Jellemző klasszicista elv az arisztotelészi katarzis elérése. Racine az előszóban kifejti, hogy törekedett a katarzis elérésére, ezért úgy formálta meg a hősnő jellemét, hogy az alkalmas legyen az együttérzés és az irtózat felkeltésére.

Ugyancsak a katarzis előidézése végett nem mutatja be tökéletesnek Hyppolitost, mert akkor az ifjú herceg halála nem részvétet keltene, hanem felháborodást. Hyppolitos majdnem tökéletes, egyetlen emberi gyarlóságának Racine azt tekinti, hogy apja tiltása ellenére szerelmes Ariciába. A tiltott szerelem és a zsarnoki hatalommal (az apai akarattal, amely Hyppolitos esetében egyszersmind a király akarata is) való szembeszegülés jellemhibának számított XIV. Lajos korában – a mai olvasó feltehetőleg inkább hősi lázadásnak, erénynek tekinti.

Az illendőség megőrzése céljából Racine változtatott a történeten is: Hyppolitost nála nem erőszakkal, hanem csak az erőszak szándékával vádolják meg. Ugyanakkor Racine világában nemcsak a cselekvés, a megvalósult tett (pl. szerelmi vallomás) számít bűnnek, hanem már maga a szándék, a cselekvés iránti vágy is bűn (pusztán csak érezni a szerelmet is bűn).

Ez az oka annak, hogy Phaedrát már amiatt is bűntudat kínozza, hogy egyáltalán érzi a tiltott szerelmet, pedig még semmi rosszat nem tett, és ez az oka annak is, hogy Thészeusz már a szándékért megbünteti a fiát, akit nem azzal vádolnak, hogy erőszakoskodott mostohaanyjával, hanem azzal, hogy erőszakoskodni akart vele. Nem számít, hogy végül megtette-e vagy sem, mert már a szándék is büntetendő.

A vádló személye is változik. Míg a történet korábbi feldolgozásaiban maga Phaedra vádolja be férjénél a mostohafiát, Racine-nál ezt a dajka teszi. Racine úgy gondolta, ez a rágalom túl aljas és sötét ahhoz, hogy egy máskülönben nemes érzésű királyné kövesse el. Az ilyen alantas dolog szerinte sokkal jobban illik egy dajkához.

Phaedra bűne csak annyi, hogy az elutasítás miatt túlságosan fel volt zaklatva, s ebben a lelkiállapotban jóváhagyja azt, hogy a dajka keresztülvigye szándékát („Tégy, amit csak akarsz, mindent reád hagyok. / Feldúlt lelkemmel én tehetetlen vagyok.„). Ezáltal a hősnő megítélése is javul: kevésbé látjuk bűnösnek, ha nem ő követi el az aljas hazugságot. „Phaedra sem nem egészen bűnös, sem nem egészen ártatlan” – írja Racine az előszóban.

Ugyanakkor Phaedrának az igazságérzete is erős (ez apai örökség, hiszen Phaedra apja, Minos az Alvilág bölcs és megvesztegethetetlen bírája). A királynét felháborítja az igazságtalanság, megrémül és lelkiismeret-furdalása támad, ezért fékezni próbálja Thészeusz fia iránti haragját. Már-már be is vallja férjének az igazat, de ekkor megtudja tőle, hogy Hyppolitos Ariciát szereti.

Phaedra eddig azt hitte, az ifjú herceg azért nem viszonozza az érzelmeit, mert olyan hideg természet, hogy nem képes a szerelemre. Amikor megtudja, hogy Hyppolitos mást szeret, elviselhetetlen kínt érez. A féltékenység rögtön elnyomja lelkében a bűntudatot, és a sértett hiúság arra készteti, hogy tönkretegye a fiú boldogságát.

Ellentétes és végletes lelkiállapotok között hányódik. Egyik pillanatban Aricia halálát akarja, a másik pillanatban esztelen féltékenysége önvádba csap át és önmaga számára kívánja a halált. Zaklatott lelkiállapotában elűzi magától Oinonét, akit ezzel a pusztulásba kerget (a dajka, aki mindent csak úrnője érdekében tett, bánatában öngyilkos lesz).

Az ötfelvonásos tragédia ragaszkodni próbál a „hármas egység” szabályaihoz, ám ez csak részben sikerül. A dráma egyetlen helyen játszódik (Troizén városa), egyetlen konfliktus köré szerveződik (Phaedra belső küzdelmei), de a cselekmény nem fér bele a 24 órás időkeretbe.

A külső események hosszabb időtartamra utalnak, ugyanis lehetetlen elképzelni, hogy ugyanazon a napon történik minden: megjön Troizénba Thészeusz halálhíre, megjönnek a hírek az athéni trónért folyó pártharcokról, visszatér Thészeusz, üzenet jön Argosból és Spártából, hogy szívesen befogadnák a száműzött Hyppolitost, megjön Hyppolitos halálhíre… Mindez nem történhet egyetlen nap alatt.

Racine zsenialitását mutatja, hogy a látszat mégis az, mintha egyetlen nap alatt történne minden. Olyan nagyfokú a sűrítettség a drámában, hogy az egész időtartam nemhogy egy napnak, de néhány órának érződik.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!