Babaház (Nóra): a darab ötlete 1878 szeptemberében merült fel az íróban, és 1879. május 2-án kezdte írni. Nyomtatásban először 1879. december 4-én jelent meg.

A cselekményhez egy megtörtént eset szolgált alapul, amelyet egy fiatal norvég írónő, Laura Kieler mesélt el Ibsennek. Az írónő Ibsen rajongója volt, Brand lányai (1870) c. regényét Ibsen Brand című verses drámája ihlette. Rendszeresen leveleztek.

Nóra történetét Laura saját élettörténete ihlette. Laura férje, aki az adósság gondolatától is irtózott, tüdőbeteg lett. Csak úgy lehetett megmenteni az életét, ha délre utaznak, ezért Laura titokban kölcsönt vett fel. A kölcsönt később nem tudta fizetni, mert új regényét nem fogadta el a kiadó, ezért csekket hamisított.

Szorult helyzetében mindent bevallott a férjének, aki nem törődött azzal, hogy őmiatta csinált mindent, elvetemült bűnözőnek nevezte, és kijelentette, hogy nem alkalmas közös gyermekeik nevelésére. Az asszony ekkor idegösszeomlást kapott, egy rövid időre elmegyógyintézetbe került. Később a gyerekekre való tekintettel férje kelletlenül visszafogadta.

A sors iróniája, hogy Laura tragédiájában Ibsennek is szerepe volt, mivel Laura regényét Ibsen javaslatára utasította el a kiadó, és ekkor maga Ibsen tanácsolta Laurának, hogy mindent mondjon el a férjének (ugyanezt a tanácsot adja Lindéné Nórának). Ibsen volt az is, aki korai leveleiben „pacsirtának”, „énekes madárnak” szólította Laurát (akárcsak Helmer Nórát).

A dráma írásakor Ibsen saját szerepét sem hallgatta el, kíméletlen őszinteséggel beleírta saját érzéseit is. Laura Kielernek mindazonáltal nem tetszett a Babaház, mert saját életének torzképét látta benne.

Helye a szerző munkásságában: a Babaház fordulópontot jelent. Ezzel a művel zárul Ibsen romantikus korszaka, és indul a nagy társadalmi drámák és a szophoklészi elv időszaka (egy polgári színmű előzi meg, A társadalom támaszai, 1877).

Műfaj: új típusú polgári drámának tekinthetjük. A polgárság, közelebbről a család válsága Ibsen ekkori műveinek tárgya. 1879-től keletkezett munkáit társadalmi színműveknek és szimbolista drámának is nevezi a szakirodalom.

Típus: analitikus dráma.

Téma: a darab középpontjában egy házasság áll, valamint a férj és a feleség által játszott családi szerepek, a házaspár egymáshoz való viszonya. A 19. század drámáiban újszerűnek számított az ilyen intimitások megjelenítése.

Korstílus: szimbolizmus, realizmus.

Stílusjegyek: szimbolista jegy az egy jelkép (babaház) szervezőereje és a nyelv. A korrajz erősen realista vonásokat mutat.

Cím: az eredeti cím (Et dukkehjem) jelentése: A babaház vagy A babaszoba. Magyar fordításban azonban többször is Nóra címen jelent meg a mű (német nyelvterületen ezen a címen terjedt el, és ezek a fordítások németből készültek). A norvégból fordító Puskás Endre a Babaotthon, Hajdu Henrik a Babaszoba, Kúnos László a Babaház címet adta fordításának.

A színházak azonban a művet a rendszerváltás előtt (és azóta is gyakran) kizárólag Nóra címen játszották hazánkban, ami feminista iránydrámává redukálja a darabot.

Ez a színmű Ibsen első szimbolista drámája, a cím megváltoztatása radikálisan torzítja a szöveg jelentését. Harmadik korszakában (1879-től) a szerző mindig valamely központi jelkép köré szervezi darabját, ebben a műben ez jelkép a babaház vagy babaszoba.

Nóra egyik megszólalása világítja meg a legjobban a szimbólum értelmét: „De az otthonunk lényegében nem más, mint egy gyerekszoba. Én itt a te babafeleséged vagyok, mint ahogy odahaza a papa babagyereke voltam. A gyerekeink pedig az én babáim.”

Ez az idézet mutatja, hogy a szöveg feminista értelmezése természetesen jogos, ugyanakkor nem az egyetlen értelmezés. A főszerep a darabban (és az eztán következőkben, A vadkacsa és a Solness építőmester c. művekben) az élethazugság eszméjéé.

Bár Nóra felveti a babahasonlatot a III. felvonás végén, a babaház (dukkehjem) kifejezés nem hangzik el a darabban.

Helyszín: csak egy helyszín van, a Helmer család polgári otthona, azon belül is a lakás nappalija. Tehát mindig zárt térben zajlanak az események.

Idő: a történet december 24-én kora délután kezdődik és december 26-án éjszaka zárul (teljes időtartama 3 nap). Tehát karácsony van, ami a hagyomány szerint családi ünnep, a béke és a szeretet ünnepe.

A karácsonyi időpontnak kitüntetett szerepe van. Különösen a dráma vége felől nézve válik jelképessé, hogy Nóra pont a szeretet ünnepén lép ki a házasságból és hagyja el a családját.

Cselekmény: Nóra évekkel korábban odahamisította haldokló édesapja aláírását egy adóslevélre, mert csak így tudott pénzt szerezni nagybeteg férje, Torvald Helmer olaszországi gyógyíttatására. Az adósságot apránként fizette vissza a háztartásra kapott pénzből. Férje előtt az egészet titokban tartja.

Amikor Nóra férjét bankigazgatónak nevezik ki, el akarja bocsátani egyik alkalmazottját, Krogstadot annak erkölcsi züllöttsége miatt. Krogstad viszont éppen Nóra hitelezője, és megzsarolja Nórát, hogy feljelenti a váltóhamisítás miatt, ha nem győzi meg a férjét, hogy ne rúgja ki az állásából.

A konfliktust az robbantja ki, hogy Krogstad leveléből a férj megtudja felesége törvénysértő tettét, amelyet képtelen elfogadni, annak ellenére, hogy aggodalomból, féltésből és szeretetből fakadt. Retteg attól, hogy az ügy nyilvánosságra kerül és botrány lesz belőle.

Felháborodásában képmutatónak, hazugnak, bűnözőnek nevezi Nórát és eltiltja három kicsi gyermekük nevelésétől. Aztán amikor Krogstad váratlanul visszaküldi az adóslevelet, és már nem kell félni a botránytól, teátrálisan mindent megbocsát Nórának.

Nóra azonban nem fogadja el ezt a megalázó helyzetet. Tudatosodik benne, hogy férje értéktelen, kicsinyes, hitvány ember. Úgy dönt, hogy elhagyja gyermekeit, otthonát és kilép a házasságból.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!