Szerb Antal szerint Hölderlin ebben a versben már túllépte az emberi világ határát: olyan dolgokról beszél, amelyek magasan fölöttünk állnak, és emberi ésszel nem is foghatók fel. Az emberi szellem legvégső határain jár, akárcsak Platón az utolsó dialógusaiban, Rembrandt az öregkori festményeiben, vagy Beethoven a kései vonósnégyeseiben.

A rendkívüli szépségű és erejű költeményt 20. századi költők fordították magyarra. Több fordítója is akadt: Szabó Lőrinc, Kosztolányi Dezső, Képes Géza, Rónay György, Bernáth István. (A cím többeknél Az élet felén, a Kosztolányi-fordítás címe: Az élet fele útján). Most Képes Géza fordítását fogjuk használni.

 

Az élet felén

Megrakva sárga gyümölccsel
s vadrózsával telehintve
hajlik a tóba a part,
ti gyönyörű hattyuk!
s csókoktól mámorosan
merül fejetek a józan
szent víz habjaiba.

Jaj, honnan veszek én, ha
majd jön a tél, virágokat, áldott
napsugarat
s árnyékot a földön?
Szótalanul, ridegen
állnak a falak, a szélben
csattognak a zászlók.

(Képes Géza fordítása)

 

Az élet felén műfaja létösszegző, létértelmező költemény, melyben a költő a személyiség fejlődéstörténetét teszi mérlegre és értelmezi.

A vers stílusa egyszerre klasszicista és romantikus, ugyanis mindkét stílusirányzat stílusjegyei felfedezhetők benne.

Szinte művészietlen egyszerűség, majdnem kopárság jellemzi, igen egyszerű gesztusokra szorítkozik, de ez egy minden összetettségen túli egyszerűség.

Kifejezőeszközök: metaforák, megszemélyesítések, jelzős kifejezések

Motívumok: hattyú, vadrózsa, szélkakasok, költészet, szerelem

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!