Fontos a versben az évszakszimbolika, amely a két strófában ellentétesen alakul:

• az 1. versszak képei a nyárhoz kapcsolódnak, és a természet boldog önfeledtségét, gazdagságát, öntudatlan idilljét érzékeltetik. Sárga gyümölcs: érett, telt gyümölcs. Vadrózsa: tavasszal nyílik (valami szépséggel telten van ez az időszak jelen).
• a 2. versszak a tél kopárságát, fenyegetését, ridegségét ábrázolja, ami az értékek pusztulását jelenti. A beszéd hiányára utaló határozószó („szótalanul”) és a zászlók kellemetlen hangja („csattognak”) a világ idegenségét, részvétlenségét és a lírai én világidegenségét fejezik ki.

Költői eszközökben a téli kopárság leírása a gazdagabb, ez a rész a metaforizáltabb.

A cím egy birtokos jelzős szókapcsolat, témajelölő. Archetípusos motívum, életjelkép: az élet felén a születés és az elmúlás közti élet felét jelenti, de az évszakok adta élet felén is járunk.

A földi életnek egy kitüntetett pontja ez: az a pillanat, amelyből az ember beláthatja, értelmezheti és értékelheti saját életútját, egyéni sorsának alakulását.

Tehát számvetésről van szó: Hölderlin léte összegzésének tekinthetjük a pár soros verset, amely életművének egyik utolsó darabja, s amelynek megírása után negyven év sötétség következett. Ebben a versben a költő örökre elköszön mindattól, amit a virág, a fény és az árnyék, a természet élete és öröme számára jelent, mivel érzi, hogy szellemileg hamarosan eltávozik ebből a világból.

Az élet felén járni szimbolikus dolog is: a keresés, a beavatódás, a misztikus tudás utáni vágy, az evilági térből a túlvilágra, a transzcendens térbe való átlépés kifejeződése.

Hölderlin lírája az eszményire való sóvárgást fejezi ki. Ahogy az istenek létét is a hiányukban ragadta meg, úgy az élet igazságát is a halálnak, a semminek a fényében fedezte fel: a halál által elvesző szépség jelzi, hogy az élet isteni eredetű, a földi világtól idegen lényegű.

Az élet felén 2 szerkezeti egységből áll. A két egység a vers két strófája, melyek szerkezetükben tükrözik egymást. Az első strófa szenvtelen hangon indul, majd egyre személyesebb, szubjektívebb, bensőségesebb lesz, a második meg fordítva: személyes, fájdalmas, vallomásos megnyilvánulással indul, aztán személytelen, leíróbb jellegű és tárgyias lesz.

A tükrözés folytán a két 7 soros versszak felbontható további 3-4, ill. 4-3 soros egységre. A számmisztikában a 3, a 4 és a 7 is kitüntetett szám:

• 7: a világ rendezőelve a világ keletkezését elbeszélő mítoszokban
• 4: az anyagi világ teljességének jelképe
• 3: Isten és a világmindenség szimbóluma, visszatérés az egységhez, az én és a nem én ellentétét feloldó tökéletesség, az idő teljességének (múlt-jelen-jövő) száma
• 3+4: az anyagi és égi világ egyesülésének szimbóluma.

 

A fentiekből látszik, hogy a számszimbolikának a versben fontos szövegszervező szerepe van:

• összekapcsolja élet és halál, szépség és rettenet, ideál és valóság jelentéstartalmait
• nyomatékosítja a földi létezés törékenységét és a lét végességének tudatát.

A számmisztika alkalmazása arra is rámutat, hogy a vers, amely első ránézésre egyszerűnek és rögtönzésszerűen csapongónak tűnik, valójában rendkívül tudatos szerkesztés eredménye.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!