Az Ének a semmiről 1933-ban keletkezett. Kosztolányi utolsó, Számadás című kötetében jelent meg 1935-ben. A kötet a halál árnyékában született, akkor, amikor a költő már súlyos beteg volt (rákban szenvedett) és tudta, hogy nincsen sok ideje hátra. Igyekezett megtalálni a halállal szembeni elfogadható magatartást, és verseinek fő témája is az élet szeretete és a halál volt.

Az Ének a semmiről a halál utáni állapottal, a nemléttel foglalkozik. A kötet záró verseként a végén helyezkedik el, ami lehetővé teszi, hogy címét a teljes Kosztolányi-életműre vonatkoztatva értelmezzük. Hiszen maga a kötet is egy életmű lezárása, számvetés, és ebben a számvetésben a végső szót ez a vers mondja ki.

A címbeli „semmi” a halált követő állapotot, a nihilt jelenti. A születés, az élet előtti és a halál, az élet utáni, végtelen hosszú ideig tartó állapot egyfajta közömbös, semmiről nem tudó, semmit nem érzékelő, öntudatlan nemléti állapot. Olyan állapot, amelyben semmi nem fáj, mert semmit nem érzünk, amelyben semmi nem érhet többé el hozzánk. Egy másik dimenzió, amelyből jövünk és amelybe távozunk.

Ének a semmiről

Amit ma tartok, azt elejtem,
amit ma tudtam, elfelejtem,
az arcomat kezembe rejtem
s elnyúlok az üres sötétben,
a mélyen-áramló delejben.

Annál, mi van, a semmi ősebb,
még énnekem is ismerősebb,
rossz sem lehet, mivel erősebb
és tartósabb is, mint az élet,
mely vérrel ázott és merő seb.

Szokatlan-új itt ez a köntös,
pár évre szóló, szűk, de göncös,
rossz gúnya, melyet a könny öntöz,
beh otthonos lesz majd a régi,
a végtelen, a bő, közömbös.

Én is öröktől ebbe voltam,
a semmiségre ráomoltan,
míg nem javultam és romoltam,
tanulni sem kell, tudjuk ezt rég:
eltünni és feküdni holtan.

Ha félsz, a másvilágba írj át,
verd a halottak néma sírját,
tudd meg konok nyugalmuk írját,
de nem felelnek, úgy felelnek,
bírjuk mi is, ha ők kibírják.

Pajtás, dalolj hát, mondd utánam:
Mi volt a mi bajunk korábban,
hogy nem jártunk a föld porában?
Mi fájt szivednek és szivemnek
Caesar, Napoleon korában?

A vers típusa létértelmező, hangvétele rezignált, belenyugvó. Míg a Hajnali részegség még egyfajta vendéglét-élményt közvetített, az Ének a semmiről már ezt a vigaszt sem nyújtja. Sőt, teljesen ellentétes választ ad a lét értelmének kérdésére.

Az életet a halál felől veszi szemügyre, és arra a kérdésre próbál választ adni, hogy az ember hogyan tud az élet végességét és rövidségét szem előtt tartva hitelesen élni. Ez a kérdésfelvetés kapcsolatba hozható Martin Heidegger gondolataival, aki a 20. század egyik legnagyobb hatású filozófusa volt és a hiteles életről is megalkotta a maga elméletét.

A beszédmód E/1. személyű, a lírai személyesség jelen van, ugyanakkor a mű egy általános emberi témát fejt ki, ami mindenkit érint (mindenki meghal egyszer).

A címben látszólag ellentét van: első ránézésre azt gondolnánk, hogy egy semmiről nem szóló verset fogunk olvasni. Pedig a vers valójában szól valamiről, a „semmi” jelentése ugyanis a szöveg alapján az emberi élet előtti és utáni állapot. Kosztolányi nem hisz abban, hogy a lélek továbbél a test halála után, nála a halál testi-lelki megsemmisülést jelent. Az ember a semmiből lesz és a semmibe tér vissza.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!