Janus Pannonius Pannónia dicsérete című verse 1464 és 1465 között keletkezett. Ez a költő legismertebb alkotása, második, magyarországi pályaszakaszának termése.

Itáliai tanulóévei után Janus Pannonius hazatért Magyarországra, ahol fényes pálya várt rá. Nagybátyja a király kancellárja volt, ő maga pécsi püspök lett, és szép reményekkel nézhetett a jövőbe. A humanista műveltséget, reneszánsz kultúrát is magával hozta Itáliából a kulturálisan elmaradott Magyarországra, s szerette volna itthon meghonosítani azt.

Úgy érezte, az ő érdeme lesz, ha hazájában az újfajta műveltség gyökeret ver. A magyarországi szellemi élet ekkor még szegényes volt, így a költő biztosra vehette, hogy neki és verseinek nagy szerep jut majd az új műveltség meghonosításában, és versei nemcsak őt magát, hanem hazáját is híressé teszik.

Saját fontosságának tudata, lelkesedése és önbizalma legjobban Pannónia dicsérete című versében kap hangot.

A versben érezhető a dicsőség és a halhatatlanság utáni vágy, ami jól mutatja a reneszánsz művészek öntudatát és büszkeségét: az emberközpontú reneszánszban mindennek a mértéke ismét az ember lett, így a reneszánsz művész nemcsak vállalja, de fennen hirdeti tehetségét a középkor névtelenségben maradó, Isten dicsőségére tevékenykedő alkotóival szemben.

Ez volt az a kor, amelyben a művészek kiléptek a névtelenségből, az árnyékból, és büszkén vállalták alkotásaikat (a középkorban még nem létezett művészi öntudat, maga a művész is inkább csak mesterembernek számított, és a művészek nem tekintették önmagukat fontosnak).

A költői öntudatot kinyilatkoztató verstípusnak megvannak az előképei az ókori költészetben, főleg a római költőknél; pl. Ovidius vagy Horatius is kihangsúlyozták saját alkotói halhatatlanságukat. Magyarországon azonban ez újdonság volt. Janus Pannonius nemcsak az első olyan magyar költő, akit név szerint ismerünk, hanem a reneszánsz költői öntudat első hazai kifejezője is.

Pannónia dicsérete

Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!

(Berczeli Anzelm Károly fordítása)

A vers műfaja epigramma (rövid, magvas gondolatot tartalmazó vers, csattanóval a végén), hangulata emelkedett. Témája a költői öntudat, középpontjában a büszkeség érzése áll.

Janus Pannonius tisztában volt művészete jelentőségével. Tudatában volt annak, hogy ő hozta be Magyarországra elsőként a humanista és reneszánsz költészetet, és ezzel hazájának is hírnevet szerzett (versei által híres a hazája). Ismerte saját értékeit, tudta, hogy ő az egyetlen magyar költő a 15. században, aki humanista verseket ír, és erre joggal volt büszke.

Lehet, hogy beképzelten hangzik a vers: olyan, mintha a költő dicsekedne, mintha túlontúl is magabiztos lenne, de ne feledjük, hogy Janus Pannonius öntudata megalapozott volt: igazolja azt alkotásainak utóélete, ismertsége. Hiszen Európa-szerte elismert költő volt (sőt, a mai napig a legismertebb magyar költő, mivel a többi költőnkkel ellentétben ő latinul írt, s a latin nyelvet több országban ismerik, mint a magyart).

A vers stílusa reneszánsz, reneszánsz stílusjegyei:

• művészi öntudat, a költő büszke az alkotásaira
• emberközpontú gondolkodás, az egyéniség kiteljesedése
• a művészet érték

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!