A József Attila! című vers 1962-ben íródott és Nagy László Himnusz minden időben című kötetében jelent meg. Ez a kötet egészen 1965-ig nem jelenhetett meg, mert a költőt a szocialista irodalompolitika kiszorította az irodalmi életből, s ez a szigor csak a 60-as években enyhült.

A kötet verseire az 1956-os események nyomták rá bélyegüket. A forradalom eltiprása nagy megrázkódtatást jelentett Nagy László számára, utána magányos, hallgatag évek jöttek. Műfordító és grafikus is volt, nem a költészetből élt: fordítói munkássága sokkal kiterjedtebb, mint a költői. Közben egy irodalmi hetilapnál volt képszerkesztő.

A körülötte zajló események hatására elvesztette hitét abban, hogy a költői tevékenységnek van értelme, s ezt a hitet József Attila életének, költészetének vizsgálatával szerette volna visszaszerezni.

József Attila! című verse arról tanúskodik, hogy József Attila példakép lett a következő generáció költője számára. Sorsa, alakja hitet, erőt ad Nagy Lászlónak, hogy minden szörnyűség ellenére, ami körülötte történt, mégis tudjon élni, alkotni, hogy ő soha ne essen annyira kétségbe, ahogy József Attila. A költőnagyság emléke támogatja őt.

József Attila!

Miért játszott a szíved, te szerencsétlen
rombolva magad szüntelen télben,
építve dalra dalt,
s kifúlva
kigyúlva,
ésszel mérhető pontokon is túlra
tudatod mért nyilalt?
Hiszen te tudtad:
dögbugyor a vége e pokoli útnak,
ott a hit is kihalt,
hiszen te tudtad:
álmaid orra buktak,
magad örökre kicsuktad,
járhatod a téboly vak havát,
s árván, idétlen,
emberségre, hű szerelemre étlen
villámló tálból eszed a halált.
Tudtad, tudom én is:
a nagy: te vagy,
s te, a Mindenség summáslegénye,
részt se kaptál, pedig az egészre
futotta érdemed.
Érdemes volt-e ázni, fázni,
csak a jövő kövén csírázni,
vérszagú szörnyekkel vitázni,
ha ráment életed!
Csak szólhatnál, hogy érdemes!
Mert csontom, vérem belerémül,
végzetedhez ha én állítok végül
józan zárómérleget.
Törd fel a törvényt, ne latold!
A porból vedd fel kajla kalapod,
vértanú vállad,
s a kifordult nyakcsigolyákat
rendbeszedve
két kisírt szemmel, tüzes iker-körrel
nézz a szemembe
hogy rendülne bele
a mohó, emléknélküli tenyészet
az egek mirígy-rendszere
s e megváltatlan földi lét.
József Attila!
te add nekem a reményt,
mert nélküle
romlott a napvilág,
a vér eves,
bár a fogad vicsorog,
bár a nyakad csikorog,
bólints, hogy érdemes,
cáfold meg halálos logikád,
te glóriás,
te kíntól bélyeges!
Képzeletemre bízzál édes munkát,
mert immár úgy szorgoskodik,
hogy a sarkamtól torkomig
forraszt rám forró hamubundát,
rádióaktív iszonyt –
félek, hogy minden rejtelmet kibont
s végül már semmi se fáj.
Hogy el ne jussak soha ama síkra:
elém te állj.
Segíts, hogy az emberárulók szutykát
erővel győzze a szív
szép szóval a száj!

A vers műfaja óda, himnikus jelleggel. A költőutód, Nagy László a példaképet, József Attilát kéri, szinte könyörög hozzá, hogy segítse, adjon neki hitet, erőt, hogy kitartó lehessen. A vers hangvétele emelkedett, patetikus, ódához, himnuszhoz illő. Meghatározóak benne a József Attila-i motívumok.

A József Attila! egy ars poeticus portrévers. Témája szerint a művészversek, portréversek közé sorolható: a tragikus sorsú költőelőd életét, tevékenységét, sorsát mutatja be. Ugyanakkor ars poetica is egyben (hiszen a művészlét és az emberlét végső kérdéseit boncolgatja), emellett rájátszik az emberiségkölteményekre és szólító vers is.

A szólító versek címzettjei gyakran művészelődök vagy kortársak: ennek a verstípusnak egyik első és kiemelkedő példája a József Attila!.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!