A Ki viszi át a szerelmet című vers Nagy László legismertebb műve. Első vázlata 1954-ben készült el, végleges formája 1957 táján alakult ki, s végül 1964-ben jelent meg a Kortárs című folyóiratban.

Az 1956-os forradalom eseményei Nagy Lászlót ugyanúgy megrendítették, ahogy másokat. Lelkiállapota romlott, derűs kedélye elkomorult. Ezt az elkomorodást a Ki viszi át a szerelmet című verse is bizonyítja.

A külső események, a külvilág okozta rossz közérzet mellé a feleségéért való aggodalom társult: Szécsi Margit költőnő, aki Nagy László életét teljessé tette, mintegy kiegészítette, hosszan tartó, súlyos betegségben szenvedett.

A Ki viszi át a szerelmet a személyes és az emberiségszintű életigenlés reprezentatív verse. Nem véletlen, hogy ez a legtöbbet idézett Nagy László-vers: tömörsége, feszültsége mindenkit megfog, kérdései elgondolkodtatnak. Népszerűségét jól jelzi, hogy az 1960-as években sorai szinte teljes egészében szállóigévé lettek.

Nagy László irodalmunk „bartóki” vonalát képviseli. Ezt a fogalmat Németh László alkotta: olyan humanista szemléletű, tiszta szellemiségű költészetet jelent, amely egyszerre ősi és modern, népi és választékos, magyar és egyetemes. Versei látomásosak, szimbolikusak, mítosziak, tragikum és pátosz járja át őket. Alapjuk a népköltészet, de nagy hatással voltak a költőre Ady Endre és József Attila is.

Ki viszi át a szerelmet

Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

A Ki viszi át a szerelmet műfaja filozófiai dal, modern dal, amelyben szigorú formaalkotó elvek érvényesülnek. Típusa szerint ars poetica, akárcsak az 1968-as Versben bujdosó és az 1977-es Verseim verse.

Hangulata feszült, hangneme patetikus, az ars poetica műfajának megfelelően emelkedett. Hangvétele egyszerre aggodalmas és bizakodó: egyre sorjázó kérdései aggodalomról, kétségekről árulkodnak, a zárlatban megfogalmazódó felszólítás, paranccsá váló kérdés azonban már a bizakodás jele. A kérdőjelek erőteljes érzelmi töltést jeleznek, a felkiáltójelek erős indulatot érzékeltetnek.

A vers témája a költő értékmegőrző, értékmentő szerepe és a költői feladatok továbbörökítése. A költészet, a költői feladatok időtlenek, mindent túlélnek és mindig szükség van rájuk. De az átörökítéshez az kell, hogy legyen méltó utód.

Nagy László aggodalmát s egyszersmind bizakodását fejezi ki, hogy lesz majd valaki, aki ugyanazt vallja, amit ő: a költő arra hivatott, hogy átmentse egyik korból a másikba azt, ami értékes, aminek állandóan jelen kell lennie a világban. A legfontosabb dolog ezen értékek közül a Szerelem.

A vers hangulatát, szerkezetét a benne feltett kérdések határozzák meg. Ezek a kérdések válasz nélkül maradnak, megszólítottjuk mindenki, aki a verset olvassa. Általában az EMBERHEZ szólnak. Nagy László összefoglalja bennük mindazt, amit a költő szerepéről, hivatásáról, küldetéséről vall. Hitt abban, hogy a költő mágikus hatalommal, igéző, varázsló adottságokkal bír.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!