Értelmezés: A francia klasszicista íróknak számos kötöttségnek kellett megfelelniük, s ezt a kötött formát alkalmasnak találták arra, hogy a kötelességtudat és a szenvedély összeütközését ábrázolják. A klasszicista tragédia belső konfliktusa mindig egy döntés, amelyet a kötelesség és a szerelem között vergődő főhősnek meg kell hoznia.

A drámai feszültség a szenvedély áradását önuralommal megfékezni igyekvő hős belső küzdelméből fakad. Ez történik Phaedra esetében is. A mű szereplői nincsenek döntéshelyzetben, a szerelem feltartóztathatatlan, pusztító szenvedélyként jelenik meg.

Phaedra szerelme nem választás vagy döntés kérdése. Szándék, elhatározás, akarat nem játszik szerepet benne. Ez a váratlanul feltörő, leküzdhetetlen szenvedély és a belőle fakadó bűnös vágyakozás az istenek bosszúja. Ettől a szerelemtől elsőnek maga Phaedra borzad el.

Az élete delén járó, túlérett asszony egy fiatal férfiba szerelmes, aki ráadásul a mostohafia. Mint királyné, feleség és anya Phaedra dolga az lenne, hogy tartózkodóan viselkedjen: az volna a kötelessége, hogy erőt vegyen a szenvedélyen, amelyről ő maga is tudja, hogy reménytelen és esztelen.

De hiába küzd az értelmetlen, bűnös vágy ellen, nem képes legyőzni azt. Kötelességének nem tud eleget tenni, csak szenved és gyötrődik a szerelem hatalma alatt. Tehetetlen a bűnnel szemben, amitől borzad, ezért csak egyetlen utat lát, hogy megölje magát.

Ugyanakkor Racine ügyel arra, hogy a királyné méltósága a tébolyult szerelem közepette is megmaradjon: nem kergeti bele házasságtörő viszonyba, se aljasságba.

Phaedra végzetét származása is magyarázza. Anyja, Pasziphaé Apollón isten lánya volt, akire Vénusz megharagudott, ezért minden leszármazottját, köztük Phaedrát is üldözte. Phaedra tehát isteni származású.

Pasziphaé az istenek büntetése folytán annak idején egy szent fehér bika iránt gerjedt őrjítő szerelemre (amelyet férje, Minos nem akart feláldozni Poszeidónnak). Pasziphaé és a bika nászából született a bikafejű, embertestű szörny, a Minotaurus, amelyet a palota alatti labirintusba zártak. A szörnyet végül Thészeusz ölte meg Phaedra húgának, Ariadnénak segítségével.

Phaedra tehát bűnben fogant, ezért hajlamos a végzetes tettekre, de mély testi vonzalma, bűnre való hajlama isteni eredetű. Van egyfajta végzetszerűség a sorsában. Thészeusz pedig, akinek rengeteg nőügye volt, Pasziphaé mindkét lányát feleségül vette: előbb Ariadnét, akit aztán elhagyott, majd később Ariadné húgát, Phaedrát.

Ez a szerelem, amit Phaedra Hyppolitos iránt érez, Thészeusszal való házassága első percétől (vagyis évek óta) kínozza a királynét. Pedig minden erejével próbálta legyűrni: kerülte szerelme tárgyát, sőt, gyűlöletet színlelt iránta és száműzette Athénból, közben Vénuszhoz imádkozott, akinek naponta áldozatot mutat be – hiába.

Ráadásul fél éve Thészeusz elhagyta Athént és Phaedrát Troizénba hozta, ahol újra látnia kell Hyppolitost, így még vadabbul lángol fel a szenvedély. Phaedra undorodik önmagától és gyűlöli az életét, a halálra készül.

Aztán egy nap hírt kap, hogy meghalt a férje. Thészeusz halálhíre mozgásba hozza az eseményeket, mivel Phaedra szerelme így már nem számít házasságtörőnek („a vétkes szenvedély egyszerre bűntelen lett”). A királynénak van egy bizalmasa, a dajkája, Oinone, neki vallja be hosszú unszolás után a titkot, amit már nem bír rejtegetni tovább.

Hyppolitosnak is bevallja érzéseit, a fiú azonban gőgösen, megvetően visszautasítja. Az ő szemében Phaedra az apja felesége, akinek buja szenvedélye taszítja őt. Később ráadásul visszatér Thészeusz, mire a királyné szerelme újra bűnné válik.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!