Az Isteni színjáték címe, témája, műfaja

Az Isteni színjáték Dante főműve, melyen élete végéig dolgozott, és amely egyedülálló alkotás a világirodalomban.

A mű az egész középkor szellemiségét összefoglalja, ezért megértése széles körű műveltséget igényel. Már Dante korában is nehéz olvasmánynak számított és ma is az. Pontos megértéséhez a kor történelmi, teológiai, filozófiai és irodalmi műveltségének egészét ismerni kell.

Cím: műfajjelölő. Eredetileg a cím csak Komédia volt (commedia = színjáték). A középkori poétikák szerint a színjáték olyan mű, mely viszontagságosan kezdődik, de szerencsés véget ér, és a legváltozatosabb hangnemek ötvöződnek benne (alantastól a fenségesig).

Dante azért nevezte Színjátéknak saját költeményét, mert ennek az értelmezésnek megfelelt. Ő maga világít rá erre: „commedia pedig valamely dolog keserű mivoltával kezdődik, de aztán tárgya kedvezően végződik. Mert ha a tárgyát nézzük, az kezdeteiben szörnyű és bűzhödt, hisz ez a Pokol. A végén pedig kedvező, kívánatos és kellemes, ez pedig a Paradicsom.”

Az „isteni” jelzőt (Divina) az utókor tette hozzá a címhez az elismerés jeléül. Először Boccaccio Dante-életrajzában szerepel. A „színjáték” szó tehát a kor irodalomelméletében gyökerezik, az „isteni” pedig egy értékítélet: az utókor csodálatát fejezi ki. Így lett a műcím Isteni színjáték (Divina Commedia).

Téma: egy túlvilági látomás, a lírai én misztikus túlvilági „utazása”. A főhős egy utazó, aki egy nagyszabású vízió keretében járja be a keresztény vallás túlvilági tartományait: a poklot, a purgatóriumot és a paradicsomot. Mélyen vallásos emberként a boldogságot keresi (saját és az emberi nem boldogságát).

Utazása során feltárul előtte az egyetemes isteni rend, amely a világmindenséget igazgatja. Ugyanakkor ez egy lelki utazás is. A költő azt az allegorikus utat mutatja be, hogyan tisztulhat meg az emberi lélek a bűnöktől, hogyan juthat el a poklon és a purgatóriumon keresztül a paradicsomba, vagyis Istenhez, a legfőbb jóhoz és a tökéletességhez. Ez az utazás a főhősnek a bűntől a megtisztuláson át az erényig tartó belső útja, vagyis a saját személyes üdvözülésének története.

A téma már az antik irodalomban is jelen volt (pl. Aeneas alvilági utazása), és a középkorban is gyakoriak voltak a túlvilágot bemutató misztikus művek, látomások. Az Isteni színjáték Pál apostol elragadtatott égben járásának történetével is rokonítható. Ugyanúgy visszatér a főhős a végén az evilági létbe, így Dante, a lejegyző-elbeszélő prófétaként léphet színre.

A szerzőnek a prófétákéhoz hasonló küldetése van, hiszen a legmélyebb igazságokról ad hírt, a tapasztalaton túli világról tudósít. Emiatt az Isteni színjáték egy-egy szöveghelye a „Szent Dal” (poema sacra) kifejezéssel visszautal önmagára a műre. Ez arra utal, hogy Dante nem költői műnek tekintette saját alkotását, hanem isteni sugallatra született iratnak, amilyenekből a Biblia áll.

Az isteni inspiráció meghatározza Dante szerepét a mű születésében: a költő látnok, akinek az a küldetése, hogy lejegyezze, amit Isten sugalmazott.

Műfaj: pontosan nem meghatározható. Leginkább talán filozófiai költemény vagy emberiség-költemény (az emberiség egészéről szóló mű), de mindenképpen kevert műnemű alkotás, több műnem sajátosságai egyesülnek benne: lírai, epikai és drámai vonásai is vannak.

A meghatározó az epikus jelleg, hiszen egy fikciót beszél el, egy epikus keretbe van ágyazva a költemény. Ugyanakkor a mű lírai is, hiszen megismerjük a beszélő reflexióit, elmondja belső történéseit. Ám fontosak a drámai elemek is, mivel Dante számos drámai eszközt használ (pl. párbeszédes forma, jelenetek). Művét alapvetően műfaji szintézis jellemzi.

Egyébként Dante feltehetőleg antik mintájú eposzt akart írni.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!