Nagy László: Himnusz minden időben (elemzés)
A Himnusz minden időben című vers 1960 és 1964 között íródott. Az azonos című kötetben jelent meg a kötet címadó és mottóversként 1965-ben. Ez volt Nagy László első új verseket tartalmazó kötete az 1956-os események megrázkódtatásai után.
A költő azzal szembesült, hogy a történelem vihara eltépte az utolsó szálakat is, amelyek a múlt világához kapcsolódtak: a falu kis világa ugyan még mindig értékeket hordoz, de már visszavonhatatlanul a múlthoz tartozik. Az 1956 utáni válságos években Nagy László a magány, a visszavonulás, a fájdalom, a hallgatás időszakát élte.
Alkotói válsága nem volt, de a hivatalos irodalompolitika kiszorította őt, mivel nem tartották szocialista költőnek. Műveinek szemléletét, poétikáját is elutasították, munkanélküli lett, aztán műfordításból élt, s mellette képszerkesztőként dolgozott az Élet és irodalom című lapnál (a folyóirat grafikai megjelenéséért felelt).
Évek kellettek, hogy magára találjon. Ezt a magára találást mutatja a Himnusz minden időben című kötete, amely a tiltások miatt csak 1965-ben jelenhetett meg. 53 verset tartalmaz, köztük 4 hosszabb költeményt. A kötet a látomásos-szimbolikus-mítoszi költői forradalom letisztult eredményeit mutatja, és jelzi, hogy Nagy László elérte a klasszikus költő rangját. Ettől kezdve elismerték munkásságát.
A kötet verseit tragikum és pátosz jellemzi, de érezhető bennük az idill és a játékosság utáni sóvárgás is. A lírai én nagy ellentétek, élet és halál, fejlődés és pusztulás, remény és kétségbeesés közt vergődik, ám határtalan életereje folytán küzdőkedve mindig megmarad. Egyszerre merész és sebezhető, ragaszkodik emberi tartásához, méltóságához, álmaihoz, hű a politikai tisztességhez.
A szerelem érzése az, amiből Nagy László erőt tud meríteni. Himnusz minden időben című verséből a válságba jutott költő vívódásait ugyanakkor egy eszményi és harmonikus világ létezésébe vetett hitét ismerhetjük meg.
Nagy László világa nem a hétköznapok világa: nála keveredik a reális és az irreális, egymásba játszanak az ősi és a modern jelenségek. Nagy ívű látomásaiban kozmikus méretűre nagyítja azokat az erőket, amelyek a reális világot betöltik.
Himnusz minden időben
Te szivárvány-szemöldökű,
Napvilág lánya, lángölű,
Dárdának gyémánt-köszörű,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Te fülemülék pásztora,
Sugarak déli lantosa,
Legelső márvány-palota,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Siralomvölgyi datolya,
Festmények rejtett mosolya,
Templomon arany-kupola,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Díjra korbácsolt versenyló,
Lázadásokban lobogó,
Csillag, dutyiba pillantó,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Harctéri sebek doktora,
Hazátlanoknak otthona,
Mézes bor, édes babona,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Piaci csarnok álmosa,
Nyomorúságnak táncosa,
Szilveszter-éji harsona,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Béta-sugárban reszkető,
Sok-fejű kölyket elvető,
Tengerek habján csörtető,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Minden időben ismerős,
Mindig reménnyel viselős,
Bájokkal isteni erős,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Öröktől belémkaroló,
Vánkosra velem hajoló,
Varjakat döggé daloló,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Iszonyattól ha szédülök,
Ha a pimaszság rámdönög,
Önmagammal ha kűzködök,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Jog hogyha van: az én jogom,
Enyém itt minden hatalom,
Fölveszem kardom, sisakom!
Gyönyörűm, te segíts engem!
Felragyog az én udvarom,
Megdicsőül a vér s korom,
Galambok búgnak vállamon,
Gyönyörűm, ha segítsz engem!
Gyönyörűm, ha segítsz engem!
Gyönyörűm, ha segítsz engem!
A vers műfaja dalszerű himnusz. Jellegzetessége, hogy emberiséghimnusz keresztényi jellemzőkkel (szerkezetében, tartalmában hasonlít a Mária-himnuszokra, litániákra). Nemcsak dicsőít, hanem kér is.
Minden strófájában remény és hit szólal meg. Hit valakiben, akit a beszélő gyönyörűmnek szólít: tőle remél erőt, kitartást mindenhez. Az ő szeretete, segítsége, támogatása teszi elviselhetővé az életet minden körülmények közt. Hatalmat, erőt adó támaszt nyújt.
A szeretetről szól ez a himnusz – minden időben. A lírai én a világ minden jelenségében, apró darabjában megleli a szeretett személyt.
Érdemes összevetni a verset a Ki viszi át a szerelmet címével és záró sorával: ugyanaz a gondolat fedezhető fel mindkettőben. Mindennél értékesebb és fontosabb dolog a szeretet, szerelem. Lényegében a szerelem ideáját köti az emberi létezés lényegéhez.
Nagy László a szerelmet olyan hatalomnak látja, amely az egész személyiséget megmozgatja és életerőt ad az embernek.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Nagy László: Himnusz minden időben (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>