Berzsenyi Dániel Osztályrészem című verse 1799 körül keletkezett. A költő korai ódaköltészetének közismert darabja, mely a fiatalkorból a férfikorba való megérkezés élethelyzetében íródott. Személyes igényű, létösszegző költemény, melyben saját sorsával, életével néz szembe.

A független, jómódú birtokos, családos ember hétköznapi, átlagos életformája nem elégítette ki Berzsenyit. Látszatra beleilleszkedett ebbe az életformába és elégedett volt, de idővel felismerte, hogy elégedettsége csak önámítás. Mindene megvolt, ami az embert megelégedetté szokta tenni, ő mégsem volt boldog, mert más kellett volna neki, mint ami megadatott (egy értékesebb, teljesebb élet).

Az anyagiak, a birtokolt javak nem adtak neki annyi örömet, mint pl. az antik tájak képzeletbeli megidézése (Tarentum, Larissza, Tibur). Antik mintaképétől, Horatiustól sok ösztönzést kapott, témáit, versformáit is átvette, így a „magyar Horatius” nevet kapta kortársaitól.

A horatiusi életfilozófia szerint élte az életét is (végletes érzelmektől való óvakodás, arany középút, sztoikus bölcs megelégedés, belenyugvás a nekünk rendelt sorsba). Sokáig csak titokban írt verseket, este munka után. Egyhangú életéért a költészetben talált vigaszt, éjszaka olvasott, s ez adott neki örömet, míg nappali élete (birtokán gazdálkodott) kényszerként, kötelességként nehezedett rá.

A költészet világa és valóságos élete (a falusi földesúri életforma) ellentéte volt élete tragédiája és verseinek egyik ihlető forrása. A harmónia után reménytelenül sóvárgott, így költészetében a klasszicista forma és az antik verselés mögött nincs igazi lelki egyensúly. Csak a külsőség, a forma kiegyensúlyozott, mögötte örök nyugtalanság és melankólia rejlik.

A lelki nyugalmat nem olyan emberként magasztalja, aki megtalálta a belső békéjét, hanem olyanként, aki hasztalan vágyakozik utána. Így Berzsenyinél az antik forma már modern tartalmat rejt, az ő klasszicizmusa nem rideg és józan racionalizmust jelent.

Osztályrészem című versében is a „megelégedéssel” viaskodik: szeretne elégedett lenni, de nem tud.

Osztályrészem

Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
                    Izzada orcám.

Béke már részem: lekötöm hajómat,
Semmi tündérkép soha fel nem oldja.
Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe
                    A heves ifjút!

Bár nem oly gazdag mezeim határa,
Mint Tarentum vagy gyönyörű Larissa,
S nem ragyog szentelt ligetek homályin
                    Tíburi forrás:

Van kies szőlőm, van arany kalásszal
Biztató földem: szeretett Szabadság
Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől
                    Kérjek-e többet?

Vessen a végzet, valamerre tetszik,
Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem:
Mindenütt boldog megelégedéssel
                    Nézek az égre!

Csak te légy vélem, te szelíd Camoena!
Itt is áldást hint kezed életemre,
S a vadon tájék kiderült virány lesz
                    Gyenge dalodra.

Essem a Grönland örökös havára,
Essem a forró szerecsen homokra:
Ott meleg kebled fedez, ó Camoena,
                    Itt hüves ernyőd.

Az Osztályrészem műfaja elégico-óda, hangneme emelkedett, ódai, kiegyensúlyozott, majd a pátoszt finoman kikezdi a bizonytalanság, s egyre jellemzőbbé válik a rezignált, elégikus hangvétel. Típusa: értékszembesítő és létösszegző költemény.

Korstílus: klasszicizmus, azaz formailag klasszicista, de érzelemvilága, tartalma már a romantika felé mutat. A romantika felé való közeledést a szentimentalizmus jelenléte is segítette, amely a romantika előzménye volt, és már a testőrírók (Bessenyeiék) óta sarjadozott a magyar irodalomban.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!