Szereplők, jellemek: nincsenek nevek, a szereplők csak személyes névmásokkal vannak megnevezve.

Vidéki ember: az, hogy nincs neve, arra utal, hogy bárki lehet. A határozatlan névelő („egy”) is ezt jelzi. Általában van szó az emberről.

Annak, hogy vidéki, azért van jelentősége, mert a vidékről jött ember idegenül érzi magát a városban, nem ismeri ki magát, nem ismeri a szokásokat, sokkal elveszettebb, mint a helyiek.

Mivel idegen, mindent elhisz, amit mondanak neki, hiszékeny. Pedig az egyetlen dolog, ami miatt nem tud bemenni, az őr szava (még csak nem is a fegyvere, csak a szava). Csak azért nem tud bemenni, mert az őr nem engedi. Az őr azt mondja, nem lehet, és ő ezt elfogadja.

Ez a vidéki ember egyszerű ember, aki nem hisz magában. Hiányzik belőle a céltudatosság, csak ott áll a kapunál. Nem elég rámenős és naiv is. Ha be akar jutni, nem így kéne csinálnia, nem jól csinálja.

Erőtlen próbálkozásai kudarcba fulladnak. Meg akarja vesztegetni az őrt, ami azt jelzi, hogy az ember gyarló.

A vidéki ember egész élete eltelik a novella időtartama alatt, megöregszik, meggörnyed. Pedig a kapu, amelyen be kell jutnia, csak az első akadály az úton.

És csak az őr keresztezi az útját. Két emberi lény áll szemben egymással, akik ellentétes dolgot akarnak. Az életben gyakori ez a szituáció.

A vidéki ember rab, de az őr is rab, hiszen neki ott kell állnia, ez a feladata. Az életben egymást akadályozzuk, egymásnak vagyunk őrei, feltételei, egymást determináljuk (meghatározzuk).

Feltűnő, hogy ezen a kapun csak egy ember akar bemenni, a vidéki ember, és csak egy ember védi, az őr. Úgy tűnik, ez a kapu ennek a vidéki embernek a kapuja. Ez a kapu csak neki áll ott.

Halála előtt fel is teszi a kérdést: „De hát mindenki a törvény felé igyekszik… hogyan lehetséges, hogy ennyi év alatt rajtam kívül senki sem kért bebocsáttatást?”

Az őr azt válaszolja: „Itt rajtad kívül senki be nem léphetett volna. Ezt a bejáratot csak a te számodra jelölték ki. Most megyek és bezárom.”

Olyan, mintha minden embernek volna egy külön kapuja ezen a világon. Ez a kapu az övé, csak ő mehetett volna be rajta, csak ő ismerhette volna meg, mi van mögötte. Ugyanis minden ember egyedi életet él, mindenkinek megvan a maga kapuja, amelyen be kell jutnia. Neki magának kell elérnie a célját, nem élheti más helyettünk az életet.

Ez a vidéki, névtelen kis valaki az életét valamilyen engedélyre várva, mások által megszabott útra várva éli, és elmúlik az élete.

Valójában a saját hitetlensége nem engedi bemenni a kapun. Bekukucskál, az őr még félre is áll, de ő mégsem megy be. Ott volt a lehetőség, de nem használta ki, és most már az őr bezárja a kaput.

A vidéki ember nem mer túllépni a maga által hozott kis körön. Tele van szorongással, félelemmel, bátortalansággal. Nem tudni, hogy miért.

Az életét szerette volna megismerni azzal, hogy belép a törvény kapuján, de megöregszik, egyre erőtlenebb, majd meghal, mielőtt célját elérte volna.

Őr: ki ez az ember? Ember egyáltalán? Úgy tűnik, mintha nem öregedne, végig ugyanolyan marad. Az időn és helyszínen kívül ez a személy is misztikussá, abszurddá, örökkévalóvá válik.

Üzenet: az emberek nagy része szabályosan, törvény szerint szeretne élni, tudni akarja élete határait. Az ember hisz, mert hinni szeretne a törvényben, a biztos kapaszkodóban, ám ez sokszor lehetetlen. Itt a törvény távol marad az embertől.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!