Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala (elemzés)
Témája a hazafiúi keserűség és vád, annak egyik legnagyobb megnyilatkozása ez a mű.
Irodalmi előzmények: a római klasszikusok (Horatius, Livius) szerint történelmi szükségszerűség az, hogy elkorcsosulnak az egymást követő nemzedékek. Így vélekedett Berzsenyi is (A magyarokhoz I.) és Kölcsey sok más kortársa. (A versben az erkölcsi romlást a „korcs” szóval jelzi: a „korcs faj” vagy „korcs vér” elkorcsosult, azaz erkölcsileg romlott népet jelent.)
Idősíkok: múlt és jelen. Kölcsey a hazáért önzetlen áldozatot vállaló dicső régieket és az elkorcsosult jelent állítja szembe. A nemzet nem a régi többé, eltékozolta az ősök dicsőségét.
Kifejezőeszközök: ellentét, párbeszéd (dialógus), belső dialógus, kérdések, ismétlések, kijelentő mondatok, felszólító módú igealakok, erős érzelmi tartalmú jelzős szerkezetek, metonímia (időbeli érintkezésen alapuló: „Völgyben űl a gyáva kor”), inverzió (fordított szórend), tömörség.
Kölcsey szónoki gyakorlata érződik a vers stílusán: hasonló retorikai eszközöket használ, mint beszédeiben.
Fő motívum: vándor-vándorlás (hagyományos toposz az irodalomban) – jelentése hagyományosan: életút, megismerés, tapasztalatszerzés,önismeret. Itt ez a jelentés átértelmeződik, hiszen az időbeli utazás azért szerepel, mert lehetőséget ad történelmi tapasztalatok, korok és értékek összevetésére.
Időszembesítés: a dicső múlthoz kapcsolódik az erkölcs, a cselekvő hazaszeretet erénye, a jelen sivár, értékhiányos, kiüresedett. Nagy romantikus képek érzékeltetik ezt az ellentétet.
A páratlan és a páros versszakok motívumai ellentétesen feleltethetők meg egymásnak: szent föld – pusztaság, vár – omladék, bérc – völgy, dicső nép – más faj. A romantikus képek a nemzet két korszaka közti ellentétet a végletekig fokozzák. Olyan, mintha az egész vers a Himnusz utolsó előtti strófájának („Vár állott, most kőhalom”) részletesebb kifejtése lenne.
Beszédhelyzet: a Zrínyi dala szerepvers (akár a Himnusz és a Vanitatum vanitas). A szerep felvételével a lírai személyesség tárgyiasul, ez az eltávolítás egyik eszköze. A vers egyik beszélője egy történelmi alak, a 17. századbeli Zrínyi Miklós költő-politikus.
Zrínyi volt annak az erkölcsiségnek a megtestesítője, amelyet a lírai én a 19. század magyarságától számon kér.
A cím birtokos jelzős szókapcsolat. (A címben szereplő „dal” szó ellenére a műfaj óda!)
A vers kéziratán nem szerepel cím, a keletkezés helyéről a Szobránci dal címet adta neki az irodalmi hagyomány, és maga Kölcsey is így utal rá a levelezésében. Az Aurora című almanachban Zrínyi éneke címmel jelent meg 1831-ben, a későbbiekben pedig Zrínyi dala címmel adták ki (Szemere Pál 1832-es Kölcsey-kiadása nyomán végül az utóbbi cím állandósult).
A Zrínyi nevét tartalmazó címet ugyan nem Kölcsey adta, de elfogadta, sőt, hitelesítette is 1838-ban, amikor megírta a második Zrínyi-verset (Zrínyi második éneke). A Zrínyi Miklós alakjával való azonosulás egy olyan szerep lehetőségét kínálta számára, amelynek révén formába önthette a nemzetet féltő gondolatait. És különben sem volt idegen tőle a jelen állapotának a múltba vetítése (ezt jelzi a Himnusz alcíme is).
Az irodalomtörténet szerint a címváltozás oka az lehetett, hogy a cenzúra miatt szükségessé vált a mű jelentéstartalmának múltba helyezése. Azaz a vers csak a ma ismert címmel jelenhetett meg.
Bártfay László pesti ügyvéd, irodalombarát írta Kölcseynek 1830. október 31-i levelében: „Szobránci dalod… minden legkisebb változtatás nélkül keresztülment a cenzúrán, de ily cím alatt: Zrínyi dala.” Tehát Zrínyi neve vagy a cenzor kívánságára, vagy Bártfay ötleteként került a címbe. Akárhogy is, az új címmel jól járt a vers: mondanivalója nem tompult, hanem élesedett.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>