Téma: a nemzeti sors és a nemzeti összeomlás kérdésével foglalkozik a mű. Középpontjában egy kétségbeesett vízió áll. Kölcsey a szenvedő haza képét tárja elénk: a nemzet saját fiai támadtak a haza ellen. A műből kiolvasható üzenet egy felrázó figyelmeztetés a kortársaknak: ha nem cselekszünk, akkor elveszünk. És senkitől nem várhatunk segítséget, magunkra vagyunk utalva.

Filozófiai hatások: a versben megjelenik a nemzethalál víziója, melyet Johann Gottfried Herder (1744-1803) német költő-filozófus Eszmék az emberiség történelmének filozófiájáról című, 1791-es művére szokás visszavezetni.

Ebben a szerző téves források alapján azt a túlzó állítást fogalmazza meg, hogy a magyarhoz hasonló kis népek, akik saját országukban a lakosság kisebb részét alkotják, el fognak tűnni, és évszázadok múltán már nyelvükkel is alig találkozunk majd. (Szerinte a nagyobb létszámú, más nyelvű és kultúrájú népek közé ékelődött kis létszámú népek életképtelenek, és a magyart is elnyeli majd a nagy szláv, germán néptömeg, amely körülveszi.)

Herder hipotézise nagy hatást gyakorolt a magyar reformkor gondolkodóira. A sokszázados balsorstól szenvedő magyarság fogékony volt az ilyen elméletekre, ráadásul a felvilágosodás korának történetfilozófiája is központi kérdésként nézett szembe a történetiség elvével (ha az antik világ is eltűnt, akkor logikus, hogy bármely nép és kultúra eltűnhet).

Az ún. „herderi jóslat” komoly félelmeket okozott a hazát és a nemzetet féltő költőinknek: a nemzethalál víziója rendre felbukkan nemcsak Kölcsey, de Berzsenyi és mások műveiben is.

Kölcsey a halálra ítélt nemzet tagjaként személyes sorsaként élte át a nemzet sorsát, s közéleti szereplőként, valamint költőként is küzdött a nemzethalál fenyegetése ellen. Ezért szorgalmazta a reformokat, és könyörgött verseiben Istenhez, a Sorshoz nemzete nevében szánalomért.

Kifejezőeszközök: metafora, metonímia, megszemélyesítés, párhuzam, ellentét, túlzás, halmozás, inverzió (felcserélt szósorrend, pl. a 2. strófa 2. sorában: „Mellén kiket táplál vala”), régies igealakok („táplál vala”).

A költői képek túlburjánzása jellemző, különösen a metaforák és megszemélyesítések esetében. Az állítások képi megfogalmazása tágabb értelmezési lehetőséget hagy.

Motívumok: haza, sors, kánya, kígyó, féreg, „öngyermeki”, bűn, gyávaság, önzés. – A motivikus utalások azt nyomatékosítják, hogy a nemzet problémái erkölcsi gyökerűek, belső baj teszi tönkre az országot.

Intertextuális kapcsolat: motivikus kapcsolat fedezhető fel a Zrínyi második éneke és más költők (pl. Berzsenyi), valamint Kölcsey saját korábbi költeményei között. Példák:

• kánya, kígyó, féreg, viperafajzatok és a belülről való szétrágás, felőrlés motívuma

Kölcsey: Zrínyi második éneke – „Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad: / és marja, rágja kebelét”

Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz I. – „undok vipera-fajzatok / Dúlják fel e várt”, „benne termő / Férgek erős gyökerét megőrlik”

• saját fiai támadnak a haza ellen

Kölcsey: Zrínyi második éneke – „S a vad csoport, mely rá dühödve támad, / Kiket nevelt, öngyermeki”

Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz I. – „Ámbár ezerszer vak tüzedben / Véreidet, magadat tiportad”,

• áldások: hon és magzat a magyaroknak

Kölcsey: Zrínyi második éneke – „Áldást adék, sok magzatot honodnak”

Kölcsey: Himnusz – „Őseinket felhozád / Kárpát szent bércére”, „Árpád hős magzatjai felvirágozának”

• bűnök miatt bekövetkező büntetés

Kölcsey: Zrínyi második éneke – „Hazád őrcsillagzatja / Szülötti bűnein leszáll”

Kölcsey: Himnusz – „Hajh, de bűneink miatt / Gyúlt harag kebledben”

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!