Dante Alighieri Isteni színjáték című műve 1307 és 1320 között keletkezett. Ezek a száműzetés évei voltak a költő számára.

Történelmi háttér. A 12-14. században Itália nem volt egységes ország, városállamokra tagolódott. Itália egységének megteremtése érdekében ezek a városállamok bekapcsolódtak a pápa és a német-római császár hatalmi harcába.

Két nagy pártra szakadtak: a guelf párt tagjai főleg a polgárságból kerültek ki és a pápát támogatták. A ghibellin párt tagjai nagyrészt nemesek voltak és a német-római császárt támogatták.

A guelfek a pápától, a ghibellinek a császártól remélték Itália egységének megteremtését (vágyuk a régi, legendás Római Birodalom feltámasztása volt). A két párt elkeseredett küzdelmébe Dante is bekapcsolódott a guelfek oldalán.

Dante Alighieri (1265-1321, eredeti neve: Durante) firenzei költő, tudós, politikus, filozófiai, nyelvfilozófiai és politikai író, a középkor egyik legnagyobb hatású alakja.

Régi nemesi eredetű családból származott, de közvetlen ősei már céhpolgárok voltak. Fiatalsága idején Firenzét a guelfek irányították. Dante részt vett városa közügyeiben és pártküzdelmeiben, ő maga is meggyőződéses guelf volt. (A Firenzei Köztársaság a középkori Itália egyik leggazdagabb városa, kézműipara, kereskedelme virágzó.)

Dante részt vett 1289-ben a campaldinói csatában (a ghibellin Arezzo ellen), a Pisa elleni ütközetben, és Caprona ostromában.

Felvetette magát az orvosok céhébe, mert Firenzében csak az vállalhatott közhivatalt, aki a hét mesterség valamelyikének tagja volt (az orvosok céhéhez tartoztak a festők is, pl. Giotto, Dante barátja).

Közben a guelf párt két szárnyra szakadt, fehérekre és feketékre. A szakadás oka az volt, hogy a guelfek közül nem mindenki értett egyet VIII. Bonifác pápa észak-itáliai hatalmi törekvéseivel, a fehér guelfek túlzónak tartották, a fekete guelfek támogatták azokat. A fehér guelfek tehát mérsékeltek voltak, a kisebb céhek őket támogatták, a fekete guelfek pedig radikálisok, túlzók voltak.

Dante 1300-ban elérte a legnagyobb méltóságot, amit Firenzében kapni lehetett, a város priorja lett. A szent év alkalmából valószínűleg részt vett a római zarándoklaton.

Politikusként higgadt és igazságos volt, igyekezett csökkenteni a fehér és fekete guelfek közti ellentéteket. Közben azonban fokozatosan eltávolodott a családjában hagyományos pápapárti felfogástól, s a fehér guelfekhez csatlakozott.

A fekete guelfek a pápától kértek segítséget, a pápa pedig a francia királyhoz fordult. A francia király fivérének serege elfoglalta Firenzét, és 1302-ben száműzték a fehér guelfeket. Dante nem jelent meg a bíróságon, ezért távollétében tűzhalálra ítélték, házát lerombolták.

Dante emiatt a korábbi ellenségnek, a ghibellin pártnak kötelezte el magát, amely pápaellenes volt és a császárt támogatta. 1302-től száműzetésben élt Padovában és Veronában, majd hosszú vándorlás, bujdosás következett.

Az új német-római császár, VII. Henrik 1310-ben seregei élén elindult Itália elfoglalására. Az immár ghibellin Dante bizakodott és támogatta a császárt, de a hadjáratnak szerencsétlen véget vetett a császár váratlan halála.

Ezután Dante számára már nem volt remény a visszatérésre hazájába. 1318-ban Ravennába költözött, és haláláig száműzetésben élt. Firenze később síremléket állított neki, de hamvait Ravenna sosem adta ki Firenzének.

Első életrajzírója Giovanni Boccaccio volt (de az írást nem minden szempontból tekintik hitelesnek). Arcképét barátja, a reneszánsz festészet egyik előfutárának tekintett Giotto festette meg.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!