Berzsenyi Dániel Levéltöredék barátnémhoz című verse 1806 körül keletkezett Niklán. A költő első pályaszakaszának darabja, melyet az ódák és elégiák fémjeleznek. Ezekben a klasszicizáló jelleg mellett már jelen van a romantika hatása is.

Az elégikus hangvétel akkor erősödött fel az ódaköltőként induló Berzsenyi lírájában, amikor betegeskedni kezdett, így először érezte meg a „mulandóság magvát” szervezetében. Mivel első fiatalsága múlóban volt, lelkét sem hevítették már szenvedélyes érzelmek, életéből eltűnt az öröm és a szépség, kiégettnek, kifosztottnak érezte magát.

Élete alakulása pedig reménytelennek tetszett, s ez kedélybeteggé, kiábrándulttá, csüggedtté tette. Vidéki gazdálkodó életformája ellentétben állt költői álomvilágával, versei fogadtatása vegyes volt, a közéleti költő szerepét nem tudta s nem is merte vállalni, és erkölcsi eszményeinek megvalósíthatóságában se hitt már annyira.

Különösen az elszigeteltség, a megfelelő szellemi környezet, az intellektuális beszélgetőtársak hiánya viselte meg. A Levéltöredék barátnémhoz fő motívuma is a költő elmagányosodása, az elviselhetetlenné váló lelki magány.

A vers születésének körülményeire csak következtetni lehet, keletkezési dátuma is csak tartalmi vagy formai nyomok alapján rekonstruálható (mivel a költő nem írt dátumot versei alá).

A mű első változata somogyi tájszókkal és falusi képekkel ábrázolta a szüreti estét, ezért a kutatók valószínűsítik, hogy Berzsenyi már a Somogy megyei Niklán írta, ahova az 1800-as években költözött át felesége birtokáról, Sömjénből (Vas megyéből). A vers végleges formája Kazinczy tanácsai nyomán alakult ki.

A költő szemérmes ember lévén titokban tartotta műveinek magánéleti vonatkozásait, így arról is csak találgatások vannak, hogy ki lehetett a címbeli barátnő (valószínűleg nem szeretőről, hanem lelki barátnéról, rokonlélekről van szó). Felmerült Perlaky Judit neve, mert Döbrentei Gábor szerint az ő mostohatestvére volt Berzsenyi barátnője, akit a költő anyagi okokból nem vehetett feleségül.

Máshol az olvasható, hogy a vers címzettje (a címbeli barátnő) Dukai Takács Judit, aki a költő szellemi, lelki barátja volt. Berzsenyi a felesége, Dukai Takács Zsuzsanna révén rokonságban állt vele. (Dukai Takács Judit az első magyar költőnők egyike, Berzsenyi episztolát is írt hozzá Dukai Takács Judithoz címmel).

A vers szempontjából mindenesetre nem lényeges a címzett személye, mivel maga a költő áll a középpontban. Berzsenyi önmagáról rajzol pontos, hiteles arcképet, sajátosan nemesi környezetben, a dunántúli táj jellegzetes vonásaival.

A patinás hangulatú, művészien megszerkesztett vers az elszigetelten élő, birtokán gazdálkodó vidéki nemesúr szüreti estéjét írja le, majd átmegy egyfajta lelki portré megrajzolásába (a magány és az öregedés ábrázolásával). Berzsenyi ezzel a versével a legprózaibb valóság és a legszellemibb, leglégiesebb költői álmodozás keverékét hozta létre.

Levéltöredék barátnémhoz

Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,
     S távolléted alatt kedvem miben lelem!
Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,
     Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.

Lefestem szüretem estvéli óráit,
     Ha már cselédimet nyugodni eresztem,
És csak alig hallom a vígság lármáit,
     Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.

Leplembe burkolva könyökemre dűlök,
     Kanócom pislogó lángjait szemlélem,
A képzelet égi álmába merűlök,
     S egy szebb lelki világ szent óráit élem.

Az őszibogárnak búsongó hangjai
     Felköltik lelkemnek minden érzéseit,
S az emlékezetnek repdező szárnyai
     Visszahozzák éltem eltűnt örömeit.

Életem képe ez. – Már elestvéledtem,
     Béborúlt az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:
     A szelíd szerelem hamvadó szikrája
     S bús melancholiám szomorgó nótája.

A vers műfaja elégia (egy belső lélekállapot kifejezésén, a lírai én belső élményén van a hangsúly).

Típusa létösszegző költemény.

Stílus: klasszicista, bár a címbeli „töredék” szó és a formabontó záró strófa a romantikus költészeteszményhez közelíti a szöveget (a romantika kedvelte a műfajkeveredést és a töredékességet). Szintén romantikus stílusjegy a szubjektum érzéseinek középpontba állítása, a kifejezésmód metaforikussága és a költészet eszményi, magasabb létszféraként való értelmezése.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!