány ismerte mind a nemzetközi, mind a magyar egyházi szónoklat irodalmát. Ezek felhasználásával és a saját, egyéni ötletei, invenciói segítségével alkotta meg prédikációit.

Keletkezés: művét Pázmány „élő nyelvének tanítása után” foglalta írásba 1636-ban. Ez azt jelenti, hogy a beszédeket a szószéken is elmondta, és azután gyűjtötte kötetbe. A könyv megírását a katolikus egyházi szónokok nagy hiánya miatt tartotta szükségesnek.

Korstílus: barokk

Műfaj: prédikáció (vallásos, tanító jellegű, hittételeket terjesztő műfaj) – pap vagy hivatásos prédikátor által a templomban erkölcsjavító szándékkal elmondott beszéd, szónoklat, mely gyakran összekapcsolódik a szertartással, a szent szövegek értelmezésével.

Eredetileg kolostorokban használták. A kolostori olvasmányra való igényt kevés műfaj tudta olyan jól kielégíteni, mint a késő-középkori prédikáció. A 17. századra azonban a szerzetesek és apácák számára készülő egyházi beszédek már elvesztették létjogosultságukat, mert fontosabbakká váltak a laikusok, világiak számára írt világi beszédek, melyeket szónoklatként adtak elő. (A szónoklat eszközével tudott az egyház legjobban hatást gyakorolni a hitükben mindinkább ingadozó hívekre.)

Téma: a gyűjtemény 101 szentbeszédet (prédikációt), 12 „tanúságot” (elmélkedést) és egy „pásztori intést” tartalmaz.

A prédikációk nagy része vasárnapi prédikáció, de Pázmány a szentek ünnepeire is szerkesztett néhány beszédet. A beszédek témavilága az egész keresztény életet felöleli. Pázmány ír önmagunk megismerésének fontosságáról, a nevelésről, a bűnbocsánatról, a bűnökről és erényekről, a földi és a túlvilági életről.

Cím: a Prédikációk egy rövidített cím, a teljes cím: A római anyaszentegyház szokásából minden vasárnapokra és egy-néhány innepekre rendelt evangéliumokrul prédikációk.

Szerkezet: fegyelmezett, áttekinthető. Logikusan érvelő, retorikus felépítésű szerkezetet alkalmaz Pázmány. Prédikációi zárt, szigorú formájúak, a skolasztika és a barokk műalkotások szerkezeti sajátosságaira emlékeztetnek.

Felépítésük:

• a hallgatóság megszólítása (rendszerint egy hittételből vagy szentírási részből kiindulva)
• a bizonyítandó tétel kifejtése (érvek és ellenérvek ütköztetésével, több irányból is megközelíti a témát, követve a hívek gondolkodásának logikáját)
• példákkal szemlélteti a bizonyítandó állítást (mivel a meggyőzésre törekszik, egyszerű, szemléletes példázatokat említ)
• befejezés (többnyire az elmondottak rövid, tömör összefoglalása)

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!