Hölderlin Menón panasza Diotimáért című verse 1800-ban keletkezett. A Menón-ciklus darabja, a költő egyik leghíresebb és legbonyolultabb szerelmes verse. A Menón-panaszok nemcsak Hölderlin, de a világirodalom legsűrűbb, legmélyebb művei közé tartoznak.

Életrajzi háttér: Hölderlin elválása Susette Borkensteintől, aki élete egyetlen szerelme volt. Susette egy Gontard nevű frankfurti bankár felesége, fiatal, törékeny alkatú, görögösen szép arcélű asszony, négy gyermek édesanyja. Hölderlin a gyermekek nevelőjeként töltött pár évet a bankár házában, ez volt élete legboldogabb időszaka. Szerelmük kölcsönös, de testiségtől mentes, mély lelki kapcsolat volt.

Műveiben Hölderlin Platón A lakoma c. dialógusából kölcsönözött Diotima néven szerepelteti Susette-et (a Platón-dialógusban is a szerelemről folyik a szó). Számára Diotima jelentette a megvalósult eszményt és a tökéletes szépséget, ő volt az emberi és az isteni világ harmonikus egységének megtestesülése.

Susette kisszerű polgári környezetben élt, az ő számára Hölderlinnel való kapcsolata az öntudatra eszmélést, a szellemi világ feltárulását jelentette.

A századforduló táján azonban törés következett be a költő pályáján: el kellett szakadnia szerelmétől, előbb Hamburgba, majd Svájcba, később Franciaországba költözött. Újra és újra házitanítóskodott, de magányos és sikertelen volt. Költőként nem értékelték, kortársai közönye érzékenyen érintette.

A Susette-től való búcsú nemcsak a nő személyének szólt, hanem annak az ideálvilágnak is, amit ő testesített meg Hölderlin számára. Ez az elszakadás nagyon megrázta a költőt. Diotima (és vele a szerelem, a boldogság, az ifjúság) elvesztését sirató művében nemcsak a nőnek, hanem önmagának is görög nevet választott.

Menón panaszai Diotimáért című műve egy 9 tételes versciklus, himnuszba forduló elégia. Többes számban („panaszai”) a cím a ciklust jelenti, mely strófákra nem tagolt, 9 versből álló szöveg. Első változata egy Elégia című költemény volt, mely 1798-ban keletkezett, s melyben a költő Susette-től búcsúzik. Ezt a verset két évvel később Hölderlin átdolgozta, s 9 részből álló ciklussá alakította.

A ciklus témája: egy életre szóló veszteség elpanaszolása megbékélt hangon, az általánosítás magas fokán, a személyes csapástól az eszményhez, eszméhez való fölemelkedés vigaszával.

Az 1. részben Menón magányosan, sebzett vadként bolyong, mint valami szomorú álomban. Eltűnt kedvese nyomait kutatja, de nyugalmat nem talál, sebe nem gyógyul be.

A 2. részben úgy érzi, még a halál iszonyú éjjelében is őt kutatná, s kínjai közepette is boldog, hiszen a szerelem aranyfénye, az emlékek ragyogása besugározza az éjszakát.

A 3. részben korszakok zúgnak el, évek múlnak az évekre, a tavaszoknak nyoma vész, de a szerelem fölötte áll az örök változásnak: a szerelem le tudja győzni az idő gyilkos hatalmát.

A 4. részben Menón felidézi a szerelem önfeledt állapotát, meghittségét, érzelmi gazdagságát, s mindezt szembeállítja a sivár, fénytelen léttel. Élete ünneptelen egyedül, s …aki ennyire magányos, abból kihal minden isteni tűz.

Az 5. részben Menón csak érzéketlenül, bénán, sírva ül naphosszat, még a madárdal és a bimbózó virág is elszomorítja. Az életadó nap hűvösen alkonyul borongós lelkében, az ég pedig sivár és üres, akár a  börtönfal.

A 6. részben Menón visszasírja ifjúságát, hajdani drága vidékét, melyet csak a lélekkel telő ünnep csodája tudna feltámasztani.

A 7. részben az istenek gyermeke, Diotima, akit oly régóta keres, mintha újra megjelenne előtte: hallja köszönését, „a rég-csengett égi, igaz szavakat”.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!