Kölcsey Ferenc: Csolnakon (elemzés)
Kölcsey Ferenc Csolnakon című verse 1822-ben keletkezett Csekén. Az irodalomtörténészek szerint az egyik legszebb műnépdal a magyar költészetben, ugyanakkor kevésbé ismert, kevésbé méltatott versről van szó. Értelmezése vitát soha nem váltott ki.
Az 1820-as évek táján a saját osztályukból kiábrándult nemesi költők (Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Bajza József) részéről általános érdeklődés ébredt a népköltészet iránt. Ez már a reformkorszak közeledtét jelezte (mely a nép, a jobbágyság, az elnyomottak felemelését is célul tűzte ki), tehát nem puszta irodalmi divat volt. Ennek részeként népdalutánzatokat írtak és adtak ki.
Ez az áramlat Kölcseyt is magával ragadta. Az 1820-as évek elején ő is egyre nagyobb érdeklődést mutatott a népköltészet iránt. Sajátosnak tartotta azt a tényt, hogy a magyar költészet nem saját népköltészetünkből, hanem idegen tőről (a latin nyelvű közös európai keresztény irodalomból) sarjadt ki a feudalizmus idején.
Úgy gondolta, az irodalomnak vissza kell térnie a népköltészet üde forrásaihoz, a népköltészetet pedig fel kell emelni a műköltészet magaslatára. Ezeket az elveket Nemzeti hagyományok című tanulmányában (költészettani értekezésében) is kifejtette, és saját népdalköltői próbálkozásaival is igyekezett hozzájárulni a cél eléréséhez.
Addig időmértékes formákban írt elvont ideálokról szóló, szentimentális költeményeket, most megpróbált népies jellegű verseket írni. Szobájában hajnalig föl-alá járkálva a „paraszt dal tónját” találgatta.
Ez heroikus vállalkozás volt a részéről, mivel a népiességtől teljesen elütő ízlését, költői hajlamait hozzá kellett idomítania egy felismert esztétikai szükségszerűséghez. Emelkedett szelleméhez nem illett a népies modor egyszerűsége, változó hangulataihoz nem illett a dalműfaj érzelmi egyneműsége, klasszikus eszményeihez nem illett a népdal megkívánta mindennapiság.
Egyszóval nem volt egy Petőfi-alkatú költő. Ennek ellenére megpróbálkozott a népdalírással, negyedszázaddal Petőfi előtt. Népies dalai egy nemzeti poétikai program részét képezik, így többnek tekinthetők a népdal imitációjánál.
Kölcsey népdal-kísérletei közül a Csolnakon című alkotás sikerült a legjobban.
Csolnakon
Ültem csolnakomban
Habzó vizen,
Hallék zúgni darvat
Röptébe fenn.
Röpűlsz égi vándor,
Föld s víz felett,
Vajha szállni tudnék
Én is veled!
Indúltál keresni
Más jobb határt,
Langy tavaszt, virítót,
S tenyésző nyárt.
Én is, hajh, keresnék
Szállván veled,
Más boldog határon
Hű fedelet!
Lelnék én tanyácskát,
És szép eget,
Hol telet ne látnék,
S búfelleget;
Hol teljes reménnyel,
Mint szivárvány,
Tűnne fel minden nap
Más nap után.
S ott, hol esti szél leng
Zöld fák közűl,
Forrás ömledezne
Kunyhóm körűl.
Isten hozzád csolnak,
S te vészes part,
Hű kegyes nyit ott rám
Remegő kart.
Ülök csolnakomban
Habzó vizen,
Hallok zúgni darvat
Röptébe fenn.
Röpűlj égi vándor
Föld s víz felett,
Sorsom, ah, nem adta
Szállnom veled!
A vers műfaja dal (műnépdal), hangulata mélabús, melankolikus.
Korstílus: szentimentalizmus, népiesség. A használt kifejezések nagy része népdalszerű, kivéve: „tanyácska”, „ömledezik”, „hű kegyes”, „remegő kar” (ezek műköltőre valló szavak).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Kölcsey Ferenc: Csolnakon (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>