Guillaume Apollinaire Kikericsek című verse 1902-ben íródott és 1907-ben jelent meg, majd a költő Szeszek című kötetében kapott helyet 1913-ban.

A kötet 15 év verstermését tartalmazta és tartalmában elég heterogén: a benne levő versek 3 nagy csoportra bonthatók: 1. korai szimbolista hangulatlíra, 2. az ún. „rajnai versek” (a dalforma megújítása), 3. kubista-szimultanista költemények. Ám van egy apró újítás, mely mindhárom verscsoportra igaz és amely egységessé teszi a kötetet: az írásjelek elhagyása.

Apollinaire azért nem használt központozást, mert úgy gondolta, hogy a vers szabad áradását, a (látszólag) rendezetlenül megjelenő tudatfolyamot nem szabad írásjelekkel megtörni. Ezt az újítást azonban nem ő vezette be: már Mallermé is élt vele a 19. században. Ugyanakkor Apollinaire adott igazi értelmet az írásjel nélküliségnek, és ő tette ezt szokássá a költészetben.

A Kikericsek az ún. „rajnai versek” közé tartozik, melyeket a rajnai tájak varázsa és egy soha be nem teljesülő szerelem ihletett: az ún. Annie-versek egyik darabja.

Életrajzi háttere: 1901-ben a 21 éves Apollinaire Németországban egy Rajna menti kastélyban (Neuglückben) dolgozott házitanítóként Milhau őrgrófné megbízásából, akinek lányát franciára tanította. A fiatalember reménytelenül beleszeretett a szintén ott dolgozó angol nevelőnőbe, Annie Pleydenbe.

A nagydarab, szép, szőke lány, aki Apollinaire tanítványának, Gabriela Milhaunak volt a nevelőnője, nem viszonozta a költő érzelmeit, sőt, kivándorolt előle Amerikába. Negyven évvel későbbi visszaemlékezéséből kiderül, hogy a fiatal Apollinaire szenvedélyes, féktelen szerelmes volt: olykor gyengéd, máskor viszont vad és indulatos. Elég erőszakosan ostromolta szerelme tárgyát.

A Kikericsek nem formabontó vers, bár nem is klasszikus felépítésű. Apollinaire avantgárd költő volt, de úgy teremtette újjá a francia költészetet, hogy nem rombolta le, nem tagadta meg a hagyományokat sem. Célja a francia líra korszerűsítése volt, költészetében a hagyomány és az újítás egységben van egymással.

Kikericsek

Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítnak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág
Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik

Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall
Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal
Letépik a virágot mely anya s leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is

Mint rebben a virág ha szélben térdepel

A csordás csöndesen halk hangon énekel
Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve
E halnikészülő nagy rétet mindörökre

(Radnóti Miklós fordítása)

A Kikericsek műfaja dal, típusa szerint a hangulatlíra, a chanson líra remeke, népdalszerű elemekkel. Furcsa, bágyadt, elégikus, melankolikus hangulatú. Apollinaire a francia chansont, az egyszerű dalformát akarta újjáteremteni, folytatva a trubadúrok, Villon, a romantika, a német Lied, Heine és Verlaine örökségét.

Stílusa szimbolista. A központozás hiánya, az írásjelek elhagyása kitágítja a szavak jelentéshatárait, lebegőbbé teszi a szöveget, alkalmat ad a merészebb gondolattársításokra.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!