Nóra: egyszerre gyermekes és érett döntésekre képes fiatalasszony. Eleinte szívesen játssza a férje által rá osztott szerepet, a gyermekien naiv, könnyelmű, tudatlan, bájosan csacska feleség szerepét. Egyszerre felelőtlen kislány és imádnivaló, csinos nő. Három gyermekével szemben is inkább vállalja a játszótárs, mint az anya szerepét.

Gyerekkorában elkényeztetett kislány volt, apja szemefénye. Anyja valószínűleg meghalt, ezért dajkája, Anne-Marie nevelte fel, aki most Nóra három gyermekének dajkája.

Nóra odaadó szeretettel csügg a férjén, rendkívül sokra tartja őt, főleg miután kinevezik bankigazgatónak.

Férjével szembeni viselkedése sokszor gyerekes: csapongó, kacér, következetlen, alakoskodó. Ha kell, kisebb hazugságoktól sem riad vissza. Szerepét élvezettel játssza, örömét leli benne (ahogy Helmer is örömét leli az ő „pacsirtáját”, „mókuskáját” irányítgató, felelősségteljes férj atyai szerepében).

Nóra viselkedésében a naivitás és a szerepjátszás bonyolult keveréke figyelhető meg. Amikor megszegi férje szabályait, automatikus kétszínűséggel próbálja leplezni a szidástól való rettegését. Céljait ártatlan képmutatással, hízelgéssel, kacérsággal, vagy ha kell, kisebb-nagyobb füllentésekkel éri el. Spontánul hazudozik, leleményes pszichológiai bújócskát játszik önmagával, férjével, Lindénével, Rankkal és Krogstaddal is.

Férj és feleség szerepjátéka egyaránt sikeresnek mondható. Ez a játékosságra, vagy erősebb szóval képmutatásra, hazugságra épülő házastársi kapcsolat immár nyolc éve, tehát tartósan jól működik. Nóra számára a szerepjáték valósággal életforma, mivel már a szülői házban is így élt, ráadásul hét éve rejteget egy titkot, amit hazugság és alakoskodás nélkül nem tudna megőrizni.

A család boldogulásával kapcsolatos gondok ugyanis valójában Nóra lelkiismeretét terhelik. A férje életét megmentő kölcsön megszerzése és a törlesztés bonyodalmai jelentik életének fő problémáját. Ugyanakkor büszke arra, amit tett, büszke a bátorságára.

Kedvesen érzéketlen a tények iránt, amit jól mutat az, hogy milyen hévvel próbálja törvényesnek beállítani a váltóhamisítást. Erkölcsi értelemben nem tartja bűnnek. Sőt, valósággal büszke rá, mert nem bűnténynek tekinti, hanem egy eszköznek, amivel megmentette a férje életét.

Az esetleges következményektől azonban fél: nem is annyira Helmer haragjától (mivel úgy gondolja, férje hálás lesz, ha megtudja, hogy megmentette az életét), hanem a kilátásba helyezett börtönbüntetéstől és a család jó hírének bemocskolódásától.

Naivitását jelzi, hogy félremagyarázza Helmer nagyzoló szavait, aki azt állítja, hogy ha kell, ő mindennel szembeszáll és minden harcot magára vállal. Nóra azt hiszi, magára vállalná a váltóhamisítást is, és ezt mindenáron meg akarja akadályozni. Ekkor gondol először öngyilkosságra.

Nóra személyisége összességében erősen eltér a modern nőképtől, így naiv viselkedése egy mai olvasónak akár visszatetsző is lehet. Legalábbis kezdetben ez a helyzet. Később megismerjük emberi értékeit (becsületes, áldozatkész stb.), és megnő a szemünkben.

Különösen a darab csúcspontján, mikor férje elolvassa a zsarolólevelet, Nóra jóval nagyobb formátumú személyiségnek bizonyul Helmernél. Ő hozza meg a szükséges döntéseket, ő hagy fel elsőként a gyermeknyelv használatával. Azonnal átlátja, hogy nemcsak ő alapozta hazugságra az életüket, hanem férje is, aki sosem tudott igazán szeretni. Helyzetértékelése reális, helyes.

Helmerrel való szembefordulásában is benne rejlenek egy újfajta szerepjáték elemei, de ez nem csökkenti érveinek morális súlyát, sőt, lélektanilag hitelesebbé teszi.

Krogstad: ő is ügyvéd, azaz jogtanácsos. Helmer régi ismerőse, özvegyember, Nóra hitelezője. Az ő múltja is fokozatosan tárul fel: több gyereket nevel, és szorult helyzetében régebben aláírást hamisított, akárcsak Nóra.

Tette miatt Helmer és Rank züllöttnek, becstelennek tartják. Ügyeskedés és kibúvók segítségével megúszta a dolgot, nem került börtönbe, de polgári egzisztenciája tönkrement, nem kapott tisztességes állást, ezért nagyon fontos neki, hogy megtarthassa mostani állását a bankban. Ez az oka annak, hogy Nóra nem számíthat kíméletre Krogstadtól.

Akárcsak a darab többi szereplőjének, a maga szempontjából Krogstadnak is igaza van. Úgy érzi, tette szükségszerű volt, hiszen gyermekeit nem tudta eltartani, csak az okirat-hamisítás árán. Gyermekei érdekében képes elviselni a kitaszítottság érzését, de pont az ő érdekükben vissza akarja szerezni társadalmi megbecsültségét is. Fiai nőnek, meg akarja alapozni a jövőjüket, s ez bírja rá végül a zsarolásra is.

Bár Krogstad nem aljas, a kétségbeesés elszánttá teszi. Azaz nem gonoszságból zsarolja Nórát, akit, ha elbukik, inkább sorstársnak tekint. Ezzel együtt a zsarolás, ha lélektanilag érthető is, morálisan nem igazolható.

Saját elrontott, kudarcos élete nem engedi, hogy Krogstad együtt érezzen a sikeres, jómódú Helmerékkel. Ráadásul emberileg se becsüli sokra őket. A bankigazgatót kissé pipogyának, férfiatlannak tartja, Nórát könnyelmű, felelőtlen, elkényeztetett fiatalasszonynak. (Tudja, hogy Nórának nem lesz ereje, bátorsága az öngyilkossághoz, ahogy neki se volt.)

Mindazonáltal ha talál más megoldást a felemelkedésre, akkor nem akarja a vesztüket. Az utolsó utáni pillanatban visszaadja az adóslevelet, ezzel a házaspár kezébe adva sorsukat. Ezt boldogan és megkönnyebbülten teszi, mert nem szívesen nyúlt a zsarolás eszközéhez.

Önmagát negatívan látja (uzsorás, zugfirkász, zsaroló stb.). Akkor válik a saját szemében is becsületes emberré, amikor akad egy másik ember (Lindéné), aki alapvetően becsületesnek tartja őt (mert megérti, hogy a gaztettekbe csak a kétségbeesés hajszolta bele), és aki megbízik benne.

Krogstad eleinte ellenszenves az olvasónak, de ahogy többet megtudunk róla, csökken az iránta érzett ellenszenvünk. Helmerre tett megjegyzéseit (nem bátor, nem férfias) egyre kevésbé tartjuk felháborítónak. Sőt, inkább úgy érezzük, Krogstad jobban ismeri Helmert, mint Nóra.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!