Franz Kafka Az átváltozás című elbeszélése 1912-ben keletkezett.

Franz Kafka (1883-1924): Csehországban élő, német ajkú zsidó szerző. Prágában született német anyanyelvű zsidó kereskedőcsaládban. Három lánytestvére volt.

Apja, Hermann Kafka jól menő divatüzletet vezetett, ezzel megteremtette a családnak a polgári jólétet. Alulról küzdötte fel magát, erős akaratú, nagy erejű ember volt, míg fia gyönge testalkatú és beteges. A zsarnoki apa figurája meghatározó volt a gyermek Kafka életében, aki mindentől félt, a tánciskolától, a számtantól, a betegségtől, de legjobban apjától. Apja erős egyéniségének hatásától sohasem tudott megszabadulni.

A prágai német gimnáziumban szerzett érettségit, azután egyetemre akart menni. Mivel ő volt az egyetlen fiúgyerek a családban, apja azt akarta, hogy az üzletben dolgozzon, és később átvegye a vezetését. Ennek ellenére Kafka beiratkozott a prágai német egyetemre – igaz, nem a bölcsészkarra, mert arról apjának sikerült lebeszélnie, hanem a jogra. Bár nem jogot akart tanulni, 1906-ban jogi doktorátust szerzett. Az egyetemen életre szóló barátságot kötött Max Broddal.

Az egyetem elvégzése után hivatalnokként helyezkedett el. A hivatali munkára a megélhetés miatt volt szüksége, valójában az írói pálya iránt érzett elhivatottságot. Hivatali munkája mellett, amelyet gyűlölt, főleg éjszaka írt.

Csaknem élete végéig tisztviselőként dolgozott egy munkás-balesetbiztosítási intézetben, amely a munkások munkahelyi sérüléseivel és a baleset okozta anyagi veszteség kárpótlásával foglalkozott. Az intézet nagyon fontos Kafka művészete szempontjából, amely elképzelhetetlen lenne az itt szerzett tapasztalatok nélkül.

Munkája során Kafka nap mint nap szembesült a bürokrácia gépezetének működésével, találkozott az ügyeiket intéző kiszolgáltatott, megfélemlített emberekkel. Látta, ahogy az egyéniség üggyé, aktává, statisztikai adattá személytelenedik. Pedáns hivatalnok volt, de naplói, levelei tanúsítják, hogy a hivatal valamiféle mitikus szörnyeteggé nőtt a képzeletében, amely dehumanizálja az embert.

Kafka életének alapélménye az idegenségérzet. Ennek oka részben identitásbeli problémája volt. Német anyanyelvű volt, ezért nem tartozott egészen a csehekhez. Zsidó volt, ezért nem tartozott egészen a csehországi németekhez, és nem tartozott egészen a keresztény világhoz. A vallás iránt közömbös volt, ezért nem tartozott egészen a zsidókhoz. Hivatalnok volt, ezért nem tartozott egészen a polgársághoz. Írónak érezte magát, ezért nem tartozott egészen a hivatalnokréteghez. Ereje, ideje nagy részét a hivatali munka vette el, ezért nem tartozott egészen az írók közé sem. Tulajdonképpen sehova sem tartozott. Ez a többszörös kívülállás egész életét meghatározta.

Családjában idegenebbül élt, mint egy idegen, ezért családjától korán eltávolodott (erőszakos apja tekintélyét nyomasztónak érezte). Néhány barátot leszámítva magányosan élt, csak szűk baráti köre ismerte. Az egyedüllétet büntetésként fogta fel, önbüntető állapot volt a számára. Egész életében azért küzdött, hogy kiemelkedjen az egyedüllét emberellenes állapotából, de a kitörés sohasem sikerült.

Bár fiatalon ő is kivette a részét az élet örömeiből, szeretett enni-inni, barátaival kirándulni, nagyokat úszni, csónakázni (jól evezett), szerette a kávéházi beszélgetéseket, járt szórakozni, lányokkal ismerkedett, sőt, bordélyházat is látogatott, tehát nem élt aszkéta életet, mégis a végén valahogy mindig magára maradt.

A szerelemben sem tudott kiteljesedni, nem tudott feloldódni. Négy nagy szerelme is volt, az elsőt kétszer is eljegyezte, de sosem vette feleségül, aztán még két nőt eljegyzett, de minden jegyességét felbontotta.

Soha nem házasodott meg, és csak élete utolsó évében lelt társra Dora Diamant személyében, aki talán elűzte volna magányát, ha több idő adatik nekik. Csakhogy Kafka 1917-től egy akkor még gyógyíthatatlan betegségben, tuberkulózisban szenvedett (tüdőbaj, tbc), és bár többször is kezeltette magát szanatóriumban, a betegség ekkor már végleg elhatalmasodott rajta.

Szabadulni akart a munkahelyi kötöttségtől és szabadon élni, kizárólag az írói hivatást gyakorolni, ezért 1923-ban utolsó szerelmével Berlinbe utazott, ahol le akartak telepedni. Ám Kafka betegsége tovább súlyosbodott, és ezzel elúszott az esély arra, hogy új életet kezdjen. Utolsó heteit egy Bécs melletti tüdőszanatóriumban töltötte. Itt halt meg 1924-ben.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!