Világkép: a mű szemléletében valamiféle panteisztikus egység jelenik meg. A tenger, a halász, a halak mind a természet részei. Az ember azonban nemcsak része a természetnek, hanem ki is emelkedik belőle – tudatosan szeretné használni, amit bizonyos korlátok között meg is tehet. A korlátot az jelenti, hogy a természet az ember iránt is közönyös vegetáció, amely képes őt elpusztítani, ha nem küzd.

A természetbe olvadtan élő hal és a természetből kiemelkedő ember a küzdelem során átmenetileg egyenrangúvá válik. Santiago csodálja a marlint, amely méltó ellenfél, és ugyanolyan elszántan küzd, mint ő. Szinte sajnálja, hogy meg kell ölnie. „Azért mégis megölöm – mondta. – Hiába minden dicsősége és nagyszerűsége. Pedig ez nem igazság – gondolta. – De meg akarom mutatni neki, hogy mire képes az ember, s hogy mennyit tud elviselni az ember.”

A küzdőképesség tehát megvan a halban is, így nem ez a tulajdonság különbözteti meg az embert a többi élőlénytől. Sokkal inkább a remény képessége, amely mindvégig nyomatékosan jelen van az öreg halász gondolatvilágában. „Soha nem adta fel a reményt, soha nem csüggedt el azelőtt sem. De most olyan erővel támadt fel benne a bizakodás, mint ahogyan a könnyű parti szél szokott fölkerekedni.”

A reményre való képesség az oka, hogy az öreg halász mindvégig küzd (a végsőkig tartó küzdelem lehetetlen lenne remény nélkül), és a remény szüli azt a gondolatot is, hogy az embert nem lehet legyőzni. Santiago, az egyszerű halászember heroikus küzdelme során már-már olyanná válik, mint egy klasszikus tragédia hőse. „Szamárság feladni a reményt – gondolta. – Azonkívül bűn is, azt hiszem.”

Hemingway pozitív világlátású szerző: az emberi lélek megtörhetetlensége adja világképének alapját.

Üzenet: az első cápa megölése után mondja ki az öreg halász a mű szállóigévé vált gondolatát: „De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.” Ez a regény kulcsmondata, mely pozitív eszmeiséget fejez ki.

Az öreg halászt nem győzte le a marlin, amelyet végül el tudott ejteni, és a cápák is csak akkor győzték le, amikor már nagyon sokan voltak, és az öreg – immár szerszámaitól megfosztva – fizikailag tehetetlenné vált. Ez a vereség azonban – amelyet a túlerővel szemben szenvedett el – nem jelent erkölcsi vereséget. Helytállása miatt az öreg halász erkölcsileg győzelmet aratott.

Nemcsak az elért eredmény a fontos, hanem maga a tett, amit a cél elérése érdekében hajtunk végre. Így nemcsak a siker igazolhatja az embert, hanem az a tudat is, hogy mindent megtett a cél érdekében, teljesítette azt, amit eltervezett. Hemingway az ember harcát ábrázolja önmagával, a természettel és a világgal.

Az ember nemcsak önmagában legyőzhetetlen, hanem tanítványaiban és utódaiban is. A cápákkal vívott küzdelem során az öreg halász végig arra gondol, mennyivel sikeresebb lenne, ha a fiú is vele volna. Ez megmutatja, hogy az emberek egymásra vannak utalva (az egymásrautaltság gondolata az Akiért a harang szól c. regényben teljesedik ki Hemingway életművében).

Fogadtatás: akárcsak hősének, Santiagónak, Hemingwaynek is helyre kellett állítania a jó hírét, miután előző regénye (A folyón át a fák közé) negatív fogadtatásban részesült és sok kritikát kapott.

Az öreg halász és a tenger megjelenése után azonnal bestseller lett és a kritikusoktól is sok elismerést kapott. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az író megkapta a Nobel-díjat.

Többek között William Faulkner is írt róla méltatást és Hemingway legjobb művének nevezte (Hemingway és Faulkner egyébként rajongtak egymás írásai iránt).

Jelentősége: Az öreg halász és a tenger mondanivalója örökérvényű, aktualitása nincs térhez és időhöz kötve, minthogy az emberi lét általános kérdéseit boncolgatja.

Rövid terjedelme ellenére nem könnyű olvasmány. Ennek egyik oka az átlagos olvasónak a témában való járatlansága: aki nem ismeri a halászathoz kapcsolódó szakkifejezéseket, a halászati technikákat és felszerelést, nehéznek érezheti. Viszont ha végigolvassa a könyvet, az olvasó gazdagodik ezzel a tudással.

Utóélete: Az öreg halász és a tenger Hemingway utolsó műve, amely életében megjelent (utána is írt, de műveit nem publikálta, mert nem volt velük megelégedve).

Magyarul Ottlik Géza fordításában jelent meg 1956-ban. 1958-ban megfilmesítették (a produkciót J. Sturges készítette, a főszerepet Spencer Tracy játszotta).

Érdekességek:

• Az irodalmárok néhány utalás alapján (abból a részből, amikor az öreg halász és a fiú újságot olvasnak, és megbeszélik a baseball eredményekkel kapcsolatos híreket) ki tudták következtetni, hogy a történet 1950. szeptember 12-én, kedd este kezdődik. Ez azért volt lehetséges, mert Hemingway – aki újságíró is volt – T. S. Eliot és James Joyce módszerét alkalmazva tényeket, aktualitásokat is beleszőtt a regénybe.
• Az irodalomtörténészek egy utalásból arra következtettek, hogy Manolin 22 éves lehet. Manolin egy helyen azt mondja, a baseball játékos Dick Sisler akkor játszott a Big Leaguesben (a két legnagyobb amerikai baseball-bajnokságon), amikor annyi idős volt, mint ő, Manolin. Ha 22 éves, akkor már felnőtt fiatalember, de a szöveg mindig fiúként utal rá. Ennek oka az lehet, hogy az öreg Santiago nézőpontjából a 22 éves az még gyerek, másrészt a spanyol kultúrájú vidékeken szokás volt a még nőtlen férfiakra fiúként utalni. Az olvasó képzeletében azonban a szöveg alapján egy sokkal fiatalabb fiú jelenik meg (ezt erősíti az a tény is, hogy Manolin annyira alá van rendelve a szüleinek). Persze, attól, hogy Manolin nem gyerek már, még mindig tanítvány, akire az a feladat vár, hogy majd átvegye mestere helyét.