Henrik Ibsen: A vadkacsa (elemzés)
A vadkacsa: nyomtatásban 1884. november 11-én jelent meg (8000 példányban). Színházi ősbemutatója 1885. január 9-én volt a norvégiai Bergenben (néhány héten belül Krisztianában, Helsinkiben, Stockholmban és Koppenhágában is bemutatták).
Műfaj: tragikomédia. A tragikomikus jellegben rejlik a mű újdonsága és különlegessége.
Maguk a szereplők és a helyzetek inkább megmosolyogtatóak, semmint részvétkeltőek. Ráadásul a történetben meghal egy kislány, és mégsem érezzük ezt tragikusnak. A vadkacsa ugyanis elejétől a végéig komédia, melybe Ibsen azért fecskendez tragédiát, hogy még élesebbé, maróbbá tegye.
Hedvig inkább áldozat, mint tragikus hős. Halálával a darab nem ér véget: látnunk kell, hogy az élet megy tovább, és mindenki mondja tovább a „magáét”. Akár öngyilkosság, akár baleset történt, az esemény beépül az élet szövetébe, amely se nem tragikus, se nem komikus.
A bohózat és a melodráma, a nevetés és a szomorúság keveredik a műben. Emiatt A vadkacsa lényegében a 20. századi abszurd dráma előfutára. Egyik groteszk eleme a nemes erkölcsi törekvés és a valóság konfliktusa.
Típus: analitikus dráma. Dramaturgiai felépítése nagyon hasonlít a görög sorstragédiákéhoz, pl. az Oidipusz királyhoz. A tragédiát okozó események már jóval a darab kezdete előtt megtörténtek, a darab során csak kiderülnek. Amikor belépünk a dráma világába a mű elején, a kis Hedvig halálán kívül gyakorlatilag már minden megtörtént, így tulajdonképpen csak az utójátéknak vagyunk tanúi.
A vadkacsa drámai alaphelyzetét az elmúlt 10-15 év eseményei érlelték meg, és ebből az alapszituációból bomlik ki a cselekmény. A két főhős, Hjalmar és Gregers előtt idáig rejtve voltak azok a szálak, amelyek a szereplők sorsát összekapcsolják.
Téma: A vadkacsa központi témája az élethazugság problémája, amely a szereplők egész életét átszövi. A darab szerkezete hasonló az Oidipusz királyéhoz, problémafelvetése azonban egészen más. Az Oidipusz király a sorsát elfogadni nem tudó ember pusztulásáról szól, A vadkacsa ellenben azt a kérdést teszi fel, hogy lehet-e hazugságban élni.
Továbbá azt is felveti, hogy jobb-e hazugságban élni, ha úgy boldogabbak vagyunk. Érdemes-e feláldozni a boldogságunkat az igazságért? Inkább éljünk hazugságban, de boldogan, vagy fedjük fel az igazat, és tegyük boldogtalanná önmagunkat és a másikat is?
Ibsen az emberek önámítását, önbecsapását, szerepjátszását mutatja be. Az illúziók elvesztése, az önáltatás, képzelet és valóság ellentéte már korábban is témául szolgált az irodalomban (pl. a klasszicizmus korában Voltaire, Moliére műveiben, valamint a romantikus és a realista regényekben).
Korstílus: szimbolizmus (a mű az ibseni szimbólumtechnika egyik legkiválóbb megvalósulása), naturalizmus (sok rokonságot mutat Zola naturalista esztétikájával, hiszen a téma kortárs, a cselekmény valószerű, a szereplők hétköznapi emberek).
Cím: a címadó jelkép nem pusztán hangulati tényező, hanem a dráma központi jelképe, mely szorosan összekapcsolódik a cselekménnyel és a szereplők jellemzésével.
A városi házban a padláson tartott, szárnyán megsebesült, sánta vadkacsa az Ekdal család házikedvence. A kacsa vadmadár, így jelenléte megteremti számukra az erdők-mezők varázsát, a szabad élet hamis illúzióját.
A jelképhez hozzátartozik a vadkacsa története, amelyet az idősebb Werle csónakázás közben lőtt meg, de csak megsebesítette a szárnyán. A lövés után a vadkacsa lebukott a víz alá, belekapaszkodott a hínárba és a moszatba, és nem jött volna fel soha többé, ha Werle ügyes vadászkutyája fel nem hozza.
A padláson lakó sebesült, szárnyaszegett vadkacsa előképe a norvég irodalomban Johan Welhaven (1807-1873) A tengeri madár c. verse, amelyben egy vadász megsebesít egy vadkacsát, s a madár lebukik a tenger mélyére, hogy inkább ott lelje halálát, mintsem a vadász keze között. A tenger fenekére való lebukás tehát egyfajta öngyilkosság, a madár öngyilkossága.
Helyszín: az I. felvonásban Werle háza, majd az Ekdal család lakása.
A legfontosabb színhely a műteremből nyíló padlástér, amely egyfajta mikrokozmosz, egy kicsinyített erdő. Az öreg Ekdal tyúkokat, nyulakat, galambokat tart itt, hogy kint az erdőben érezhesse magát. Régi, elszáradt karácsonyfák jelképezik a fákat, az ablakon besüt a nap és a hold, és van egy teknő is, amelyben a padlás legfőbb lakója, egy vadkacsa úszkál, mint egy tóban.
A tengert háló és vitorlavászon szimbolizálja. Régi könyvek is vannak itt sok képpel, amelyek közül az egyik a halált ábrázolja, a többi pedig városokat, templomokat, hajókat.
A padlás egy álomvilágszerű hely, ahol megállt az idő. Ez a szűk tér ironikus ellentétben áll az erdők korlátlanságával, tágasságával. Legfőbb lakója a szárnyaszegett vadkacsa, amely a darab szárnyaszegett hőseinek szimbóluma.
Az öreg Ekdal és Hjalmar a padlásra járnak „vadászni” (igazi vadászatra nincs lehetőségük). A vadászathoz valódi pisztolyt használnak, ezzel lövik le egyiket-másikat a padláson tartott állatok közül. Csak a vadkacsát nem bántják, mert az Hedvig házi kedvence.
Alaphelyzet: az Ekdal család viszonylagos jólétben, tisztes körülmények közt él. A családfő, Hjalmar Ekdal élete rendezettnek tűnik, tisztességes munkával keresi a kenyerét, van felesége (Gina) és egy kislánya (Hedvig), ráadásul idős édesapjáról is gondoskodik. A boldogság, megelégedettség hangulata jellemzi a családi légkört, de már a darab elején is érezhető, hogy ez csak illúzió.
Hjalmar ifjúkori barátja, Gregers Werle rájön, hogy az Ekdal család élete egy nagy hazugságon alapul. Gregers apja, az öreg Werle Ekdalék jótevőjeként él a köztudatban, de Gregers tudja, hogy apja nem ilyen jótét lélek. A történet elején rájön a sötét titokra, ami az idősebb Werlét az Ekdal családhoz fűzi.
Gregers tudja, hogy apja döntötte romlásba egykori üzlettársát, Ekdal hadnagyot, akinek kelepcét állított. Közös vállalkozásuk piszkos ügyleteiért Ekdal állt bíróság elé, megfosztották rangjától, elítélték, börtönbe került. Szabadulásakor már tönkrement ember volt, az őt ért igazságtalanság miatt alkoholista lett.
Ekdal fiát, Hjalmart az idősebb Werle anyagilag támogatja: hozzásegítette, hogy kitanulja a fényképészetet. Ezt mindenki jótékonykodásnak hiszi, pedig a nagykereskedőnek valójában célja volt azzal, hogy Hjalmart felkarolta. Idősebb Werle ugyanis teherbe ejtette a házvezetőnőjét, Gina Hansent, akit feleségül akart vetetni a mit sem sejtő Hjalmarral.
A műveletlen, de jólelkű fiatalasszonyt még idejében sikerült hozzáadni Hjalmarhoz, így hazudhatta azt, hogy a születendő gyermek Hjalmaré. Amikor a házasság megtörtént, Werle különféle módokon pénzhez juttatta a családot (pl. az öreg Ekdal, amikor kijött a börtönből, másolási munkákat kapott tőle, amiket alaposan túlfizetett).
Tehát Ekdalék a valóságban nem a fényképészetből élnek meg. Hjalmar egész egzisztenciája arra épül, hogy az idősebb Werle bűntudatot érez múltbeli csalásai miatt és rendszeres anyagi támogatással akarja kártalanítani, kompenzálni Ekdalékat.
A család lényegében annak köszönheti a viszonylagos jólétet, hogy Hedvig igazából az idősebb Werle lánya. Amikor a nagykereskedő Hjalmart támogatja, olyankor valójában a lányát, Hedviget támogatja. (Végül ezt már egészen nyíltan teszi: havi százkoronás életjáradékkal kíván gondoskodni a kislányról.)
Ezt az élethazugságot Gregers mindenáron le akarja leplezni az érintettek előtt. A jó házasság ugyanis szerinte nem épülhet hazugságra. Az igaz házasság alapja a bizalom, a nyíltság és a legteljesebb őszinteség.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Henrik Ibsen: A vadkacsa (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>