Juhász Gyula: Tápai lagzi (elemzés)
A Tápai lagzi 1923-ban keletkezett és a Magyarság című lap karácsonyi számában jelent meg. Juhász Gyula ekkor már túl volt azokon az éveken, amikor eldugott kis helyekre (Máramarossziget, Léva, Szakolca, Makó) kapott tanári kinevezést, amit száműzetésként élt meg. 1921-ben végleg otthagyta a tanári pályát és újságíró lett.
A verset 1923 pünkösdjére írta, akkor ünnepelték költői jubileumának 25. évfordulóját. Az ünnepség másnapján Babits Mihállyal és feleségével Tápéra kirándult. Juhász Gyula jól ismerte a Szeged melletti kis falut, Tápét (mára a település összeépült Szegeddel). A tápéi közeg akár a költő életének jelképe is lehetett volna.
Egész életén át boldogtalan volt, mivel nem jöttek neki össze a dolgok, és borús kedélyvilága, magánya, depresszióra való hajlama a költészetében is megjelenik. Időnként csak mélabús, máskor kifejezetten nyomasztó és komor hangulatú verseket írt. Lírája nagyon jellegzetes: egyszerű nyelvezetű, zárt kompozíciójú, viszonylag rövid verseket írt. Nagy formaérzékkel bírt.
Verseinek egyik típusát alkotják a tápai és szegedi tájat bemutató modern népi életképek. Ezek nagy feszültséget hordozó, szimbolikus versek, amelyek az alföldi vidéket ábrázolják. Ugyanakkor a leírt táj egyszerre külső és metaforikus belső táj is, akárcsak József Attila nagy gondolati verseiben. Érzéseit Juhász Gyula rávetítette a tájra, így vált a táj bánatossá, bússá, testvérivé, mintegy emberivé lényegült és megértette a költőt. Verseinek erős hangulati töltésük van.
Mivel sokat szenvedett, a költő érzékeny volt mások szenvedésére is, minden emberi szenvedés, bánat felé együttérzéssel fordult. Életképeiben a nép sorsával azonosult. Ilyen életkép a Tápai lagzi, amely a nehéz munkától eldurvult emberek kilátástalan életét mutatja be. Feszes, ellentétekre épülő, furcsa belső izzású vers, tele hangutánzó, hangfestő szavakkal s impresszionista utalásokkal.
Tápai lagzi
Brummog a bőgő, jaj, be furcsa hang,
Beléjekondul a repedt harang,
Kutyák vonítanak a holdra fel,
A túlsó parton varjúraj felel.
Brummog a bőgő, asszony lett a lány,
Az élet itt nem móka s nem talány,
A bort megisszák, asszonyt megverik
És izzadnak reggeltől estelig.
De télen, télen a világ megáll
És végtelen nagy esték csöndje vár,
Az ember medve, alszik és morog.
Benn emberek és künn komondorok.
Brummog a bőgő, elhervad a hold,
Fenékig issza a vőfély a bort,
Már szürkül lassan a ködös határ,
És a határban a Halál kaszál…
A Tápai lagzi az egyik nagy verse Juhász Gyulának. Műfaja (népi) életkép, hangulata komor, vigasztalan. Hangvétele időnként nyers és kemény.
Juhász Gyula népi életképei szembehelyezkednek a Petőfi-féle népnemzeti irányzat parasztromantikájával. Ugyanúgy az életképet alkalmazza, amely a 19. század első felében jellegzetes műfaj volt, de teljesen átértelmezi, más tartalommal tölti meg.
A vers témája a népi sors végzetes, sanyarú, megváltoztathatatlan volta. A cím ellentétes a tartalommal. A lakodalom vidám, boldog eseményt sejtet, ám a vers az emberi szenvedésről szól.
Juhász Gyula nem véletlenül a falut mutatja be. A falusi esküvő nem olyan, mint a városi. A falusi lagzi testközelibb, nyersebb, kevésbé távolodik el a násznép a pártól, és kevésbé van tárgykultúrához (autó, virágcsokor, dekoráció) kötve.
Az ifjú pár sorsa jelképezi a magyar falu kilátástalan helyzetét, reménytelenségét, tágabb értelemben az egész magyarság boldogtalan, jövőtlen, távlattalan sorsát.
Az ifjú házasok a házassággal csak egy újabb terhes kötelességet, nehéz feladatot vesznek a nyakukba. Egyáltalán nem vár rájuk vidám élet, ez az oka, hogy már a lagzi is nyomasztó. Sorsuk durvává és embertelenné teszi őket, már-már állati létformához hasonló módon élnek.
A vers ellentétekre épül: a távol-közel, élet-halál, termékenység (bőség)-pusztulás képei feszítik ki és teszik belső izzásúvá. A költői képe egyszerre konkrétak is, életképszerűek, és metaforikusan is értelmezhetők.
Kifejezőeszközök: metafora, megszemélyesítés, ismétlés, alliteráció
Motívumok: a költő pár szóval utal a régi szimbolikákra, pl. a hold a magány, a nőiség szimbóluma; a vőfély, aki a lagzi ceremóniamestere, beharangozza az ételeket, összekurjantja a vendégeket stb.
Hangszimbolika: a mély magánhangzók túlsúlya komorrá teszi a hangulatot.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Juhász Gyula: Tápai lagzi (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>