Cím: a teljes cím (Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha) a főszereplő nevét jelöli és tulajdonságaira utal, témajelölő.

Idő: az 1600-as évek eleje (a feudalizmus hanyatlásának, a reneszánsz kultúra felbomlásának kora, a kapitalizmus már kibontakozóban volt). Ez a korszak Cervantes kora, vagyis az író saját jelenében játszódik a regény.

Helyszín: Spanyolország (La Mancha egyik falujában él a főhős).

Szerkezet: a Don Quijote laza szerkezetű, kalandok sorából felépülő mű. A történet egy szálon fut, az események (kalandok) lazán kapcsolódnak egymáshoz és függetlenek egymástól.

A kalandok epizódszerű történetek, amelyeket a főhős személye fog össze. Nincs köztük ok-okozati kapcsolat, gyakran véletlenszerűen követik egymást, így sorrendjük felcserélhető. Csak az első és az utolsó fejezet rögzített (Don Quijote megbolondulása a történet elején, kijózanodása és halála a történet végén következik be).

Az ilyen szerkezet a kor spanyol irodalmának egyik kedvelt formai megoldása volt, elnevezése „pikareszk” (spanyolul: picaro) volt.

Expozíció (alapszituáció): Don Quijote de La Mancha, egy vidéki spanyol nemes elhatározza, hogy a valóságban is a lovagregényekből megismert szép és fennkölt eszmék szerint fog élni.

Ennek érdekében kitalálja és megvalósítja önmagát mint lovagot. Kivénhedt, rozzant gebéjét Rocinante névre kereszteli és kinevezi paripának, testét ócska páncélba gyömöszöli, magához veszi ütött-kopott fegyvereit és útnak indul, hogy lovagi kalandokat keressen, elesetteket és árvákat védelmezzen, özvegyeket támogasson, védteleneket segítsen, sérelmeket toroljon meg és hirdesse szíve hölgyének kiválóságát.

Szíve hölgye egyébként egy szomszéd falubeli csinos, de tenyeres-talpas parasztlány, akit hősünk Dulcinea del Tobosónak nevez el.

Don Quijote útra kel mint lovag, s ezzel hátat fordít addigi józan életének.

Bonyodalom: Don Quijote képzelete folyton átalakítja a valóságot. A valóságtól elrugaszkodva mindent varázslás eredményének vél.

Mivel az ő számára semmi nem az, ami a valóságban, mindenre máshogy reagál, mint szokás. Számos bolondságot tesz és furcsa kalandon megy át hóbortja következtében. Belovagol egy útszéli csárdába, amelyet várnak néz, megharcol egy juhnyájjal, amelyet hadseregnek vél, vándorló kereskedők csapatának támad, stb.

Egyik leghíresebb kalandját a 8. fejezet meséli el, amelyben megrohamoz néhány szélmalmot, mert gonosz varázslók által küldött óriásoknak nézi őket (a szélmalom lapátjai az óriás karjai stb.). Ez a jelenet annyira beépült a köztudatba, hogy szólás lett belőle (innen származik a „szélmalomharcot vív” kifejezés).

A hóbortos Don Quijote megharcol számos képzelt ellenséggel. Rátámad két vándorló Szent Benedek-rendi szerzetesre, mert varázslóknak gondolja őket. Kalandba keveredik egy Sevillába tartó társasággal, mert a hintóban utazó úrnőt elrabolt hercegkisasszonynak véli. Megijeszt egy borbélyt, akinek réztányérját el is veszi, és sisakként a maga fejére teszi.

Sancho Panza, aki egy szamár hátán követi, elnevezi örökké komor urát Búsképű lovagnak.

Kibontakozás: a főhős visszavonul a sűrűbe vezekelni, s levelet küld imádott Dulcineájának. Sanchót hazaküldi a levéllel. Sancho arra kéri a borbélyt és a plébánost, hogy játsszanak el egy komédiát: öltsenek álruhát, és induljanak Don Quijote felkutatására.

Sámson deák beöltözik a Tükrök lovagjának, akit végül Don Quijote győz le, és új nevet választ magának: Oroszlánlovag. Meg akar mérkőzni a fenevaddal, aki azonban lustán hátat fordított neki a ketrecében.

Küzdelmet vív a bábszínház figuráival, aztán ismét vízimalmokkal csatázik. Felajánlja lovagi szolgálatait egy előkelő hölgynek, udvari bolondként kezelik, Sancho kormányzó lesz.

Mielőtt Barcelonába érne, Don Quijote szembetalálkozik önmagával, illetve azzal az embertípussal, akivé a középkori kóbor lovag hajdan nemes eszménye vált: egy új betyárral, rablóvezérrel, aki megkönyörül rajta: nem rabolja ki, hanem békén elbocsátja.

Don Quijote legérdekesebb barcelonai kalandja a „bűvös fej” esete: egy kőből faragott fej jóslatokat mond. Ám valójában nincsenek csodák, nincsenek tündéri kalandok többé: valaki a szomszéd szobából egy kürtön át beszél a jelenlevőkhöz.

Tetőpont: Don Quijote szembetalálkozik az igazi kóbor lovaggal, a Fehér Hold lovagjával, aki nem más, mint Sámson deák. Most ő győz a párviadalban.

Megoldás: Don Quijote mintegy varázsütésre magához tér és felismeri, hogy az a középkori világ, amelyben ő lovag, csupán a képzelete szüleménye. Tehát kijózanodik, de szervezete nem bírja elviselni a megrázkódtatást. Megbetegszik s a halálra készülődik. Szétosztja csekély vagyonát szerettei között.

Halálos ágyán e szavakat mondja: „… enekelőtte tisztességes életemért jónak neveztek… Az az akaratom, hogy ha unokahúgom férjhez akar menni, csak olyan férfiúhoz menjen, aki még hírből sem ismeri a lovagregényeket.”

Sírjára Sámson deák ezt vési: „…balgán élt, s bölcsként veszett ő.”

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!