F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (elemzés)
Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés c. regénye 1865-66 folyamán íródott Szentpéterváron. Először folytatásokban jelent meg 1867-ben Mihail Nyikiforovics Katkov Russzkij Vesztnyik c. folyóiratában.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821-1881): nehéz sorsú orosz író, akinek rengeteg szenvedés jutott osztályrészül.
Moszkvában született egy városi szegénykórház orvosának gyermekeként. Apja despotikus hajalmú, fukar és gonosz ember volt, aki megkeserítette családja életét. Volt egy kis földbirtoka, ahol kegyetlenkedett a jobbágyaival, s emiatt azok 1839-ben agyonverték. Dosztojevszkij ekkor 18 éves volt, az esemény súlyos idegi megrázkódtatást okozott neki. Ekkor kezdődtek epilepsziás rohamai.
Apja kívánságára a hadmérnöki pályát választotta, és be is fejezte tanulmányait, de egy év után otthagyta állását és csak az irodalomnak élt. Első kisregényét nyomorogva, éhezve írta 1846-ban.
Főként Belinszkij és a francia utópista szocialisták hatására 1847-ben csatlakozott az ateista-szocialista Petrasevszkij-körhöz. Tevékenyen részt vett ebben a mozgalomban és egy illegális nyomda létrehozásában, ezért 1849-ben letartóztatták. Ez kettétörte írói pályáját, melyben tíz év kényszerszünet következett.
A Péter-Pál-erődben raboskodott, majd több társával együtt halálra ítélték és 1849. december 22-én a vesztőhelyre vezették. Kegyetlen színjátékot űztek vele, mivel már a kivégző osztag előtt állt, és azt hitte, meg fog halni, amikor az utolsó pillanatban felolvasták I. Miklós cár kegyelmi rendeletét. Az uralkodó megváltoztatta a halálos ítéletet: büntetésük 4 év szibériai száműzetés és életfogytig tartó közkatonaság lett.
Dosztojevszkij személyes élménye saját „kivégzéséről” a Bűn és bűnhődés c. regényében is megjelenik Raszkolnyikov gondolataiban: „Régebben, ha néha gondolatban végigcsinálta mindezt, azt hitte, hogy félni fog majd. De most nem nagyon félt, sőt szinte egyáltalában nem félt. Egészen mellékes gondolatok foglalkoztatták ezekben a pillanatokban, és minden csak rövid ideig. Mikor a Juszupovkert mellett ment, eszébe jutott, hogy nagy szökőkutat kellene ide építeni, és másutt is mennyire frissítenék a sétaterek levegőjét az ilyen szökőkutak – egészen elmerült a gondolatban. Aztán a Nyári Kerttel kezdett foglalkozni – ha kiterjesztenék az egész Mars-mezőre, sőt esetleg egyesítenék a Mihály várkastély parkjával, az igazán nagy hasznára lenne a városnak, és szépítené is (…). Így van az is biztosan, akit vesztőhelyre visznek. Gondolataival az elébe kerülő tárgyakba kapaszkodik.”
Dosztojevszkij az omszki erődben raboskodott, ahol négy év kényszermunka várt rá (1850-1854), majd öt év katonai szolgálat következett (1854-1859). A megpróbáltatások fokozták idegbetegségét és önmarcangoló hajlamát.
A rabság évei alatt az emberi lélek legmélyebb szakadékaiba ereszkedett le. Forradalmiságát most már bűnnek érezte, lázadásnak Isten és az ötödik parancsolat (Ne ölj!) ellen. Egyes értelmezések szerint a büntetés letöltése után egész életművével ifjúkori eltévelyedését kívánta levezekelni.
A Bűn és bűnhődésben a szibériai fegyenctábort saját tapasztalata alapján írta le. Rengeteg tapasztalatot szerzett a fegyházban, és fölfedezte, hogy a szenvedés képes megtisztítani az embert.
A „mártír asszonyok” (a rabok feleségei) egy Evangéliumot ajándékoztak neki, amelytől sohasem vált meg. Vallásossága azonban teli volt gyötrelemmel, önkínzó kételyekkel. 1854-ben azt írta magáról, hogy ő „a század gyermeke, a hitetlenség és kételkedés gyermeke”. Szomjazott a hit után, de túl sok ellenérvet talált, ami miatt nem tudott teljes szívvel hinni, és ez nagyon bántotta.
1854-ben szabadult a rabságból, ezután 5 évig katonai szolgálatot teljesített. 1859-ben engedélyt kapott, hogy visszatérjen Szentpétervárra, ahol bátyjával együtt folyóiratokat adtak ki. Az egyiket a hatalom tiltotta be, a másik csődbe ment. Bátyja az ital, ő pedig a játékszenvedély rabja lett.
Dosztojevszkij újra írni kezdett. Irodalmi pályáját 10 éves szünet után kellett folytatnia, műveit nélkülözések közepette alkotta. Szegénysége, állandó anyagi gondjai ellenére gyakran átadta magát a szerencsejáték iránti szenvedélyének, és sok pénzét elvesztette ruletten. Ráadásul gyermekkorától kezdve epilepsziával küzdött, ez a betegség több regényében is megjelenik. (Epilepsziás alakjai közül A félkegyelmű c. regény főhőse, Miskin herceg a legismertebb.)
Magánélete is szerencsétlenül alakult. Először 1857-ben, még száműzetése idején nősült meg. Első felesége nem szerette, sőt, gyűlölte. Nagy szerelme, a nála 20 évvel fiatalabb Polina Szuszlova intelligens, de egzaltált nő volt, aki rövid együttlét után eltaszította magától.
Élete utolsó évtizedére talált csak igazi társat. A játékos c. regényét egy fiatal gyorsírónőnek (Anna Grigorjevna Sznyitkina) diktálta le, akit rövidesen feleségül vett. Második felesége igyekezett megteremteni az író számára a nyugodt alkotómunka lehetőségét.
Az 1860-as évektől jelentek meg Dosztojevszkij nagyregényei, népszerűsége az 1870-es években már túlszárnyalta Tolsztojét és Turgenyevét is. 1867 és 1871 között feleségével bejárta Nyugat-Európát.
1881. február 9-én halt meg Szentpéterváron. Halála napján korán reggel közölte feleségével, hogy ma meg fog halni. Elkezdte olvasni az Evangéliumot, és csendesen, nyugodtan eltávozott az élők sorából.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Isten bőség ajándékát Emberiség kisebbé vált közös falát, túléléléséért elvén osztva szét, hisz Fából faragott fiát,
mindenki a