A 2. egység (2-7. versszak) a dialógus. Az eseményekről csak a direkt beszéd, a dialógusok sora ad hírt.

A 2. strófa a drámai expozíció. A kisfiú olyasmit lát a vad tájban, amiről az apa tudja (vagy úgy tudja), hogy csak ködkép. A ködgomoly a gyerek számára a félelmet keltő Tündérkirály, légben suhanó uszályával.

A 3-4. versszak a fantáziaalak, a Tündérkirály szólama. A Tündérkirály suttogva ígér mesebeli élvezeteket a kisfiúnak. A gyermeket féltő apa úgy hallja, hogy csak száraz faleveleket zörget a szél.

Az 5-6. strófában a Tündérkirály dúdolása csábénekké válik, a jelenésben tündér-királykisasszonyok körtánca hozza kísértésbe a gyermeket. Az apa rendületlenül meg akarja nyugtatni: látja ő is, tisztán látja, hogy a sűrű sötétben a vén füzek fehérlenek.

A 7. strófában a csábének fenyegetésbe hajlik át: ha nem jön a kisfiú önként, akkor a Tündérkirály erővel viszi el. A gyermek feljajdul, apja szótlanul vágtat tovább.

Végeredményben a racionális érvek kudarcot vallanak, az apa hiába küzd a kisfiú tiszta tudatáért, a gyermeki fantázia nyugtalan csapongása nem szűnik meg.

Értelmezés: a gyermeki ártatlanság és érzékenység felismeri a világ ésszerű rendjébe bele nem illő dolgokat, a nem emberi szféra jelenségeit.

De az is lehetséges, hogy a kisfiú csupán azt mondja ki fantázianyelven, amit az apa is tud a szíve mélyén, csak elfojtja, nem engedi tudatosulni: azt, hogy a gyermek meg fog halni. (Ha így van, akkor a dialógus valójában egy megszakításokkal teli, drámai belső monológ.)

A Tündérkirály verselése rímes időmértékes, daktilusokkal élénkített jambikus lejtésű sorokból áll. Rímelés: páros rím. A gyors, lüktető ritmus nyugtalanságot érzékeltet, hangzásával felkelti a vágtató lovas képzetét.