Dsida Jenő: Nagycsütörtök (elemzés)
Dsida Jenő Nagycsütörtök című verse 1933-ban keletkezett. A költő második, Nagycsütörtök című kötetének címadó verse és reprezentatív darabja.
A kötet az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában jelent meg Kolozsváron 1933-ban. A kiemelkedő formaérzékkel rendelkező, saját hangjára rátalált, kora és régiója szellemi életében jeles szerepet vállaló Dsida ebben a kötetében vallásos (katolikus) világszemléletéről tesz tanúbizonyságot.
Mivel szívbeteg volt, kisgyermekkorától szembe kellett néznie az elmúlással. A halálmotívum és a belőle következő szorongás és az iszony, a végzettel való alkudozás és a haladékért való kétségbeesett taktikázás nála nem költői modorosság volt. Próbált megkapaszkodni, belekapaszkodni életörömbe, szerelembe, keresztény hitbe, s Krisztusba, aki szintén korai halált szenvedett el. Dsida is – szívbetegségéből kifolyólag – fiatalon, 31 évesen halt meg egy meghűlés következtében.
A támaszkeresésből ered a költőnek az a meggyőződése, hogy a szenvedés és a halállal eljegyzett élet áldozata nem lehet hiábavaló. Hiszen akit Isten így megjelölt, akinek korai halált rendelt, annak küldetést szánt ezen a földön. Ezáltal az illetőnek minden szenvedése, gyötrelme értelmet nyer, egy közösség megváltásának reményeként tetté nemesülhet.
A megváltásra váró közösség az volt, melyből Dsida maga is származott: Szatmárnémetiben családjával, szűkebb környezetével átélte az erdélyi magyarokra rászakadó kisebbségi lét minden nehézségét. A másodrendű polgárrá való lefokozódás, az elszegényedés és a román hivatalok részéről tapasztalt gyanakvás, gyűlölködés, packázás volt az a gyerekkori trauma, mely mély nyomokat hagyott benne. Ugyanakkor költészetében a megváltandók körét nem szűkítette le az erdélyi magyarságra, hanem az egész emberiséggel azonosította.
Lírájának visszatérő motívuma a Megváltóval való metaforikus azonosulás, mely Nagycsütörtök című versének is központi eleme. Vállalta a kockázatot, hogy egy szkeptikus korban, amikor alig van távolság a fenséges és a nevetséges között, kijelentse: az ő helyzete és a Messiás helyzete egylényegű. Mivel ezt kitűnő egyensúlyérzékkel és – patetikus, eksztatikus kinyilatkoztatás helyett – tárgyilagosan teszi, evidenciaként fogadtatja el az olvasóval, hogy ő ki van választva arra, hogy szenvedéseivel megváltsa a világot, és hogy elárulták és magára maradt, mint Krisztus.
Nagycsütörtök
Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak…
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.
A vers műfaja passió, ill. annak egy sajátos változata. Egy szakrális és egy hétköznapi esemény vetül egymásra: a lírai én személyes létélményét a vers azonosítja Jézus Olajfák-hegyi virrasztásának léthelyzetével. Az események – bármily különbözőek azok a valóság szintjén – igazából egy metafizikus szinten azonosak.
A lírai énnek a mítosszal való azonosulása azért történik meg, mert Jézussal közös érzelmeket él át: magány, az emberi végességtől való megrettenés, halálfélelem.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Dsida Jenő: Nagycsütörtök (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>