A Versben bujdosó témája a költő rejtőzködő énje. Nagy László önmaga számára próbálja tisztázni az élet és a költészet viszonyát, meghatározni a számára elfogadható etikus költői magatartást. Rejtőzködő, saját világában bujdosó, a külvilágtól elforduló énjét mutatta meg ebben a versében.

Mi a közös benne és egy haramiában? Mindketten kívül állnak a társadalmon, az egyik ezért, a másik azért, és mindketten rejtőzködnek. Sorsuk nagyon hasonló: a külvilág kényszerei, szabályai, törvényei elől menekülnek a maguk világába, de a társdalom nem hagyja őket „törvényen kívül” élni: a „világ” a nyomukban van.

A céljuk is ugyanaz: megmaradni, megmenekülni a külvilág elől, rejtve maradni, észrevétlennek lenni. Ha másként nem megy, akkor elbújni: a haramia a sűrűbe, a költő a versbe menekül. Ez a költő feladata, sorsa, küldetése, ezt kell vállalnia.

Számtalan alkotónál felbukkan ez a gondolat, például Adynál, Babitsnál is: vállalni kell a ránk mért sorsot! A vers legfontosabb mondata: „tartsd meg magad”.

A Versben bujdosó fő kifejezőeszköze a gondolatritmus, az ismétlés, a kint és a bent ellentéte.

Fontos szerep jut tehát az ellentétnek: a versből ugyanis egy kétpólusú világ képe bontakozik ki. A költő-külvilág, költészet-élet szembesítésének motívumai szövik át a művet.

Alapképe metaforák sorából áll, melyekben a költő az azonosított. A kiinduló metafora: haramia=költő, önmaga. A bujdosó haramia metaforájában a költő stilizált alakját fedezhetjük fel, aki a hétköznapiság fölött álló, kiválasztott, elhivatott lény. Küldetéses helyzetéből fakad magánya, magára utaltsága.

Nem véletlen, hogy a haramia alakjához csupa pozitív jelentéstartalmú kifejezés kapcsolódik a versben, pl. „fehér inged” (a fehér a tisztaság színe), „hártyád azur ablakai” (tiszta tekintet), „megáldott szakállas anyaság” (termékenység képzete), „ötujjú liliomodat / kidobod a szimatoló ebek elé” (hűség, áldozat gesztusa), stb.

Ezzel szemben a másik pólushoz, a külvilághoz csupa negatív jelentéstartalmú képek kapcsolódnak, pl. „öklök” (durvaság), „az áldás is zagyva / ha manna és puskapor keveredik” (káosz), „halál dögönyöző bábái” (pusztítás), „halál margarétái” (pusztulás, gyász). Ebben az ellenséges világban a költőnek egyedül kell megélnie konfliktusait.

Retorikailag az önmegszólítások és felszólítások szervezik a szöveget, mely az állítás-indoklás logikájára épül.

A vers stílusára jellemzőek az egyéni szókapcsolatok: pl. partizán-anyaság, őzike-csillag

A cím egy hiányos nyelvtani szerkezet: a jelző mellől hiányzik a jelzett szó. Hangulatilag feszültséget kelt, amelyet az első sor rögtön fel is old. A címmel a költő önmagára, saját helyzetére, életére utal. A vers alapképe jelenik meg a címben, amely a költőlét metaforája.

A nyitó sor – „Versben bujdosó haramia vagy” – ismétlődései adják a szöveg ritmusát. Az első sor kifejezi, hogy a költő azonosul a haramiasorssal.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!