Janus Pannoniusnak A narni-i Galeottóhoz írt verse arról szól, hogy a megfelelő szellemi közeg hiánya mennyire akadályozza egy költő kibontakozását.

A vers megértéséhez azt is értenünk kell, hogy milyen szálak fűzték Janust Itáliához (a korabeli olasz területet hívták így, amely akkor még nem volt egységes Olaszország, hanem városállamokból állt), és az itáliai típusú, azaz a humanista műveltséghez.

Janus 13 éves korától Itáliában nevelkedett (8 évig Ferrarában, 4 évig Padovában), ahol költői hírnevet is szerzett magának. Művészete a kortárs itáliai környezetben bontakozott ki (a magyar irodalmi műveltség csak jóval később jutott el arra a szintre, amelyet az itáliai reneszánsz képviselt).

Műveiben sem a középkori latin nyelvet alkalmazta, hanem az antik római birodalom nyelvét és stílusát követte. A műfajok, amelyekben alkotott (epigramma, elégia, panegirikusz) szintén az antik irodalomból származnak.

Amikor 1458-ban hazatért Magyarországra, szép reményeket dédelgetett, nagy jövő várt rá, hiszen nagybátyja, Vitéz János váradi püspök az új király, Hunyadi Mátyás híve, tanácsadója és kancellárja volt. Ő maga is 1459-tól pécsi püspök, feudális nagyúr lett.

Mégsem érezte jól magát a hazai közegben, és gyakran visszavágyott a napfényes Itáliába, ahol hozzászokott egy műveltebb, tudós közeghez. (Mátyás udvara ekkor még nem volt az a fényes reneszánsz udvar, amilyenné az 1470-es években vált.)

Társtalanságának többször is hangot adott, például A narni-i Galeottóhoz írt versében, melyből érezni lehet, mennyire vágyakozott Itália, a pezsgő ferrarai és padovai élet után és itáliai barátai után.

A címben megjelenő személy az itáliai Narni városából származó Galeotto Marzio, aki iskolatársa volt Ferrarában, és akivel életre szóló barátságot kötött.

A NARNI-I GALEOTTÓHOZ

Ezt a nehány epigrammát néked Pannoniából
     a Duna küldi, a föld északi főfolyama.
Hogyha talán egy-egy közülük nem látszik enyémnek,
     jó Galeottóm, hát meg ne lepődj emiatt.
Mert ad a hely, de el is vesz a szellemtől –, ki tagadná?
     s látszik a versen, hogy merre, hol is született.
Rég a latin környék latinabbá tette a versem,
     barbár táj barbár szóra kapatja a szám.
Hozd ide Vergiliust: hamisan fog szólni a lantja;
     vagy Cicerót; itt elnémul a nagy Cicero.
Ám te segíthetnél: ha göcsörtjeiket lecsiszolnád,
     Azt hinné az itész: mind Helikonra való.

A vers az 1460-as években született, és lemondó, rezignált hangvétel jellemzi. Rövid terjedelmű epigramma, verselése disztichon.

Janus Ovidius mintáját követi, akinek pontusi elégiáiban gyakran visszatérő téma a barbár, műveletlen környezetben elnémuló költészet, ill. a görög és latin nyelvet nem ismerő emberek között a latin nyelvet elfelejtő, és idegen, barbár hangon verseket faragó költő.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!