Szereplők, jellemek: a főhős belső világának megmutatása fontosabb az elbeszélt kalandoknál. Egyénisége, öntörvényű jelleme meditációkban, reflexiókban és önreflexiókban nyilvánul meg. Cervantes művének egyik újdonsága éppen az, hogy hőse összetett és egyénített személyiség (nem a lovagregényekben általában megjelenő jellemképleteket állítja elénk). Ez a reneszánsz értékszemléletét tükrözi.

Don Quijote: igazi neve Alonso Quijano (a Don Quijote nevet ő adja saját magának mint lovagnak). Elszegényedett falusi nemesember, aki az olvasmányaiból szőtt ábrándok fogságában él. Külsejét tekintve magas, szikár, csontos figura. Heves, hirtelen természetű. Nyelvhasználata latinos iskolázottságról árulkodik, beszédstílusa fennkölt.

Életét a lovagregények alapján kitalált fiktív világ törvényei szerint rendezi be, és tetteiben is a lovagkor erkölcsi rendjét követi. Nemcsak elméletben vallja magáénak a szép eszményeket, hanem gyakorolja is a középkori lovagok erényeit: segít a gyengéknek, elítéli a zsarnokokat, bátran kiáll a maga igaza mellett.

Azzal, hogy a lovagregényekből ismert szép és nemes eszméket a valóságban is követni akarja, nem tiszteletet vált ki, hanem nevetségessé teszi magát, hiszen a világ a lovagkor óta alaposan megváltozott.

Don Quijote nemcsak a külvilágban, a maga korának Spanyolországában, hanem saját belső lelki tájain is kalandozik. Egy régi, letűnt világba vágyik vissza, egy erényesebb korba, ami miatt folyamatosan konfliktusba kerül saját korának különféle figuráival, akik ahhoz a valósághoz alkalmazkodnak, amit ismernek, abban a világban élnek, amelybe beleszülettek.

Környezete nem akar részesévé válni a Don Quijote által megidézett lovagi világnak, a múltban élő főhőst mindenki bomlott elméjűnek tartja, még bölcsessége is bolondságnak tűnik a szemükben. Don Quijote viselkedése, értékrendje nevetséges mások számára (ilyen szereplő pl. Carrasco).

Ennek ellenére előfordul, hogy környezete belép a főhős világába, de ilyenkor is mindig szerepet játszanak, és soha nem azonosulnak a felvett szereppel. Don Quijote világát a tettetés, az irrealitás világának tartják, és azzal a tudattal mozognak benne, hogy saját világukból mint realitásból léptek át ebbe a másik világba, amely nem valóságos.

Sancho Panza: együgyű paraszt, aki „fegyverhordozóvá” lép elő az események során. Odahagyja faluját, feleségét és lányát azért, hogy Don Quijote kísérője legyen. Tűri az utazások viszontagságait gazdája kedvéért, akit búsképű lovagnak nevez el, és akinek odaadó hívévé válik.

Karakterét tekintve Don Quijote komplementere (kiegészítő ellentéte). Gyakorlatilag mindenben különböznek, tulajdonságaikban is, elveikben is, beszédstílusukban is.

Külső: Az ellentét már a külsejükben is megmutatkozik: a lovag magas és szikár, a szolga alacsony és potrohos (kövér). Don Quijote lovon jár (igaz, ez a ló csak egy gebe), Sancho Panza szamáron követi.

Beszéd: Don Quijote emelkedett stílusával szemben Sancho Panza beszéde népies, és a népre jellemző humora is van, sok szólást és közmondást sző bele a mondandójába.

Tulajdonságok: Jellemük is más. Míg Don Quijote heves és bátor, és bárkivel hajlandó megmérkőzni, szembeszállni, addig Sancho Panza kifejezetten gyáva, és ha lehet, inkább elkerüli az összetűzést, konfliktust.

Elvek: Életszemléletük, vágyaik is merőben különböznek. Míg Don Quijote ideák és álmok között él, hűséges kísérője túlságosan is józan. Logikus gondolkodású, helyesen fogja fel a valóságot, de nagyon földhözragadt: gondolatai nem irányulnak fennkölt célok felé, nincsenek szenvedélyei. Többnyire az evés-ivás jár az eszében. Kezdetben igazi fajankó, de idővel bölcsebbé válik.

Don Quijote és Sancho Panza viszonya ellentmondásos. A szolga tisztában van azzal, hogy a világ, amelyben gazdájával élnek, nem létezik, de elfogadja gazdáját olyannak, amilyen. Érzékeli Don Quijote magatartásának képtelen voltát, de tiszteli is a lovag idealizmusát és azt, hogy következetesen ragaszkodik a meggyőződéséhez.

Ezáltal Sancho Panza a Don Quijote-i világ beavatottjává válik, részese lesz Don Quijote érdekes, izgalmas kalandjainak, de úgy, hogy közben megőrzi józanságát, továbbra is a maga gyakorlatias módján szemléli a világot.

Cervantes tudatos írói eljárással alkotta meg Don Quijote karakterét, amely külső-belső kontrasztokra épül, aztán megkettőzte azt Sancho Panza figurájának segítségével. A regény humorának egyik fő forrása a szolga és gazdája tulajdonságjegyeinek állandó ellenpontozása.

Érdekes, hogy bár Sancho Panza a józan, gyakorlatias karakter, Don Quijote pedig az álmodozó bolond, az olvasó mégsem a szolgával, hanem a főhőssel azonosul.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!